Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)

2021-12-01 / 149. szám

KILE | KULTÚRA egység | 2021 DECEMBER 28 „Meghalni ifjan nem akartam...” SZENES HANNA MINT KÉPREGÉNYHÕS Képregény formában dolgozta fel a MAZSÖK (Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány) Szenes Hanna életét. A Kemény Ferenc Nemzetközi Kiadó által megjelentett kiadvány célja, hogy kö­zelebb hozza a fiatalokhoz a cionizmus történetének legendás alakját. STEINER ZSÓFIA ÍRÁSA tak: a zsidókat mentő szuperhősök és a velük szemben álló Hitler mint klasszikus szupergonosz jellemző ezekre a művekre. Ezek között még kevés, amelyikben történelmi hű­ségre törekedtek volna az alkotók, ám a ’70-es évekre kialakult egy el­várás az események megjelenítése kapcsán: „a Holokausztot az adott művészi forma lehetőségeihez mér­ten hűen, a komoly hangvételt és a halottak iránti tiszteletet szem előtt tartva kell megjeleníteni” – írja He­gedűs Anikó. Ebben a korban született a leg­ismertebb holokauszt-képregény, a Maus, melynek megalkotására Art Spiegelmant „idősödő apja múltjá­nak megörökítése vezérelte”. Spie­gelman Pulitzer-díjat kapott a két­részes „graphic novel”-ért, mely elsőként „megmutatta a közönség­nek, a képregény nem csak szuper­hősökről szólhat. Komoly fogad­tatásához biztosan hozzájárult a holokauszt-történet jelentősége, va­lamint a gyerekesnek tartott képre­gény-műfaj és a komoly téma közöt­ti feszültségek kiaknázása.” A 2000-es években – részben a Maus sikere nyomán – egyre több holokauszt-képregény készült. Ezek között találunk magyar vonatkozá­sút is: Miriam Katin 2006-os A We Are On Our Own (Magunkra vagyunk hagyva) című képregénye a szerző KÉPREGÉNYEK A HOLOKAUSZT-IRODALOMBAN Képregényekre gondolva olyan művek jutnak eszünkbe, amelyek elsősor­ban gyerekeknek, legföljebb kamaszoknak szólnak, a valóság azonban az, hogy a 19. században elterjedté vált műfaj bőven kínál felnőtteknek szóló tartalmat is. Mégis nehezen tudjuk elképzelni, hogyan kapcsolódhat össze a II. világháború és holokauszt története a képregénnyel. Hegedűs Anikó 2013-ban megjelent Szuperhősöktől az egerekig? Holo­kauszt-ábrázolások a képregényben című tanulmányában tekintette át a ho­lokauszt-képregények II. világháború idejétől napjainkig ívelő történetét. „A legelső Holokauszt-képregény különlegessége, hogy 1942-ben egy kon­centrációs táborban született. Gurs-ban Franciaország 1940-es német meg­szállását követően alakult koncentrációs tábor, ahol más franciaországi tá­borokhoz hasonlóan engedélyezett volt némi művészeti tevékenység.” Az itt készült és fennmaradt alkotások között szerepel Horst Rosenthal képre­génye, a Mickey au Camp de Gurs. Rosenthalt, aki a művében elsősorban a „rendszert létrehozó rendelkezéseket és az ehhez szükséges papírmun­kát mutatja be, amely rengeteg ember szenvedését képes volt elpalástolni”, Auschwitzban gyilkolták meg még abban az évben. Egészen más az Egyesült Államokban született képregények narratívája. Ezek a háború alatt és után is az amerikai katonák hősiességére fókuszál-FORRÁS: MARVEL.COM Amerika kapitány kiüti Hitlert FORRÁS: ALOMGYAR.HU

Next

/
Oldalképek
Tartalom