Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

Debrecenben a Nagy Péntek szentelése, ben a temlomban s kivül azon, sajátságos módon ünnepeltetik. Egy innep sincs, mellyhez a debreceni nép annyi kegyelettel viseltetnék, mennyivel a Nagy Pénteket szokta ülni; s e napon mind délelőtt mind délután maga tartozik szolgálni a prédikátor, hacsak halálosan nem beteg; illyenkor még káplánnak fellépését is nehezen szívelné el a nép, s az én hivataloskodásom ideje alatt nem is történt hogy káplán szolgált volna; elannyira, hogy midőn egyik tiszttársunk 1843/44- be országgyűlési szolgálaton volt, helyette a többi tiszttársak végezték a Nagy Pénteki szolgálatot; melly is következő szertartással ment végbe. Az isteni tiszteletet megkezdő éneklés után felmenvén a prédikátor a kathedrába, nehány sorból álló rövid imát mondott. Ez után tüstént - mint hétköznapi magyarázatok alkalmával - a bibliát vette elő, mondván: "ez innepi kegyes elmélkedésül s egyházi magyarázat tárgyául felolvasom a keresztyén hívek előtt Urunk Jézus Krisztusnak szenvedését, a mint azt megírta Máté Evangyélista az ő Evangyéliomának XXVI Részében. - Leülve hallgathatják a Hívek." - A felolvasás és célszerű magyarázás után, könyörgés mondatik és a "Mi Atyánk". Alamisnálkodás végett az Ekklézsia árvái ajánltatnak. A szokásos áldás után következik a berekesztő ének. - Délután, ugyanilly modorban a XXVII Rész magyaráztatik.

Kivül a templomon két szokás terjedt el általánosan a nép között. Egyik ez, hogy - a köznyelv szerént - két templom utánig nem ettek. Ekkor, azonban, aztán, az ételnemekben nem volt válogatás. Kiki azt főzetett a mit akart, vagy legalább a mije volt,

212