Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-08-01 / 133. szám
egység | 2020 AUGUSZTUS 10 HOHMECOLÓ | TÖRTÉNELEM SZÉTSZAKADT KÖZÖSSÉGEK TRIANON HATÁSA A MAGYAR ORTODOXIÁRA A trianoni döntés értelmében kijelölt új országhatárok a magyarországi zsidóságot, azon belül is az ortodoxiát, igen nehéz helyzetbe hozták. Amellett, hogy a közösség elveszítette tagjainak jelentős részét, a legfontosabb szellemi központok és intézmények sokasága került a határ túloldalára. Számos jesiva vált elérhetetlenné a tanulni vágyó fiatalok számára, és nehézkessé vált a nagy rabbikkal vagy rebbékkel való kapcsolattartás is. NAFTALI DEUTSCH ÍRÁSA OBERLANDIAK, UNTERLANDIAK A vallásos zsidóság számára a legnagyobb csapást a Felvidék, Kárpátalja, a Partium és Erdély elvesztése okozta. A Felvidék, s benne a világhírű pozsonyi jesiva az askenáz tradíciókat őrző, hagyományos ortodoxia fellegvára volt, ahol olyan nagyságok vezették és tanították a közösséget, mint a híres Szófer-dinasztia tagjai. Az itt élő zsidók elsősorban Ausztriából és Morvaországból vándoroltak magyar területre a XVII. század végétől kezdve. Nyelvük a német és a jiddis nyugati dialektusa volt, de a XX. századra már sokan beszéltek magyarul is. Szigorú vallásosságuk mellett bizonyos nyitottságot mutattak a világi kultúra és ismeretek iránt. A zsidó szóhasználat ezt a területet és ezt a fajta vallási-ideológiai irányvonalat nevezte oberlandinak, szemben az Északkelet-Magyarországon és az attól még keletebbre fekvő területeken lévő unterlandi, hászid közösségekkel. Az Unterland, ha lehet, még nagyobb veszteséget szenvedett 1920-ban. Szinte az összes hászid udvar a határon kívülre került, és ez ellehetetlenítette a hászidok számára oly fontos utazást a rebbéhez. A hászid gondolkodásban a szellemi vezetőhöz való zarándoklat az istenszolgálat egyik formája, a rebbénél töltött ünnep pedig különleges alkalom a magasabb spirituális szférákba való emelkedésre. Az összezsugorodott területű Magyarországon legnagyobb számban a máramarosszigeti, szatmári, visznici, belzi, szaploncai és munkácsi rebbének voltak hívei. Ez a zsidóság mind kulturálisan, mind vallási meggyőződésében jelentősen különbözött a nyugatabbra élő, oberlandi ortodoxiától. A főleg Galícia felől bevándorolt zsidóság konzervatívabb, a többségi társadalomtól jobban elkülönülő, a Tóra törvényeit igen sok szigorítással betartó közösségeket alkotott. A jiddis keleti dialektusát beszélték, melyet nem voltak hajlandóak sem németre, sem magyarra cserélni. Az eltérő kiejtés miatt az oberlandi zsidók gyakran „finneknek” csúfolták keleti hittestvéreiket, utalva arra, hogy ha megkérdezték valamelyiküket, hogy honnan való, az így felelt: „fin Minkecs, fin Ingver” (Munkácsról, Ungvárról), mert amit a nyugati jiddis (és héber) dialektusban u-nak ejtettek, azt keleten i-nek. Az unterlandiak erre válaszul „dajcsoknak” gúnyolták az oberlandiakat, arra célozva, hogy azok már olyan mélyre züllöttek, hogy németül beszéltek jiddis helyett. De vajon hogyan vert gyökeret a történelmi Magyarország területén a hászidizmus, mely a Kárpátok keleti oldalán született és vált igen hamar tömegmozgalommá? SZÓL A KAKAS MÁR: A KÁLLÓI HASZIDOK Az első, Magyarországon működő hászid rebbe a nagykállói Taub Ájzik rabbi (1744–1821) volt, a híres „Szól a kakas már” című dal szerzője, aki azonban nem gyűjtött maga köré nagyszámú hívet és dinasztiát sem alapított. Aki valóban megteremtette az első, jelentős befolyással bíró és tömegeket megmozgató haszid udvart, az Teitelbaum Mose (1759–1841), Sátoraljaújhely rabbija volt. A rabbi a lengyelországi Premislánból (Przemyśl) érkezett Magyarországra, és sokáig a hászid mozgalom ellenzői közé tartozott. Veje unszolására azonban ellátogatott kora egyik leghíresebb hászid vezetőjéhez, a lublini látnokhoz, Jáákov Jiccchák Horowitz rabbihoz, aki olyan mély benyomást gyakorolt rá, hogy hazatérte után már ő is rebbeként kezdett viselkedni. A nagy zsinagóga helyett az otthonában kialakított imaházban kezdett imádkozni, a hagyományos, askenáz imarendet a hászidok által használt és a szfárádi zsidók tradíciójára építkező rítusra cserélte. Az imát, hászid szokás szerint későn kezdte el és hosszú órákon keresztül folytatta. Ruházatát is megváltoztatta, és a kabalisták szokását követve szombatonként tetőtől talpig fehérbe öltözött. Szokása lett szombatonként közösségi lakomákat rendezni, melyek alatt misztikus tanításokat adott. Hírnevet leginkább csodás gyógyításaival szerzett, ehhez kámeákat, kabalisztikus szövegeket tartalmazó amuletteket használt fel. Ez a szokása sokak rosszallását kiváltotta, ám miután a pozsonyi Szófer Mose rabbi, korának legnagyobb magyarországi rabbitekintélye elismerte Teitelbaum rabbi nagyságát, a kritika alábbha-