Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
teljed, a földi élet megszűntével megszűnik, a nélkül hogy a lélek idvességére, - melly soha sem a keresztség eredménye, s mellyre a keresztség csak példázó jelvényül szolgál, - bármi kár következhetnék. - Mind e mellett is, azonban, reformált egyházunk hívei lelkiesméretesen tartoznak elkövetni mindent, hogy a kisded keresztség nélkül meg ne haljon, s hogy ha nem engedé is az Életnek és Halálnak szabados ura őt a keresztyének gyülekezetében élhetni, legalább ez keresztyéni gyásztisztességtétellel ajánlja őt az Irgalom s Kegyelem Istenének jóvóltába. Továbbá azért is tartozik haladéktalanul bevenni a kisdedet az anyaszentegyházba, hogy ennek áldásait a Szüléken kivül Keresztségi atya s anya által is biztosítsa mind addig, mig a gyermek felnővén értelmes tagjává válhatik a földi élet legfcnségcsb s igazán isteni intézetének, a keresztyén vallásos társulatnak. A Keresztségi szokályos szertartás igy volt: Végződvén hétköznapokon a könyörgéses istentisztelet, az éneklés megkezdődése előtt, és igy akkor, midőn még a gyülekezet el nem oszlott, kiállott a prédikátor az úrasztala mellé, s mondá. "A keresztség a mi Urunk Jézus Krisztus által szereztetett Szent Sákramentom, melly lészen vízzel való megöntésnek általa, olly céllal hogy a megkeresztelt kisded bevétetvén a keresztyén anyaszentegyházba, felszenteltessék a Szent Háromság egy Igaz istenség tiszteletére. Melly kegyelmességét hogy jó Istenünk e kisdeddel is közölje, könyörögjünk ő érette eképen: Jehova minden testnek és léleknek Istene, ki az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtetted emlékezzél meg ezen kisdedről is, kit Te 223
