Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)

2020-06-01 / 131. szám

2020 JÚNIUS | egység 27 JUDAPEST ANNO | KILE tagok nejei, illetve özvegyei. Végül föl­vehetők vallásra, nemzetiségre, korra és lakhelyre való tekintet nélkül az egyéb­ként minősített betegek, ha az intézet valamely ágyalapítójának üres alapítvá­nyi helyére ajánltatnak s a chevra kadisa választmány által elfogadtatnak. [...] Az intézet föntartására szolgálná­nak: a létesítendő külön alap kamatai, az ágyalapítók és más jótevők alapít­ványai, az ápoltak után befolyó díjak s esetleg hagyatékaik, a pesti chevra ka­disa általános jövedelmei. Alapító, aki 10.000 koronás alapítványt tesz. Joga van két ágy számára nevet adni. Neve az intézet előcsarnokában felállítan­dó emléktáblára vésendő. Az alapító, illetőleg özvegye az üresedésben lévő ágyhelyeikre betegeket ajánlhatnak. A 10.000 koronánál nagyobb alapítvány után egész betegszoba nevezhető el az alapítóról. Ágyalapító, aki 4000 koroná­val növeli az intézet alapját.” 3 A SZERETETHÁZ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A pályázatban csak meghívásos alapon lehetett részt venni, melyhez részletes építési program társult. Az épület az alábbi fő részekből kellett, hogy álljon: egy alacsony és felső emeletrészből álló földszint, két emeletsor, padlás, pince csak a legszükségesebb gazdasági cé­lokra. Az alsó földszintre kérték a portás­lakást és szolgálati helyiséget, külön bejáratú, 50–60 fős ebédlőt, az intézeti konyhát mosogatóval, éléskamrákat, 3–4 női- és 2–3 férficselédszobát, var­rónő szobát, gazdasszonyszobát, ház­mester- és gépészlakást, szennyes- és tisztaruha-raktárakat, fa- és szénkamrát. A magasföldszintre terveztették a 3 szobás gondnoki lakást, a bentlakó orvosnak egy háló- és nappaliszobát, várószobás rendelővel, irodaszobával és házi gyógyszertárat. Nővérek számára Alfréd (1854–1941). A bizottság beha­tó tanulmányozás után november 4-én ismertette javaslatát a Szeretetház vá­lasztmányával: „a beterjesztett tervek egyikét sem tartotta bemutatott alaká­ban a kivitelre alkalmasnak”, de ettől függetlenül kihirdették a dobogósokat: Bálint és Jámbor, valamint Leitersdorfer Béla építészek megosztva kapták az első helyezést, a Vágó testvérek a másodikat, Fejér és Ritter pedig a harmadikat. A zsűri a korábbi 450.000 koronás építési költséget 600.000 koronára emelte, a dí­jazottakat pedig egy szűkebb körű pá­lyázatra hívták, hogy korábbi terveiket átdolgozzák. 7 A MÓDOSÍTOTT MÓDOSÍTÁSA 1907. január 27-éig beérkeztek az épí­tészek módosított tervei, melyek közül február 27-én a Hevra Leitersdorfer Béla (1873–1920) – vagyis ismertebb nevén: Lajta Béla (ekkor magyarosított) TELEKVÁSÁRLÁS A Mezey-féle tanulmányt követően a Pesti Hevra Kadisa még 1906 tavaszán a nyilvánosság elé lépett új terveivel, hogy egy Szeretetházat készít felállítani, ahol az idült betegeket kezelő otthont helyez el és a kórházaiban dolgozó betegápoló nővéreknek intézetet is, továbbá az idős embereknek ingyen lakhatást és munkale­hetőséget nyújtó Menedékházat is épít. 4 A két új intézménynek az Amerikai út 7. és 9. (ma: 53–55–57.) számú – egy 3486 93/100 és egy 2751 négyszögöl­nyi – telkeket vásárolták meg 156.500 koronáért. A grandiózus beruházásban jelentős forrást jelenthetett az egy évvel korábban, 650.000 koronáért értékesí­tett Nagykorona (ma: Hercegprímás) utca 13. alatti Hevra ház, melyet még 1874-ben vásároltak. A telkekről külön kiemelték, hogy árnyas fák borítják, me­lyek kiválóan megfelelnek az igényeik­nek, ráadásul több üvegház is áll ott, ahol a temetőket szolgáló kertészetet rendeznek be. 5 4–5 egy- és 10 kétszemélyes szobát közös ebédlővel és fürdőszobával. Az első és második emeletre 8, ösz ­szesen 80 beteg befogadására alkalmas termet, melyekhez páronként egy nyílt és egy zárt nappali társalgót, 6 egy- és 4 kétszemélyes szobát kértek. Két­két teremhez egy ápolónőszobának, teakonyhá nak, closetnek, fürdő és kö­zös mosdóhelyiséget rendeltek. A külön szobákhoz úgyszintén ápolónőszobát, liftet és ételfelhúzót írtak elő. A padlá­son pedig a mosókonyha, mángorló-, szárító- és vasalóhelyiség, valamint a mosónők lakóegysége kapott helyet. 6 EREDMÉNYTELENÜL EREDMÉNYES A felhívott 24 műépítész közül határ­időre, 1906. június 30-áig nyolc pálya­munka érkezett be, melyeket az alábbi neves építészekből álló bizottság bírált: Freund Vilmos (1846–1920), toronyi Fellner Sándor (1857–1945), Grünwald Mór (1868–1918), vágfalvi Quittner Zsigmond (1859–1918) és Wellisch – C-vel jelzett tervét fogadta el, olyan megkötéssel, hogy a homlokzatra újabb tervet készítsen. Döntés született arról is, hogy a megemelkedett anyagárak mi­att a 600.000 koronás építési költséget kizárólag a Szeretetházra fordítják, a Menedékház építését pedig elnapolják. 8 FORMÁLÓDÓ KILÁTÁSOK 1908 tavaszán az alábbiakról számolt be a sajtó: „Az idült betegek befogadására szánt új szeretetház, amely intézmény 800.000 koronát meghaladó befekte­tést igényel, s a Pesti Chevra Kadisa legnagyobbszerű alkotásának készül, rövidesen megkezdheti humanitárius munkáját. Őszig tető alá kerül s azu­tán otthonává válik azoknak, akiknek teher az élet és akik terhei másoknak. Vele együtt, egyszerre testet ölt egy másik szociális jellegű intézmény is: a betegápoló nővérek otthona, amivel egy régóta vajúdó kérdés, a betegápo­lónő-képzés is a leghelyesebb megol­dást nyeri.” 9 Bálint és Jámbor terve; Fejér és Ritter terve; Révész és Kollár terve (Magyar Építőművészet 5. 1907. 12. szám 24.; 27.; 31. o.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom