Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-07-01 / 144. szám
egység | 2021 JÚLIUS 8 HOHMECOLÓ | TÖRTÉNELEM Óbuda 200 amiből láthatjuk, hogy az 1848 előtt a zsidó közösség elsősorban önálló adminisztratív egységként működött. Teljesen autonóm a közösség mégsem volt. Hiszen minden elnökségi és közösségi ülésen, valamint tisztújításkor megfigyelőként és a központi hatalom végrehajtójaként jelen voltak a nem zsidó hatóság képviselői. NÕI TÖRTÉNETEK Azt, hogy a nők nemcsak családtagok, de a közösség tagjai is voltak, a peres ügyek leírásából világosan láthatjuk. Gyakorta a nők éppen a zsinagógai ülések miatt fordultak a közösség bírájához. Nem véletlenül, mert ezek nagy értéket képeztek anno. 1824. augusztus 15-én az óbudai közösség elöljárósága írásban rögzítette, hogy Eszter Teltsch ismételten kérte az 1821. évi beadványának mielőbbi kivizsgálását. Az ügy az örökös zsinagógai ülés (női karzat 163. számú széke) körül forgott, amelyet az asszony édesapjától, Löbl Graner tól kapott nászajándékba. Az ülés már 39 (egy másik levélben 50) éve a család, illetve Eszter birtokában volt. Joseph Gran és Jacob Gran, akik Josif Granichstetter, Eszter bátyjának fiai voltak, vitatták Eszter Telsch jo gát az ülésre. Minden érintett fél elő adta az indoklását12, majd egy köz jegyzőt bíztak meg az ügy formai rögzítésére. Később Eszter Teltsch azzal pótolta vallomását, hogy az ülést 1779-ben házassági ajándékként kapta meg apjától, aki tekintélyes örökséget hagyott gyermekeire. Amikor Eszter fiútestvére Simon fiai apjuk halála után egymás között osztották örökségüket, Eszter zsinagógai helyét is bele akarták vonni az osztozkodásba. Sajnálatos módon az ülést, ugyanis, egyetlen végrendelet sem említette. Végül Eszter megtalálta apja egyik levelét, amelyet nem is 1779-ben, hanem 1773-ban írt. A levél nem csak az ajándékozás tényét rögzítette, de azt is, hogy a testvéreknek 2400 forintot kellett volna Eszter részére kifizetni, amit soha meg nem tettek. A testvérek fiaitól pedig olyan válasz érkezett, hogy a 163. női zsinagógai ülés után járó ösz szeget a családfő halála után azért nem osztották szét Simon, Aberl, Hirsch és Jacob között, mert ezt tartalék családi vagyonként akarták kezelni arra az esetre, ha valamelyik családtag megszorul. Egyébként a férfisorban is volt egy (266. számú) ülés, amelynek értékét a család ugyanilyen okból nem osztotta szét. Eszternek az ülést csak könyörületből engedték át eddig, és nem azért, mert valóban az övé lett volna. A bíróság mégis Eszternek ítélte oda az ülést, amiről egy megfelelő okmány is készült. Óbudán 1824-ben még egy hasonló történetet jegyeztek fel a zsinagógai ülések kapcsán. Október 24-én Rebeka, Jesaja Simon-Fleischer leánya Sec kel Saintek nagyapja és Jocheved nagyanyja örököseként jelent meg a bíróságon. Nagyapja már 1788-ban, nagyanyja pedig 1814-ben halt meg. Nászajándékként (Morgengabe ) a nagyanya egy zsinagógai ülést kapott a nagy zsinagógában, amelyet Rebeka most magának követelt. Az óbudai zsinagógai ülések körüli viták több dologra engednek következtetni. Mindenekelőtt ezek a viták tanúskodnak a Nepauer Máté által 1767-69-ben épített és hamarosan lebontott zsinagógáról, sőt arról is, hogy ezen a helyen még korábban is állhatott egy nagyobb imaház. Ezt az 1737. szeptember 29-i adás-vételi szerződés is igazolja, amely az óbudai zsinagóga építési telkére vonatkozott13 . Ugyanakkor a fenti bírósági ügyek azt is mutatják, hogy 1824-ben már állt az új zsinagóga, amelynek építése a közösségnek rengeteg pénzbe került. A becsült összeg 130012.36 bécsi értékű forintot tett ki. 14 A zsinagógai ülések tehát még nagyobb értéket jelentettek ebben az új épületben, mint általában. Ezt Franz Schams is megemlítette, aki vagy tíz oldalon keresztül dicsőítette a pompás óbudai zsinagógát és dicsérte az óbudai zsidók üzleti ügyességét.15 A zsinagóga fenntar tását, illetve a melletti lévő kórház működtetését a zsinagógai ülések eladásából fedezték. A licitálás során több ezer guldent is kínáltak egy-egy székért, ami szép összeget hozott a közösségnek. NEVEKKEL TÖLTENI FEL Jelen írásommal nem törekedtem az óbudai zsidó közösség teljes történetének bemutatására. A célom − a történelminek nevezett régi épületek „megtöltése” zsidó nevekkel és emberekkel. Főleg az olyan emberek neveivel, akik a történeti könyvekben nem is fordulnak elő. Most már talán másként tekintenek a régi épületekre és a zsinagógát körülvevő utcákra, ahol egykor jártak Boskovitzék, Eszterek, Rebekák és még sok-sok egyelőre névtelen zsidó, akit még meg kell nevezni. Hiszen az igazi zsidó történetet ezek az emberek „csinálták”. 1 Büchler, 1901.270-328; 2 uo.; 3 Helytörténeti füzetek, 2002.32; 4 BFL V6/XV.20.36-1.2434-2435; 5 f143, ill. 318; 6 Bácskai Vera 1989.91; 7 Bácskai 1989.95; 8 BFL V6/20. 2434-3726; 9 halotti anyakönyv: BFL Izr 423/41; 10 pl. Bácskai Vera, A vállalkozók előfutárai, Bp. 1989; 11 Bácskai Vera 1989. 95; 12 Óbuda V/5, 44; 13 MZSO III. 753/462. sz. bejegyzés; 14 Parczel 1901. 4-5.; 15 Schams 1822. 641-646, Bácskai Vera 1971. 90 FOTÓK: WALLENSTEIN RÓBERT, EMIH ARCHÍVUM
