Lengyel Katalin (szerk.): „Alamisna képpen conferáltam” A szatmárnémeti református gimnázium alapítványai 1667-1918 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 11. (Debrecen, 2002)

Végrendelet utján hagyományozott alapítványok

temessék, nékem egy nagy masziv márvány követ állítsanak ke­vés felírással. Jelen végintézetem végrehajtójának, mind ezekre gondos figyelmét kikérem. A szegényeknek legalább száz pengő f[orin]tot oszanak ki, Praedicator ur megkérendő, hogy igen rö­vid praedicatiót tartson felettem. 2-ör Minden néven nevezendő házi bútoraimat, katona, és polgári ruháimat hagyom a nállam 1818-ik évtől híven szolgáló Bolfán Istvánnak, de a bútorból adjon által a gazda aszonynak Dolás Erzsébetnek egy kanapét, hat széket, egy hoszú asztalt, egy fehér ruha subládot, két vesző széket. A tizenkét személyre való ezüstöt hagyom a famíliának, ez adódjon által a Kunhegyesen lakó Németh Károly unokaöcsémnek, de a kinek ne legyen sza­bad azt eladni, é[s] végett kérem tessék a nemes városnak fel­­ügyelést rendelni, szinte úgy hagyom az úti órát, hét dupla csövű puskát, két pár pisztolt, a Szardíniái királytól kapott kardot, és azt a melyet mint Generalis hordoztam, ezt új szijjastól tarso­­lyostól, és porté d’ejeétöl a saját arany keresztemet zöld pántli­kákkal, ezüst medailleomat,.... keresztet, minden diplomámat és irataimat, ezek is adódjanak által Németh Károlynak - gondvise­lés végett. Csináltasson ezekre egy jó zár alatt lévő szekrényt ke­mény fából, ha mind, mind a fia meghalna, akkor vegye által eze­ket Komáromy Pál, ha ez is fi nélkül meghalna, akkor egy a leg­közelebb atyafi közül. A könyveimet hagyom az orvos Pfeffermann Péter úrnak. A fehér ruhák, lepedők, asztali ruhák, ingek, lábravalók, s minden fehér ruha osztódjon fel három részre, az egyik része legyen Bolfán Istváné, a másik Komáromy Pálé, a harmadik Németh Károlyé. A vastagabb arany láncot hagyom Németh Károly feleségének, a velenczei arany láncot Komáromy Pálnénak. Egy mozaik rózsa aranytól és a nagy arany angol órámat Méltóságos Tihanyi Ferencz úrnak. Egy másik mozaik és egy kis kézforma arany tői hagyom Barabás Dániel urnák. Bolfán István tetszése szerént által en­gedhet Komáromy Pálnak a polgári ruháimból, hogy ha pedig Komáromy Pál legkisebb gorombasággal is megbántaná Bolfán Istvánt, akkor ő neki sem fehér ruha sem polgári ruha adassék, és a neki hagyott négy ezer p[en]gő f[orin]tnak csak a kamatjait kapja, a tőke legyen a gyermekeié, - neki hagyom a futrálba való 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom