Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-03-01 / 128. szám
2020 MÁRCIUS | egység 9 IZRAEL | HOHMECOLÓ A TEREMTÉS NYELVE Amikor Isten megteremtette az első embert, elé vezette az állatokat, ő rájuk nézett, és nevet adott mindegyiknek: „És adott az ember neveket minden baromnak, az ég madarának és a mező minden vadjának...” ( 1Mózes 2:20.) A hagyomány azt mondja, hogy ezek a nevek mind héberül hangzottak el. Az emberiség a bibliai történet szerint egészen Bábel tornyának történetéig egy nyelven beszélt, attól fogva viszont – szétszórva a föld színén – hetven különféle nyelv létezett: „És volt az egész föld egy nyelvű és egyforma beszédű... És mondták: Nosza! építsünk magunknak várost és tornyot, csúcsa az eget érje, hogy sze-EGY NYELVI SIKERSZTORI: a bibliai hébertől a modern ivritig Bölcseink azt mondják, hogy a héber nem csupán egy nyelv, hanem az emberiség eredeti nyelve, mely minden egyes dolognak a lényegét fejezi ki. Legszentebb könyvünk, a Tóra magyarázatának egyik kiindulópontja éppen az, hogy a szövegben semmi sem szerepel véletlenül, és a kifejezések megválasztása, sorrendisége, azok minden egyes betűje és változata is jelentést hordoz. De hogyan lett a „szent nyelvből” egy modern ország modern kifejezőeszköze? CHANA DEUTSCH ÍRÁSA rezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. És leszállott az Örökkévaló, hogy megnézze a várost és a tornyot, melyet építettek az ember fiai. És mondta az Örökkévaló: Íme, egy nép és egy nyelve van mindnyájuknak s ez az, amit ők tenni kezdtek és most nem lesz megvonható tőlük semmi, amit tenni szándékoznak. Nosza! szálljunk le és zavarjuk össze legott a nyelvüket, hogy ne értse meg egyik a másik nyelvét. És elszórta őket onnan az Örökkévaló az egész föld színére...” ( 1Mózes 11:1–8.) A HÉBER VISSZAHÚZÓDÁSA ÉS FELTÁMADÁSA A Tóra nem nevezi néven a saját nyelvét, a családot azonban, melyből a zsidó nép lett végül, Ávráhámtól fogva ivrinek hívja, ebből levezetve hívják a hébert ivritnek. Ez volt a zsidók nyelve évszázadokon, sőt évezredeken át, egészen a babilóniai fogságig (a polgári időszámítás kezdete előtti VI. sz.). Ettől fogva beszélt nyelvként egyre inkább a héberrel közeli rokonságban álló arámit használták, míg a héber az imádkozás, az istenszolgálat nyelve maradt. Úgy tűnik, hogy a polgári időszámítás szerinti 135ben lezajlott Bar Kochba felkelésig valamilyen mértékben a hébert is használták, azonban ekkorra a zsidók jelentős része már nem élt Izraelben. A héber innentől kezdve egészen bizonyosan csak a liturgia nyelveként élt tovább a XIX. század végéig. Rituális nyelv volt csupán, jiddisül „losn kojdes”, a szent nyelv, az imádkozás, a tanulás, a tóraolvasás nyelve. Kommunikációra csak akkor használták, ha semmilyen más közös nyelvet nem találtak, például amikor egy keleteurópai bölcs egy Ben Jehuda utca
