Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum diáksága 1682-1851 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 8. (Debrecen, 2000)
A LÍCEUM KIALAKULÁSA ÉS A FORRÁSOK - Jegyzetek
7. Ezt vallotta az iskola történetének összeállítását elsőként megkísérlő Hari Péter is. Lásd: Oratio... Petri Hari, professoris... in Gymnasio Szigetiensi (de historia Gymnasii Szigethiensis) = Tóth Ferenc gyűjteménye a magyar reformata egyház történetére vonatkozó iratoknak. I. kötet, 54-65.1. = Országos Széchenyi Könyvtár, Budapest, Kézirattár, Quart. Hung. 1043. Ezt az adatot Marius Diaconescunak köszönöm. 8. Soraik közül Szegedi Albertet, az 1569-ből származó magyar nyelven szerkesztett Statuta Quinque civitatum Maramarosiensium szerzőjét, valamint a szigeti oktatói éveik után külföldi egyetemeket megjárt Kézdivásárhelyi Mózes (későbbi neves sárospataki tanár), Szinérváraljai Fodor Mihály és K. Gyalai András neveit kell megjegyeznünk. Lásd: Szabó Miklós-Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban, 1521-1700., Szeged, 1992. 216, 1910 és 2089-es tételek. 9. Idézi: A Szigeti tanoda története, 1858. 7.1. 10. Szilágyi István a már jelezett történelmi vázlatban - s őt idézve később mások is - a szigeti református tanoda hatását a megye görög szertartású román és ruszin nemzetiségű XVII. századvégi fiatal nemzedékére is kiterjesztik. A rendelkezésünkre álló forrásanyag azonban erre az időszakra a tétel általánossá válását még nem igazolja. 11. ROLMMI,Máramaros megye levéltára, közgyűlési jegyzőkönyvek, 9. sz. 117.1. 12. Idem, 10 és 11. sz. 13. A kezdeti három évtized alatt az évenként aláírt tógátusok száma alig érte el az évi 2,5-3,5-ös átlagot. A kuruckori 4,9-es átlag a következő két évtizedben már 6,7-6,8-as értékre emelkedik. Az első viszonylag magas, 9-es átlag az 1732-1741 között, a nyilvántartás kezdetétől számított hatodik évtizedre esik. A következő tíz év átlagos 1,2-es visszaesése már a megyei patronátus megszűnését kísérő gyors zuhanást is elővetíti. így az 1752—1761-es évtizedben átlagosan évente csupán 5,3 nagydiák érkezik az iskolába. Az ezt követő évtized azonban egy újabb huzamos emelkedés kezdetét jelentette az iskola életében. S ez a gyarapodás a „subscribált öeg deákok”-nál a következő, 1762-1771 között tíz év alatt évi 8,2-es átlagot eredményez. Ettől az évtizedtől kezdve a kisdiákok beiratkozási mutatói is kiszámíthatók. A jelzett 1762—1771-es időszakra a kisdiákok esetében évi 13,3-at mutat, de a valóságban ez magasabb volt, mert abból a 63 kisdiákból, akinek beiratkozási évét 1768-ban nem rögzítették, minden valószínűség szerint többen a szóbanforgó időszakban érkeztek a szigeti protestáns iskolába. A nagydiákok esetében a következő évtized évi beiratkozási átlaga 10,7-et, 1782 és 1891 között 11,9-et, 1792 és 1801 között 10,4-et, míg az 1802—1811-es évekre 16,5-ös évi átlagértéket nyerünk. Ugyanezen időszakban a kisdiákok esetében az első évtizedben igen magas, 35,7, de a következőkben is évi 21, majd 38,1 és 22,9-es évi átlagértékeket eredményez a számítás. 1771-től más statisztika is a rendelkezésünkre áll. Annak ellenére, hogy a magánórákat nem igénylő kisdiákok és a „neutralisták”, s nemkülönben a máskor nagyszámú szolgadiákok nevei és számadatai több alkalommal hiányzanak is, a szigeti protestáns iskolát látogató diákok nagyságrendjének a megállapításánál ezeket is fel kell használnunk. Ez utóbbi számadatok jelzik, hogy az 14
