Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-01-01 / 138. szám
2021 JANUÁR | egység 19 HÁLÁCHÁ | JIDDISKÁJT 1 644–645. oldal. Magyar fordítása in: Komoróczy Géza: Zsidók a magyar társadalomban, Pozsony, 2015, 1. kötet 86. oldal; 2 A kép pontos lelőhelye a kép mellett található.; 3 Egység 113. szám 17. oldal végén; 4 Tel Aviv, 1975, 30–31. oldal; 5 1930. január 8. 11. oldal. Köszönet Cseh Viktornak, aki felhívta figyelmemet a Hagyomány cikkeire; 6 1930. április 23. 9. oldal; 7 Miriam Loeffler (m.b.e.): My Children’s Blue Eyes , New York, 2015, 49. oldal; 8 9. oldal; 9 Toldot Jiszráél responsum 41. fejezet 2. paragrafus; 10 Sulchán áruch JD 198:3–4.; 11 Lásd SÁ uo. 5.; Nité Gávriél – Nidá 3. kötet 33:2.; 12 Nité Gávriél uo. 4.; 13 Hámirkáchát libszámim , Brooklyn, 1983, 178. oldal végén; 14 Augusztus 1. 6. oldal. Köszönet Negyela László Márknak, aki felhívta figyelmemet a cikkre; 15 53–54. oldal; 16 Magyar Zsidó Szemle 1923. 2-3. szám, 88. oldal, „A pesti kultusztemplom” 2021 JANUÁR | egység 19 Lassan 30 éve, amikor az Egység 11. számát (1992. december) állítottuk össze, amit a táhárát hámispáchá , a családi élet tisztaságának témáját járta körül, nagy figyelmet szenteltünk a mikvéknek. Ekkor találkoztam először azzal az információval, hogy a Dohány utcai zsinagógában eredetileg lehetett egy mikve. Ugyanis az összeállítás előszavában azt írta kedves barátom, az azóta elhunyt Naftali Kraus, hogy „alig néhányan tudják, hogy több, mint 130 évvel ezelőtt, amikor a Dohány utcai templomot építették, az alagsorban mikve is létesült a hívek feleségei részére. A Dohány pedig soha sem volt ortodox templom...”. Ez a mondat nagy szenzációt keltett, amikor megjelent az Egység, és többen érdeklődtek, hogy mit lehet tudni erről a mikvéről. A zsinagóga akkori főrabbijával, Landesmann Györggyel együtt le is mentünk a pincébe, és alaposan körülnéztünk, azonban mikvének még csak a nyomát sem sikerült felfedeznünk. Landesmann rabbi akkor azt mondta, hogy véleménye szerint ennek ellenére nem lehet kizárni, hogy létezett a mikve, mivel a fűtés bevezetése során annyi átalakításon esett át az épületnek az a része, hogy könnyen előfordulhat, hogy a mikve helyét más célra használták fel. Egy korábbi utalást is találunk arról, hogy a mikve létezésének kérdését régóta övezi figyelem. Az Új élet 1990-ben14 készített interjút Reich Ferenccel, a Dohány körzet elnökével, 70. születésnapja alkalmából: A J.S.ként említett újságíró a következő kérdést tette föl: „Készülve erre a mai beszélgetésre, átnéztem azt az irodalmat, amely a Dohány utcai zsinagógával foglalkozik. Azt olvastam, hogy valamikor – a történelmi feljegyzések szerint – a Dohány utcai zsinagógához egy mikve, egy rituális fürdő is tartozott. Van-e önnek erről információja?” Mire Reich Ferenc azt válaszolta: „A mikvére nem emlékszem. Másra azonban igen. Eseményekre, emberekre, arcokra...”. Most, amikor e sorozat végéhez közeledünk, arra kértem dr. Schöner Alfrédot, aki 1985 és 1990 között volt a zsinagóga főrabbija és dr. Frölich Róbertet, aki 1993-tól a zsinagóga főrabbija, hogy írják le az ezzel az kapcsolatos véleményüket és az esetlegesen birtokukban lévő tényeket. Mindketten Kálmán Kálmánhoz, a körzet egykori alelnökéhez irányítottak, azzal, hogy ő tudhat a legtöbbet a kérdésről, hiszen amellett, hogy 40 évig elöljáró volt, ő irányította a templom renoválását is a ’90-es években. Kálmán kategorikusan cáfolta, hogy a Dohányban lett volna mikve: „Ez a kérdés valakitől már 1991-ben, a zsinagóga teljes felújításakor is felmerült. Mivel a felújítás során a templomtérből a padok ki voltak hordva (...), lehetőség nyílott a padlóburkolat felbontása után a burkolat alatt kutató ásatásokat végezni: az eredmény negatív. Egyébként sem lett volna egy ilyen mikve részére hely a padló alatt. A templomtér nyugati végén van egy hátsó előtér, pincelejárattal, ami egy cca. 2 méter széles folyosóba vezet, amely végigmegy a zsinagóga hosszán. De ez csak csőfolyosó, a fűtési a vezetékek részére. Az üléssorok alatti fapadló alatt tömör föld volt csak. (Most márvány lapburkolat van a padok alatt)”. Azonban Schöner főrabbi segítségével sikerült beazonosítanom a Naftali Kraus által hivatkozott könyvet. Ez pedig a dr. Heller Imre és Vajda Zsigmond (Szimchá): A magyarországi zsinagógák albuma című ki ad ványa, amely New Yorkban jelent meg 1968-ban. Eb ben a következők olvashatóak15: „1933-ban, amikor a Dohány-utcai zsinagógát restaurálták és a központi fűtés és szellőzés részére az épület alagsorát kívánták igénybe venni, a frigyszekrény alatt lévő részen előkerült a templomközösség célját szolgáló rituális fürdő (mikveh), amelyet a gondos építők száz évvel ezelőtt, mint minden zsinagóga elengedhetetlenül szükséges részét, felépítették.” Dombi Gábor kultúratörténész tájékoztatásából ki derül, hogy a Dohány utcai zsinagóga mikvéjéről Groszmann Zsigmond – aki a templom rabbija és a hitközség történetírója volt – nem írt soha. Egyik írásá ban16 megjegyzi, hogy az 1842-es új zsinagóga ter veiben szerepelt egy mikve építése. „Hallottam olyan véleményt, hogy igenis volt mikve, a főbejárat mellett nyílt a lejárata (s itt volt egy kút is). Más forrás azt állítja, hogy a frigyszekrény alatt volt a mikve. Ez utóbbi nem elképzelhetetlen, hiszen ott ma a zsinagóga kiállítótermei vannak – ahol éppen az általam rendezett gettókiállítás tekinthető meg –, és ott nem lett volna lehetetlen egy kicsi, nem túl kényelmes, de a céloknak mindenképpen megfelelő mikvét kialakítani. Ennek lejárata a zsinagóga és a Hősök Temploma között található, és a mélybe talán csak kéttucat lépcső vezet le” – véli Dombi. A kérdés tehát továbbra is nyitott: létezett-e valóban mikve a zsinagógában vagy sem? Tény, hogy az összes eddig feltárt anyagban, amihez a pesti mikvék kapcsán végzett kutatásomban hozzáfértem, sehol nem szerepel, hogy működő mikve lett volna a Dohány templom alatt. DOHÁNY TEMPLOM – mikve, ami nem is volt?
