Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)

2021-08-01 / 145. szám

KILE | KÖZÖSSÉG egység | 2021 AUGUSZTUS 26 ÓBUDAI ZSINAGÓGA (III., Lajos utca) Az Óbudai Zsinagóga fennállásának kétszázéves évfordulójá­ra kiírt színmű pályázatot Hollós Csaba Mose Munz lajtorjája című munkájával nyerte meg. A pályázatra olyan egyfelvonásos szín­da rabokat vártak a kiírók, amelyek kapcsolódnak a zsinagóga tör ténetének egy időszakához, annak meghatározó személyisé­geihez. A nyertes pályamű címszereplője, Mose Munz, Óbuda egy­kori közösségének legnagyobb tekintélyű rabbija volt, valamint az óbudai zsidó közösség vallási bíróságának fejeként is tevé­kenykedett. 1790­ben Ezekiel Landau prágai rabbi javaslatára lett Óbuda főrabbija, a kilenc évvel korábban elhunyt Natan Günsburger utódaként. A harmadik zsinagóga megépítését is Mose Munz kezdeményezte. Az épület elkészültekor ő mondta az avatóbeszédet, amelyet még ugyanabban az évben kinyom­tattak Bécsben. Mose Munz haláláig Óbuda főrabbija maradt. A nyertes művet Fodor Orsolya rendezésében az Óbudai Zsi ­nagógában mutatják be az Óbuda200 rendezvénysorozat ke­retében. PESTI STIBEL (VI., Vörösmarty utca) A VI. kerületi Vörösmarty utca 55. szám alatt talál­ható ortodox imaház 1983 körül zárhatott be, most teljes felújításon esett át és újranyitja a kapuit a hívek számára az augusztus végén kezdődő Zsinagógák Hete című rendezvénysorozaton. A zsinagóga vallási vezetését Oirechman Smuel látja majd el, aki a követke ­ző szavakkal ajánlja a most megnyíló imaházat és a megnyitó eseményeit: „Régi vágyunk válik valóra, amikor – Isten segítsé­gével – ismét megnyitjuk az 1983­ban bezárásra ítélt Vörösmarty 55. szám alatt található zsinagógát. Jiddisül stibelnek hívjuk az az ilyen kicsi, meghitt, családias zsinagógát, amelynek újranyitásával az a célunk, hogy egy vidám és barátságos imaházat hoz­zunk létre, ahol jól és otthon érzi magát fiatal és idős egyaránt, ahol a hagyomány szellemében élvezhetjük egymás társaságát, közösségünket, ünnepelhetünk és elmondhatjuk ősi imáinkat. Az ünnepélyes megnyitó 2021. augusztus 27­én, pénteken lesz, ahova nagy­nagy szeretettel várunk mindenkit. Ez alkalommal befejezzük a közösség nagylelkű adományából megírt új tóratekercset és egy különleges szombatot töltünk együtt a közeli Radisson Blu Béke szállodában.” A „Színdarab az Óbudai Zsinagóga fennállásának 200. évfordulójára” szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta. Fotó: Lábass Endre, 2015

Next

/
Oldalképek
Tartalom