Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-04-01 / 141. szám
2021 ÁPRILIS | egység 17 HÁLÁCHÁ | JIDDISKÁJT engedhető-e, hogy az apjuk nevén hívják fel őket, mint azelőtt. Nos, én ezt teljes egészében megengedhetőnek nyilvánítom és nem fogok megijedni Iszerlin rabbi tekintélyetől, hisz nem fogok ellent mondani a szavainak... csak arra az esetre gondoltak, ahol a kitérő gyereke kiskorú volt, amikor apja elhagyta ősei Istenét, még sose hívták föl az apja gyerekeként, így se nem észrevehető, se nem nyilvánvaló a szégyene mindenki előtt, ha felhívják a nagyapja nevén. De annál, aki már nagykorú volt, és már megszokták, hogy az az apja nevével hívják föl, ha ezt most meg fogják változtatni, akkor el fog sápadni [szégyenében]. Isten ments, hogy ártatlan ember vérét ontsuk... Annál is inkább [meg kell ezt engedni] a mi estünkben, mert a hallottak alapján a fent említett fivérek apja, annak ellenére, hogy elvegyült a nem-zsidók között, egész népének javát kereste, személyesen és pénzével sok jót tett a hozzá közel s távolállókkal egyaránt. Kitetszik a tetteiből, hogy megbánta, amit tett és félte az Istent. Megbízható tanúktól hallottam ezt róla, ezért hát nem kitaszítás jár neki, hanem elfogadás a zsinagógában, hisz bizony, hogy nem bálványimádó... Ezeket a fent említett érveléseket sietve mondom [hirtelen ennyi jutott eszembe], hogy a fivéreket továbbra is a »Snéor (Szeneor) fia« néven szólítsák a Tórához, mint annak előtte”. Mose Iszerlesz (RöMÁ, 1530– 1572) krakkói rabbi, saját responsumában34 hivatkozott Katzenellen bo gen rabbi fentebb idézett írására, „ami már nyomtatásban megjelent és mindenki számára elérhető” – vagyis mindezt Katzenellenbogen rabbi responsum könyvének 1553-os megjelenése után írta. A RöMá azonban úgy vélte, a források alapján más következtetésre jutna, mint „az idős” páduai kollégája. Szerinte a Talmud csak azt tiltja, hogy valakit kitérőről nevezzünk el, itt azonban nem névadásról van szó, csak arról, hogy elmondjuk: valakinek az apja. Továbbá úgy gondolja, hogy „Iszerlin rabbi se írt elő tiltást, csak egy jó tanácsot adott arra nézvést, hogy jó lenne, ha a fiú nem használná apja nevét, megszégyenítve ezzel az apját, ami valamennyi bűnbocsánatot eredményezne neki... de minden olyan esetben, ahol a fiút ez nem érdekli, akkor nincs akadálya ennek, és felmehet a Tórához ugyanazzal a névvel, mint korábban”. Azonban meghajlik tekintélye előtt: „miután a dolog már megkapta az engedélyt, ki jöhet a király [vagyis a nagy rabbi] után, aki ezt megadta?” 35. nellenbogen rabbi írásából ismerte az ügyet. Vele ellentétben a Konstantinápolyban élt Élijáhu ben Binjámin Há lévi rabbihoz (?–1540), aki Szerencsés Imre 1526 körüli halála után foglalkozott a kérdéssel37 , sok új információ jutott el Szerencsés Im re életéről, amit részletesen le is írt. Ebből kiderül, hogy Szerencsés a kitérése után is szorosan tartotta a kapcsolatot a zsidó közösséggel, közbenjárt értük és segített nekik, sőt az is szerepel a leírásában, hogy a HA A KITÉRT MEGTÉR A HALÁLA ELÕTT Katzenellenbogen írásából látjuk, hogy az élete során íródott kedvező ítélet főleg azért született, hogy a fiúk ne legyenek megszégyenítve. Írása vége felé Katzenellenbogen rabbi mégis hozzátesz egy pár szót Szerencsés Imre történetéről, miszerint támogatta a zsidó közösséget és bánta vétkét. Iszerlesz rabbi hasonlóképpen érvel és írásában nincs semmi új adatokat Szerencsés Imréről, amiből úgy tűnik, hogy ő csak Katze-Végül pedig így került be az eset a RöMÁ Sulchán áruchhoz írt glosszájába, ami 1578-ban jelent meg először, Krakkóban 36 : „Ha valakinek apja kitért, akkor a nagyapa nevével hívják fel, de semmiképpen ne szégyenítsenek meg valakit nyilvánosan azzal, hogy csak a saját nevét mondják a felhívásnál. De ez csak abban az esetben, ha a [a kitért ember] fia még soha nem ment fel a Tórához az apja nevével, ha azonban ő [a kitért ember fia] már felnőtt és a városban, ahol él, már megszokták, hogy az apja nevével hívják fel, akkor használják továbbra is ezt a nevet, [még ha menetközben ki is tért az apa]. Ezzel el lehet kerülni, [hogy a vallásához ragaszkodó] fiú megszégyenüljön. Hasonlóképpen abban az esetben, ha félni kell a kitért ember haragjától”. halála előtt még bűnvallomást is tett. Ennek fényében ő ezért hozta azt az ítéletet, hogy a gyerekét fel lehet hívni a nevével, mert Szerencsés valamilyen szinten visszatérőnek számított. Azonban nem világos, hogy ha már az élete során született egy kedvező ítéletet, akkor miért kellett újra és újra megtárgyalni a kérdést a halála után. Talán a gyerekei többször költöztek másik városba és ekkor újra felmerült a kérdés: „Amit megkérdeztették38 egy zsi - dóval kapcsolatban, aki Budun városában lakott és a neve Snéor (Szeneor), a tiszteletre méltó Efrájim úr fia, akit egy nem-zsidó nő miatt elfogtak és a nem-zsidók arra kényszerítettek, hogy elhagyja vallását. Ez a Snéor (Szeneor) nagy ember lett a nem-zsidók között és közel került a hatalomhoz. Amikor a nem-zsidók között volt, személyesen és a pénze ré vén számtalan jót tett Izráellel. Sok zsidó embert és közösséget meg mentett.... Nos, elmondok tettei közül egyet, tud róla Budun egésze – őrizze őt A RöMÁ Sulchán áruch hoz írt glosszája, Krakkó 1578
