Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-03-01 / 140. szám
2021 MÁRCIUS | egység 33 ÉCESZGÉBER „CÉLSZERSZÁM” NÉLKÜL AZ ÚJBUDAI PURIMON Előrebocsátom, hogy beszámolóm a 2021-es Purimról erősen szubjektív lesz. Mivel először vettem részt tevékenyen – értsd: Eszter könyvének olvasása közben a történet folyamatos követése, zajcsapás a megfelelő helyeken – purimi ünnepségen, így a saját élményem kicsit más, mint azoké, akik ezt már gyerekkoruk óta „űzik”. Újbudán jártam a nemrég megnyílt zsinagógában, és felejthetetlen volt. JUHÁSZ VALI ÍRÁSA Nyilván furcsán hangozhat a közösségi rendezvényen való részvétel pont most, 2021 februárjában, a koronavírusjárvány egyéves évfordulóján és a harmadik hullám elején. Azonban az az érzésem, hogy mindent meg lehet és meg is kell oldani (ahogy a zsinagógában kézhez kapott kis brosúrában is benne foglaltatott). Ha ez éppen az, hogy egy ünnepséget a biztonsági előírások teljes körű betartásával kell közösségi jellegűvé tenni, akkor az. Leginkább magunkért, a lelkünkért. Így hát örömmel vettem Stell Izsák telefonhívását, hogy vegyek részt Purimkor a csütörtökön és pénteken Újbudán, a Bocskai úti zsinagógában tartandó Megiláolvasással egybekötött purimi mulatságok valamelyikén. Biztosított róla, hogy kellő távolságban lesznek a résztvevők, rendelkezésre állnak a fertőtlenítőszerek és minden, ami ilyenkor szükséges. Miután a felújítás óta nem jártam ott, különösen szívesen mentem, mindig nagyon érdekel, mit sikerül kihozni egy korábban egészen másra használt épületből (tudniillik a Bocskai úti ház azelőtt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat irodaházaként működött, miután 1950ben államosították. Az épület történetéről magazinunk 136. számában olvashattak bővebben – a szerk. ). A másik ok, hogy ez a hozzám legközelebb eső zsinagóga, tömegközlekedéssel kb. 10 perc. Meg azért is, mert Izsákot már ismertem, hiszen Chánukára kaptam tőle egy gyönyörű csomagocskát, amit személyesen hozott el nekem. Jót beszélgettünk akkor – számomra meglepő módon – magyarul, mert bár nem régóta él Budapesten, kiválóan beszéli a nyelvünket. Viszont feleségével (akinek kedvességéről többen is meséltek már) még nem találkoztam, és reméltem, hogy itt majd alkalmam lesz őt is megismerni. Régebben rengeteg történetet hallottam a belvárosi óriási Purimpartykról, amikor azért nem ártott csukva tartani a belső kerületekben az ablakokat, mert mindenhonnan kihallatszott a Lechájim. Nyilván az idén egy kissé visszafogottabban zajlott az ünneplés, de azért a hangulat – az on line közvetítéseket látva – így is remek volt. Ahogy itt Újbudán is – köszönhető ez a Stell házaspár különleges kisugárzásának. Stell Mushky rebbecen mindenkihez odament egy kicsit beszélgetni, így meggyőződhettem arról, hogy amit hallottam a kedvességéről, nyitottságáról és közvetlenségéA rabbi magyarul mondta el a bevezetést, amelyben olyan dolgokról beszélt, amiken nagyon is elgondolkodtam. Hogy például könnyen szeretjük azt, akit nem látunk minden nap, hiszen nem ismerjük a hétköznapjait, a problémáit, így esetleg az igazi énjét nem látjuk. Viszont ezekben a furcsa, nehéz időkben azokat is segítenünk kell és meg kell értenünk, akik távol vannak tőlünk. Aztán, amikor elkezdődött a Megiláolvasás, engem is magával ragadott a hangulat. Nyilván felkészületlenül mentem és nem volt nálam kereplő, közben meg már nem akartam azzal zavarni az olvasást, hogy kérek egyet valakitől, úgyhogy a megfelelő pillanatban csapkodtam az asztalt, ahogy többen mások is, akiknek nem volt „célszerszámuk”. De Hámán nevénél bármilyen eszközzel ér zajt csapni. Közben a rabbi is körbejárt a kereplőjével, így korbácsolta (sic!) fel a hangulatot. Az olvasás végén mindenki kapott egy kis üveg bort és némi útravalót. Ám a felkínált pálinka is csábítóan hangzott, úgyhogy én azzal mondtam lechájimot. Az ünnepség utáni beszélgetésekből kiderült, hogy a tíz fős korlátozást teljes mértékben betartva minden egye „turnus” telt házzal zajlott mindkét napon. Stell Izsák 10 felolvasást tartott azért, hogy mindez a lehető legnagyobb biztonságban történhessen. A zsinagóga gyönyörű, mozaikos üvegablakain beömlő napfény és az ünnepség hangulata annyira jót tett a lelkemnek, hogy utána nem is volt kedvem a tömegközlekedésre felszállni, inkább gyalog, a gondolataim kíséretében sétáltam haza. Remélem, jövőre már egy nagyszabású purimi rendezvényen találkozhatunk mindenkivel az újbudai zsinagógában (is)! ről, az egyáltalán nem volt túlzás, valóban tündéri teremtés és mindenkihez van néhány kedves mondata, nagyon érdeklődő és segítőkész. A legkisebb gyermekük is részt vett a felolvasáson, amit nagyon szépen végig is hallgatott, nem sírt, nem hangoskodott – hiába, nem lehet elég korán kezdeni a purimi ünneplést.
