Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

bennünket mindenha legközelebbről érdeklő szent természetnek s az életeseményeknek jeleneteihez is alkalmaznák. A Kántor, ki tudja, hogy ő egyedül az ének által nyerheti meg s bírhatja follytonosan a gyülekezet szeretetét s méltánylását, tökélyes jártasságot szerez magának az Énekes-könyv egész tartalmában, s alkalomszerűleg úgy választja ki a gyülekezet számára az éneket, hogy ebben annak minden érzeményei mintegy befoglaltatnak, s az éneklés folytán mintegy kifolynak megtelt kebeléből. A gyülekezet legnagyobb része már iskolás gyermek korában tudta ez énekeket, de csak felnőtt ember korában érezi, s azon fenséges dicséreteket, mellyek énekeskönyvünkben vasárnapi, vagy hétköznap reggeli s estvéli, vagy tavaszi, őszi, s.a.t. alkalmakra készültek, teljes elragadtatással zengedezteti a hívek áhitatos gyülekezetében. Sokan, vagy egy vagy más okból nem biiják figyelemmel kisémi a legjobb prédikációt is, sokszor maga a prédikáció ollyan hogy nem is méltó a figyelemre, minden eféle s ehez hasonló esetekben a figyelmezni nem bíróknak, vagy a csalatkozottaknak egyetlen kárpótlása az ének; kivált ha a Kántor, említett ügyessége folytán, ollyan éneket talált választani, melly a prédikátor által tárgyalás alá vett dolgot, nehány versben összefoglalja. Ollyanformán eshetik ez egykét vers eléneklése a lelkileg szomjas gyülekezetnek, mintha valami fáradt utasnak, ki egy előtte menő ember által felgázolt patakból nem ihatott, egy pohár tiszta viz, mellyek egy másik ember ugyanazon pataknak fölnem zavart vizéből frissen merített s nyújt neki. - Megemlítsem e ama másik szinte lélektanilag szembetűnő okot, minélfogva a Kántor, természet által előre

198