Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

mindig igen nyájasan kell fogadnia a bejelentőt. Debrecenben az iljú s tapasztalatlan káplánokon megtörtént, hogy néha körmükre hagyván égni a dolgot, ez utolsó órán kénytelenitettek magyarázatjaikat tanulni, s vagy sokáig várakoztatták az ajtón kívül a bejelentőket, vagy ha bebocsátották is - másott járván eszök - az illem szabályaira kellőleg nem ügyeltek, sokszor, kivált a nagyon jókor vagy nagyon későn jöttek irányában gorombák s elutasítók valának. Eleinte a megrovás csak őket magukat illette, később átment fonökjökre is, mint aki nem tudja vagy nem akarja emberségre tanítani a káplánját. És az eféle mcgszólás a futó lángnál hamarább terjed, az akkor napon tartott keresztelési lakomákból ahány ember van annyi felé szállítja a nem kedvező hirt. Falun másnemű de szinté[n] sértő magaviseletnek voltam tanúja. Egy helyen a lelkész be nem bocsátotta a komaasszonyokat a szobájába, hogy ezt el ne keverjék, s a folyosón diktáltatta velők a neveket, hol épen akkor egy szemtelen kutya vakogott szüntelen, s két udvaros malac szaladgált fel s alá. Más helyen láttam, hogy a lelkész előbb rágyújtott pipájára, felcsapta házi kucsmáját, s iró tolla épen szertelenül rossz lévén és ennélfogva az anyakönyvbe nem Írhatván egy darabka papírra firkálta fel a szükségeseket, az irás alatt folytonosan szidalmazván hol pennáját hol tentáját. - Kell-e szólanom a háztartás rendes tisztaságáról, s ennek őrizésc vagy elhanyagolása eredményéről. Tudom, hogy a háztartás tisztaságára ügyelni az asszony dolga, de az is igaz, hogy ha az asszony hibázni találna, őt a helyes útra lériteni a félj fi dolga. Sok különféle természetű emberek járnak kelnek a parókhián, s a

239