Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

III. rész Egyházkormánylat

szélesb hatás engedtessék, s az ily működés inkább patriárkhális mint bureaukratia tekintély felügyelete alatt álljon.

Mind ezen általános elvnek részletes alkalmazását, mind a kijelölt sinórmérték szerénti szabályhozást, igen gyönyörűen kimutatja egy épen kezemnél levő egyházkerületi rendelvény a papmarasztás ügyében; mely rendelvényt ide is igtatok: „Legtöbb ekklézsiáinkban mai napig is fennáll az a szokás, mely a XIX-ik” Kánon szerént „nova vocationak”. vagy a mai nyelven Predikátormarasztásnak neveztetik.

„Ezen újra való meghívást, a régi időben, szükségessé tette a Lelkipásztorok kevés száma; mivel csak akkor lehetett az ekklézsia bizonyos a felől hogy lelkipásztor nélkül nem maradánd, midőn lelkipásztorát az esztendő vége felé újra meghiván, ez magát ajánlotta és kötelezte, nem lehetvén a XXIV Kánon szerént a lelkipásztornak ezen maga ajánlását s elkötelezését visszavonni. Mely okra nézve a lelkipásztor köteles volt Hallgatóinak előre tudtára adni, hogy az ő szolgálatának esztendeje végéhez közeledik. Az új meghívás tehát, vagy a mai nevezet szerént a marasztás. eredeti valóságában, egyrészről valóságos megtiszteltetés volt, mely által az ekklézsia ragaszkodását jelentette ki lelkipásztora iránt: másrészről azt tette fel, hogy a lelkipásztornak szándéka van változni. Midőn azért sem a lelkipásztor nem kíván változni, sem ellene az ekklézsiának nincs panasza: a marasztás vagy egészen elmaradhatna, vagy pedig a lelkipásztor megtiszteltetése végett gyakoroltathatnék. 1815. aug. 12. jegyzők. 114.sz.” Mennyi gyöngédség és szelíd tanács rejlik az egyházkerület óhajtatot

306