Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-10-01 / 147. szám
2021 OKTÓBER | egység 11 TÖRTÉNELEM | HOHMECOLÓ dául együttműködőnek mutatta magát és bőségesen adott ki információt másokról – csak éppen a kihallgatási jegyzőkönyvekből kiderül, hogy kizárólag olyanokról, akik már elhunytak, vagy olyanokról, akiknek sikerült már korábban élve elhagyniuk a Szovjetuniót. Hogy, hogy nem, csak a még élő és a Szovjetunióban tartózkodó emberekről „felejtett el” beszélni6 ... Ismerünk történetet olyanról, akit megtört a kínzás, és elkezdett másokról vallomást tenni. Azonban amikor ennek jutalmául megengedték neki, hogy pihenjen egy nagyot, aminek köszönhetően sikerült annyira összeszednie magát testileg és lelkileg, hogy megbánta, hogy mások életét veszélyeztette és többet nem vallott másokról – aminek köszönhetően többszörös kínzáson kellett átmennie, de CIONISTA PER SZOVJET MINTÁRA Nemrégiben kaptam Novák Attilától egy példányt az új könyvéből, melynek címe „Ideológia és önazonosság – Az 1953-as budapesti cionista per”. Több személyes okból is különösen örülök a könyv megjelenésének. A címben említett per a szovjet orvosper mintájára épült fel. Sztálin ezeken a koholt vádakon keresztül lépett akcióba a többmilliós szovjet zsidósággal szemben. A koncepciós perben zsidó orvosokat vádoltak azzal, hogy a szovjet vezetés tagjainak életére törtek a Joint és különböző titkosszolgálatok megbízásából. A magyar hatóságok ennek mintájára kezdték meg a fellépést az akkor még létező cionista ifjúsági szervezetek ellen, rendszerellenes tevékenységgel vádolva a vezetőiket. A szervezetek több vezetőségi tagját letartóztatták és kemény kihallgatásnak vetették őket alá. ISMERETEK ELSÕ KÉZBÕL A cionista perről sokat hallottam az egyik főszereplőtől, Engländer Tibortól (1932–2012), aki akkori ban a Hásomér Hácáir vezetője volt. 1989. augusztusi érkezésünk után talán Engländer volt az első, aki még abban az évben meghívott, hogy előadás-sorozatot tartsak az álta la szervezett Oneg Sábát klubban, ami ak koriban a Bethlen téri zsinagógában működött. Az előadásokra csütörtök esténként került sor, és mivel mi ketten mindig korán érkeztünk, jó fél órákat beszélgettünk kettesben. Tibor egy vallásos tokaji családból származott, fiatalon jött föl Budapestre. Bár voltak kitérők az életében, amikor én megismertem, akkor vallásos zsidónak tartotta magát, minden reggel tálisz ban-tfilin ben vett részt a Bethlen téri minjen ben. Sokat mesélt a gyökereiről és a hazulról hozott vallásos neveltetéséről, és tőlem érdeklődött a régi szokásokról, hogy jól emlékszik-e erre vagy arra. Tudta, hogy mivel én Amerikában egy magyar közösségben nőttem föl, jól ismerem az itteni szokásokat. Sokat beszélgettünk a szakmai életéről is és a Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársaként végzett munkájáról. Ami azonban a legközelebb állt a szívéhez, amiről legtöbbet mesélt, az az ’50-es években végzett cionista tevékenysége volt. Ezen belül is a letartóztatása körüli eseményekről és a perről beszélt a legtöbbet. Nagyjából két éven át zajlottak ezek az órák és az előadás-sorozat befejezése után is tartottam a kapcsolatot Tiborral. Egyszer, valamikor az utolsó éveiben, a Peszách előtti napon tudtam meg egy régi izraeli barátjától, hogy beutalták Sopronban egy szanatóriumba, ott tölti az ünnepet, és nincs macesza. Gyorsan összeállítottam neki egy csomagot mindabból, amire az ünnep alatt szüksége lehetett, és taxival elküldtem neki. Nagyon hálás volt a segítségért, és szokás szerint agyondicsérte a lubavicsi mozgalmat és a Rebbe vízióját, amivel a magyar zsidókra is gondot viselt és aminek hasznát ő is élvezhette. Halála előtt nagyjából egy évvel, amikor hírét vettem, hogy ismét nagyon beteg, azonnal felkerestem az otthonában. Ekkor volt lehetőségem utoljára hosszabban elbeszélgetni vele: hosszú órákon át beszélgettünk, emlékszem, épphogy hazaértem a sábeszi gyertyagyújtásra. Ezen az utolsó találkozásunkon is sokat beszélt a perről és a letartóztatásáról. Ekkor osztotta meg velem a dilemmáját, ami régóta emésztette. Egyesek ugyanis azt mondták neki, hogy a legfontosabb dolga az élete végén leírni a magyarországi cionista mozgalom tevékenységét az már nem törte meg. Amikor kiszabadult a Szovjetunióból, sokan támadták, amiért vallott ellenük, a Rebbe azonban mindig azzal enyhítette a dühöt, hogy elmondta: rögtön másnap megkapta érte a büntetését a kínzás során, úgyhogy ő már egy tiszta lélek... Szerencsémre nem csak az általam olvasott rengeteg könyvből és újságcikkből tájékozódhattam ezek ről az eseményekről, hanem a té mában jártas haszidoktól is. Engländer Tibor ORRÁS: ENGLÄNDER JÁNOS
