Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

kémének segedelmet a főiskola életét feltételező költségek fedezésére. Illy alkalommal, hajdan Írásban később nyomtatásban küldözött a kormánytestület alamisnálkodásra buzditó felszólitást. Idők teltével a főiskola iránt buzgó és háládatos lelkészek figyelmeztették a kormánytestületet, hogy a jótétemények beszedésére legalkalmasb idő volna a sátoros irrnepi megjelenés; a mikor a gyülekezet nagy számmal jő el a templomba, s a tehetős uraságok is illyenkor leginkább otthon találhatók. Innepek alkalmával küldettek tehát ki, az alamisnát átvevő ifjak, s innen a "Legatus" név; kiknek kezdetben, tudtom szerént, nem volt egyéb teendőjük, mint hogy az innepi isteni tiszteletek bevégződése után, mindennap felolvasták a gyülekezet előtt templomban, a kormánytestület által kezükbe adott felszólitást, egyszersmind, hogy az ekklézsiához tartozó előkelőbb pártfogókat személyesn megtisztelték. Nagyon természetes, hogy az igy kiküldött szegény ifjak maguk is kaptak némi segélyt, úti költségeik fedezésére. Később kezdődött az a szokás, miszerént a Legátus, ha bízott magában, elkérte a lelkésztől egyik vagy másik innepnapi szolgálatának teljesithetését, mit is a prédikátor önbelátása s tetszése szerént megengedett vagy megtagadott. Tiz húsz év alatt azonban egészen szokássá vált, hogy a még akkor háromnapos innepnek harmadik napján a Legátus szolgált. József császár eltiltván a harmadik innepnap megülését, egyszersmind eltiltotta a Legátióba mehetést is, azt parancsolván hogy az ekklézsiák illető espereseikhez adják be a főiskola részére tett adakozmányaikat. Csak 1791-ben állitatott vissza az Ifjaknak Legátióba mehetése is,

206