Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)

alkalommal, úgy gondolom, meg kell jegyeznem erről a Pliniusról, hogy csodálatos, hogy ezekben a dolgokban ő maga is mennyire csodálja a természet erejét és fenségét. O ugyanis azt hitte, hogy nem volt e világnak egyetlen elme sem alkotója, és nem is ismert el más istent, csak a világot. Ezért kevésbé látszik logikusnak, sőt abszurdnak, hogy az ostoba szükségszerűségről és a vakesetről, melyeket neki a természeten értenie kellett, azokat a dolgokat hirdeti, melyek a legbölcsebb isteni erő rendelkezésének és elrendelésének tulajdoníthatók egyedül.

Sic et similes universi videmur et inter se singuli dissimiles invenimur - Ebből osztan a szármázik, hogy hasonlók is legyünk egymáshoz de azomban külömbözzünk is egy mástól. Ezekben a szavakban az a szóalakzat bukkan fel, amelyet paregmenonnak neveznek, és ezt eredetüket tekintve hasonló szavak ismétlésével hozzák létre. Egyébként ezt az antithetonra, azaz a mondatok ellentétes alakzatából álló beszédre is lehet vonatkoztatni.

Quid nascendi ratio? - hát a születtetésnek módjából, mi tetzik meg? Rövid szavakkal kovácsol igen súlyos érveket Octavius, hogy bizonyítsa a legfelsőbb isteni erő gondviselését. Hogy ugyanis a csecsemő öntörekvéssel tesz erőfeszítést, hogy a méhből kijusson, hogy minden lélekkel rendelkezőbe bele van helyezve a vágy, hogy fajukat nemzéssel továbbvigyék, és hogy - miközben a magzat anyja méhében nő - egy része a tápláléknak arra jusson, hogy tej keletkezzen, hogy az az eljövő gyermek táplálására szolgáljon. És végül, hogy ezt a tejet a világra hozott csecsemő kívánja, és ezzel testét táplálja, ezek - mondja - mind olyan dolgok, melyek maguktól vagy valamifajta véletlentől semmilyen módon sem lehetnének, hacsak egy igen bölcs Létező előre így el nem rendelte volna, és e dolog végrehajtására ma is nem figyelne és ügyelne.

Ubertate lactei roris adolescit - a bó'v tejjel fel nevelkedik. Az ubertas az uber, uberis hímnemű és többes számban ubera alakú szóból jön, ami emlőt jelent. így használja Vergilius az Eclogákban (3. 30.)

divos alit ubere foetus

két boci szopja a tőgyéi3 /aligha így NB/

(ford. Lakatos István) 23

23 valójában: "az isteni sarjakat táplálja tőgyéből"

198