Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
is csak a német nyelvvel maradtak, sőt a nagyobb rész ezt sem tanulta kellőleg. így noha a tanrendszer folyamán át, mind a német mind a francia nyelv taníttatott, a latin és görög nyelv mellett: újainkban a nyelvtanúlási igyekezetei nem serkentvén, ezek, a művelt francia és ángol egyházi szónoklattal tökéletesen ismeretlenek maradtak; az egy két ajánlott német egyházi szónok prédikációinak, pedig, féligmeddig képzett nyelvismeret után történt szolgai le- vagy ki- vagy meg- vagy át-forditása gyilkolólag hatott, mind az ifjú eredetiségének kifejlésére, mind a tiszta zamatú magyar szónoklatra. Illy nagy és lélekbenjáró hátrányt szenvedtek ifjaink, a prédikációkat illető szónoklat tekintetéből. Azt sem tudták, midőn kikerültek, minő segédkönyveket szerezzenek, minő példányt kövessenek a prédikációkra nézve. A több egyházi szertartások alkalmával mondandó beszédeket illetőleg, nincs egy szóm is mondani való; mert egész theologicus cursus alatt soha csak egyetlen egy példa sem volt, hogy az ifjaknak ollyasmi adatott vólna fel foglalkozásúi, vagy ollyasmiben csak útasitást is kaptak volna. Én valóban nem győzöm eléggé csudálkozni, hogy kellő készület nélkül, csak illyen s csak ennyi valamirevaló prédikátor is vált, a minőket s a mennyit valóban bírunk. Vannak, azonban, némelly természetes okok, mellyek rendkívül elősegítették, - a már lelkészi pályán működő - prédikátoraink szónoki fejlődését. Egyik ok, magában a magyar nyelv költői és szónoki lényegében, nemkülönben a magyar nemzet jellemében, az alkotmányos életnek minden közügyet nyilvános 139
