Lengyel Katalin (szerk.): „Alamisna képpen conferáltam” A szatmárnémeti református gimnázium alapítványai 1667-1918 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 11. (Debrecen, 2002)

Végrendelet utján hagyományozott alapítványok

kerületünk megerősített alapítólevelét a vallás- és közokt. minisz­ternek 1915. márc. 23-án kelt 10,199/1915./VIII/a számú leiratá­val visszaküldi egyházkerületi elnökségünkhöz: Egyházkerületi közgyűlésünk az alapítólevél példányait azzal az utasítással adja ki a Szatmárnémeti főgimnázium igazgatóta­nácsának, hogy az alapítványi tőkének felvétele, elhelyezése, a kívánt pótpontnak az alapítólevél példányaira való rávezetése és az alapítólevél visszaterjesztése tárgyában a miniszteri leiratban foglaltak szerint az alapítvány számadási kivonatainak a vallás- és közokt. minisztériumhoz évenkénti fölterjesztése kérdésében pedig az ide vonatkozó egyházkerületi és konventi utasítások ér­telmében járjon el. Debrecen, 1915. ápril. 20-23. Kiállította: Kiss Ferenc egyházkerületi jegyző A Szatmári Református Főgimnázium 1916-1917. évi értesítője alapján a Néhai Gelléri Szabó János alapítványa, mint befizetett és gyümölcsöző alapítvány van nyilván tartva. XL néh. Hármán Júlia „Dr. Jeney Sándor” alapítványa Szatmárnémeti. 1916. szeptember 8. TtREL. I. 1.1. 7. Alapítólevél 1/ Néh. Hérmán Júlia 1916. szept. 8-án kelt végrendeletében négyezer koronát hagyott a szatmárnémeti ref. főgimnáziumnak ösztöndíj alapítványul. A végrendeletnek vonatkozó része szó szerint a következő a következő: „Köteles örökösöm továbbá a szatmári ref. főgimnázium javára 4000 kor. azaz: négyezer koro­nát hagyományi összegként kifizetni, mely hagyományi összeg „Dr. Jeney Sándor alapítványa” címen csonkítatlanul kezeltes­54

Next

/
Oldalképek
Tartalom