Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

Könyves Tóth Mihály önéletrajza

Szegény jó apám az elemi iskolákon fel, csak négy osztályt végezhetett a gimnáziumban, s ekkor könyvkötő inas lett a mostoha testvérénél Tclegdi Gábornál. Az inasságból legénnyé felszabadulván, vándorolni ment. Vándorlása alatt bejárta Magyarország nevezetesb városait, azután Bécsbe, majd Németországba ment, sőt Strassburgban is dolgozott. Vándorlásából hazakerülvén: az akkor francia háborúskodás ideje alatt egypár évig katonáskodott, s innen haza szabadulván, elkezdte mint mesterember a könyvkötőmesterséget s elvette Tyukodi Mária asszony édesanyámat 1800 június 29-én. Jó egy anekdotát hallottam tőle a házasságára vonatkozólag. Tyukodi uram, mint könyvkötő céhmester íofö embernek tartotta magát, háromszögletű kalapot viselt borotvált pofájú fején, társalgási köre kiterjedt a debreceni papokkal és professzorokkal való társalgásra is. Jól is bírta magát, az ő felfogása szerint, mert saját házában lakott éppen a Kollégium tőszomszédságában, s volt egy darab szőlője is a tócóskertben. Mikor jóapám megkérte édesanyámat, Tyukodi uram egyetlen leányát, Tyukodi uram nagy képpel így szólott: Kend öcsém uram jeles ifjú ember s én a legjobb reménységgel adom kendhez egyetlen leányomat. De azt ne várja kend, hogy én kendnek a házamat is odaadom. Mely ékes beszédre az én classikus apám egész phlegmával röviden így válaszolt: Nem tudom honnan jött kegyelmed szájára ez a beszéd. Hiszen én nem kértem kegyelmedtől egy szóval, egy betűvel is a házát, én csak a leányát kértem, s nekem nem is kell egyéb. Boldogemlékezetü jóanyám nem volt szép nő. De szerfelett élénk és eszes. Kissé rövidlátó volt, mégis egész életén keresztül mindig szeretett olvasni, s ez olvasni szerető hajlama későbben sokoldalú képzettségre juttatta. Lehetetlen föl nem említenem, hogy mikor 1849 július hónapban a muszkák először Debrecenbe jöttek, s már egyes házakat is zaklattak: édesanyám akkor is a lcgszabadelvűbb, sőt lázító szellemű " Március 15-e " című lapot olvasta. Antal testvére rémülten kapta ki kezéből s vetette a tűzbe. Édesanyám pedig csak ezt mondta öcsémnek vigasztalására: Hiszen nem érti ezt a lapot az kutyafejű tatár muszka. Ilyen két kitűnő észtehetségű és tiszta jellemű egypár ember házasságából a legszerencsésebb alkotású gyermekek származtak. Hat gyermeket neveltek fel jó szüleim, három fiút, három leányt, s bizonnyal mind a hat egytől-egyig kitűnő volt a 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom