Lengyel Katalin (szerk.): „Alamisna képpen conferáltam” A szatmárnémeti református gimnázium alapítványai 1667-1918 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 11. (Debrecen, 2002)
Végrendelet utján hagyományozott alapítványok
Szatmár, 1911. ápr.10. A fenti alapító levelet a szatmárnémeti ref. főgimnázium igazgatótanácsa a 104-1910/11. jkvsz. határozatával elfogadta. Dr. Hantz Jenő sk. ig.tan. jegyző A Szatmárnémeti Ref. Főgimnázium 1897/98. évi értesítője alapján: Ezen alapítványt kis-turi Thury Lajos nyugalm. cs. és kir. kapitány tette végrendeletileg. Nevezett kegyes alapító szül. 1826. július 6-án Bodpaládon, Szatmár megyében; meghalt Szatmáron 1897. október 15-én. Végrendeletének az intézményükre vonatkozó pontja szerint főgimnáziumunknak hagyományozta Szatmáron a Zrínyi utcában 11 szám alatt lévő házas telket, továbbá 8 darab szatmári takarékpénztár egyesületi részvényt szelvényeivel együtt, azzal a meghatározással, hogy hagyatékából egy oly alapítvány létesítessék, mely az ő nevét viselje s melynek évenkénti jövedelme egyenlő arányban három jó igyekezető, s erkölcsű, de határozottan csak szegény sorsú tanuló segélyezésére fordíttassék. VII. Hérmán Mihály végrendelete 1902. Pv. 74. szám TtREL. II. 22. a. 18. 154 A szatmári kir. közjegyző beterjeszti néhai Hérmán Mihály végrendeletét kihirdetés végett: Végzés Az 1902. április 5-én Szatmáron elhalt Hérmán Mihály végrendeletének 1902. ápril. 15-én történt kihirdetésről a kir. járásbíróság az 1894 évi XVII. te. §-nak 2. pontja bekezdése értelmében a végrendelet hiteles másolatának kiadása mellett értesíti: 39