Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
közben közben a lapátok hajtása megszűnik. Ide tartozik a nem anyanyelvűnkön irt classicus müveknek anyanyelvűnkön adása. Ha görög - (:s mai időben már a latin, német, francia, ángol ...:) nyelven Írott munkákat úgy fejtegetjük, úgy értelmezzük, hogy mi is épen azt az eszmét, azt a gondolatot, s épen ollv teriü erőben adjuk anyanyelvűnkön, a mit és a mikép az eredeti szerző foglalt vala Írásba saiát anvanyelvén: ez által nem csak eszméink száma gazdagodik, de bele tamilunk a legalkalmasb legkifejezőbb szavaknak eltalálása s használásába is. Az előadásbeli kellemes modort mind inkább tökélyesitjük, minél többször hallunk másokat szónokolni; és pedig nem csak az utánzásra méltó példányokat, de más köznapi egyéneket is. Amazoktól azt látjuk mit lennünk, emezektől azt mit mellőznünk kell. Vajmi nagy befolyással van előadásunkra az udvarias társalgásokban tapasztalható férjfias nyájasságnak, különböző természetű egyénekkeli sima érülközésnek, és elmés vidámságnak elsajátítása. - A hangra nézve a görögök furcsa gyakorlatot követtek. Éveken át, ülve declamáltak, s mindenik ollyan napon, mellyen közönség elibe léptek, lefekve emelték hangjokat a legmélyebbről a legmagasbra. Szónoklás végeztével pedig, ismét leülve, a legmagasb hangról szálottak le a legmélyebbre. Egyébiránt mind azon szabályokról, mellyeket a szónoklatra nézve adtak már, vagy adnak ezentúl, el lehet mondani, hogy a nagyhírű jó szónokok nem azért lettek ékesszólókká, mert ezen szabályokat követték. Sokkalinkább, ezen szabályok azért lettek szabályokká, mert ékesszólók szónoklatában tapasztaltattak. 128
