Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)

2021-12-01 / 149. szám

KILE | KÖZÖSSÉG egység | 2021 DECEMBER 26 HANGOT ADTUNK A TÓRÁNAK A nyáron különleges felkérést kaptam: olvassak fel egy hetiszakaszt magyarul a Tórából egy inter­netes portál számára. Azonnal magával ragadott az ötlet, nemcsak azért, mert nagyon szeretek felolvasni, hanem azért is, mert nagyon közel állnak a szívemhez az ilyen „alulról jövő” kezdemé­nyezések, vagyis az olyan projektek, amelyekben a közösség hoz létre valamit a saját fejlődése, a saját gazdagodása érdekében. STEINER ZSÓFIA ÍRÁSA A KÉSZ MÛVET EGY BARÁT rövid videóüzeneteinek (Napi tanítás) teljes archívuma is található. Az első hetiszakaszt felolvasó uno­kaöcs, András, maga is egyre szorosab ­ban kötődik a közösséghez, egy ideje már ő is tfilint rak minden nap. „Arra gondoltam, hogy nagyon sokan fogják visszahallgat ni, akár évtizedekkel ké­sőbb is. Örülök, hogy részt vehettem en­nek a projektnek az elindításában, hogy a közösség tagjainak az életével töltsük meg a Tóra hetiszakaszait.” GERÉB ÁGNES: JÓLESETT RÉSZT VENNI BENNE A hetiszakaszokat nem sorrendben vet­ték fel: volt, aki a saját bár micvájának szakaszát szerette volna olvasni, vagy más módon kötődött egy hetiszakasz­hoz. Erről is mesélt Geréb Ágnes, amikor arról kérdeztem, mi motiválta, amikor elfogadta a felkérést, hogy csatlakozzon a programhoz: „Nem is volt kérdés va­lahogy. Egyrészt mindig is szerettem és tudtam fölolvasni, tehát nem jelentett nehézséget, szorongást, inkább örömöt. Másrészt pedig Haim olyan részt válasz­tott nekem, amihez közöm is van. Bába vagyok és a bábákról szóló hetiszakaszt olvastam föl. Meg hát olyan keveset te­szek a zsidó közösségért, ezért is kifeje­zetten jólesett – talán ez is egy micva, ha nincs is fölsorolva a 613 micva egyi­keként.” Őt magát Haim személyesen kereste meg, hogy vegyen részt a prog­ramban: „A projektnek magának (és a honlapnak) megálmodója, létrehozója, a megszólalók megtalálója, instruktora, összefogója, nem utolsó sorban a hon­lapon való megjelenés szerkesztése, biz­tosítója, Koós Tamás Haim régi jó bará­tom. Ő említette ezt a lehetőséget.” A felolvasás nemcsak a felhaszná­lókat, de az olvasókat is gazdagítja: „Fölszínes a tudásom zsidóság té ren, jólesett egy kicsit mélyíteni rajta, kü­lönösen, hogy a téma érdekelt. Jó volt részt venni amúgy is ebben a remek kez­deményezésben, együtt másokkal össze­hozni egy kerek egészet. Más szempont­ból pedig jó volt megint a réges-régen alvó föl olvasásos tevékenységemhez nyúl ni. Jó volt kicsit közelebb hozni a fölolvasás stílusával a régi, talán nehéz szöveget a hallgatókhoz – az ő fülükkel is hallgattam magam” – mondja Geréb Ágnes, hozzátéve, ő maga is meg szokta hallgatni mások felolvasását: „Érdekel, hogy ők hogyan közelítik meg a több­nyire talán nekik is ismeretlen szöveget.” A FELOLVASÓK Minden hetiszakasz más és más han­gon szólal meg: „A legkülönbözőbb embereket kértem meg, hogy olvassa­nak: zsidók, nem-zsidók, kicsik, na­gyok, vallásosak, nem vallásosak vegye­sen. Csodálatos, hogy ennyi különböző ember mind csatlakozik és elolvas egy hetiszakaszt. Voltak, akik még soha nem jelentek meg az interneten, és éle-EMLÉKÉRE AJÁNLOTTÁK Mint kiderült, az én hanganyagom az utolsók között volt, és hamarosan elké­szült a Tóra mind az ötvennégy hetisza­kaszának magyar nyelvű audio változata. Az elkészült „hangos Tórát” a közösség egy tavaly elhunyt tagjának, Saulnak az emlékére ajánlotta, mivel épp a halálának első évfordulója előtt sikerült befejezni az összes hetiszakasz rögzítését. „Édesapám 67 évesen lett vallásos zsidó, az én esküvőm után” – kezdi a visszaemlékezést lánya, Jáél . „Nagyon fontos volt neki a Tóra igazsága, ha már magára vette a micvákat, akkor ő ezt tel­jes szívvel csinálta és meg is tette, amit tanult – és mindezt vidáman. Nagyon szerette ezt a közösséget, megtalálta benne a helyét. Tőle tanultam meg érté­kelni a dolgokat, megállni és látni, ami szép, amit a Jóisten teremtett.” A HANGOS TÓRA ÖTLETE A tórafelolvasás projektje Koós Tamás Haim ötlete és elhivatott munkája nyo ­mán valósult meg. „Én még életemben nem olvastam végig a Tórát, gondoltam, meghallgatom az interneten, de magya­rul nem találtam, nincs ilyen. Akkor megpróbáltam egy programmal felol­vastatni, gépi hangon, de az borzalmas lett. Az unokaöcsém azt mondta, felol­vassa ő nekem, aztán én is egyet elolvas­tam, és így indult az ötlet, hogy olvassuk fel az egészet: mindenki olvasson egyet, és legyünk sokan.” Az első szakaszokat a Vasvári zsinagóga héber olvasókörének tagjai közül verbuválta Haim, és végül kevesebb, mint egy év alatt, sikerült a Tóra összes hetiszakaszát rögzíteni. A felolvasások is az általa létrehozott és működtetett tfilin.hu-n hallhatóak, ahol számos más fontos anyag mellett Ober ­lander Báruch rabbi naponta megjelenő FOTÓ: KOÓS TAMÁS HAIM KILE | KÖZÖSSÉG

Next

/
Oldalképek
Tartalom