Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)

2020-06-01 / 131. szám

2020 JÚNIUS | egység 9 TÖRTÉNELEM | HOHMECOLÓ tozást, fejlődést, ha úgy tetszik az 1897 és 1900 közt született diskur­zusokban. Nemcsak a témaválasz­tás, de az alapos magyarázat és a logikai vonalvezetés is egyértelmű­en mutatja édesapám munkásságá­nak még a korábbinál is magasabb szintű elkötelezettségét. Abban a 12 évben, 1893 és 1904 közt elmondott és leírt diskurzusok minden koráb­binál jobban szólnak az egyénhez, az egyes emberekhez, csakúgy, mint a zsidó nép egészéhez. Ez alatt a 12 év alatt édesapám az egész nemze­déket dor hádeá, azaz a tudás nem­zedékévé tette, ami a hászid tanokat illeti.” 1912-ben, Sávuot ünnepén a Rá-SáB egy olyan hemsechet, azaz foly­tatásos diskurzust kezdett meg, me­lyet élete végéig folytatott. 1915-re már 144 diskurzusa volt lejegyezve, ekkor döntött úgy, hogy elhagyja a Chábád mozgalom szülőfaluját, Lubavicsot, és Rosztovba költözik. Ekkorra már egész Európa a hábo­rúban égett, a németek Oroszország felé meneteltek, miközben ott az orosz forradalom és polgárháború jelei kezdtek kirajzolódni. ZSIDÓSÁG A TÖRTÉNELEM VIHARÁBAN A Rosztovba költözés és a háború, illetve az az okozta éhínség a rebbe által felépített intézményrendszerre végzetes csapást mért. Persze, amit nem végzett el a háború, azt befejez­te a forradalom utáni kommunista rezsim. Mindezek ellenére a zsidóságra ta lán legnagyobb veszélyt már jó ide je a hadseregbe való besorozás je lentette. A besorozás már a cári had seregnél is egyet jelent a halál­lal, vagy a hit és a zsidó élet teljes elhagyásával. A kommunista forra­dalom azonban, ha ez egyáltalán lehetséges, tovább rontotta az eddig is szinte elviselhetetlen helyzetet. A rabbik és közösségi vezetők, akik eddig fel voltak mentve a sorkato­nai szolgálat alól, mostantól szintén részét képezték a rendszernek. A Rá-SáB ezt megakadályozandó azonnal Szentpétervárra utazott, és összehí­vott egy tanácskozást a kor legpro­minensebb rabbijai és közösségi vezetői részvételével. A tanácsnak si került elérnie, hogy a rendeletet visszavonják és a vallási vezetőket ne érintse a sorkatonai szolgálat felada­ta. A rebbe úgy fogalmazott „amikor életveszélyről van szó (pikuách nefes), az embernek a saját életét is kockáz­tatnia kell (meszirát nefes). A RáSáB a további években Rosz tov és Szentpétervár közt ingá­zik, ott, az orosz fővárosban éri őt az 1917-es forradalom is, mely el­mozdította a cári rezsimet, helyére kommunista vezetést juttatva. A Rá-SáB egy helyen maga is leírja, mit is tapasztalt az utcai harcokból: „Egy-két órával éjfél után érkez­tem Moszkvába, akkor kezdőd­tek a zavargások. Szombat reggel rengeteg puskalövést hallottam, számos épület megsérült. Ez vasár­nap tovább fokozódott, ezért ba­rátaim nem engedték, hogy aznap elhagyjam a várost. Hétfőn sikerült elmenekülnöm, gyalog mentünk ki a vonatállomásra, Istennek hála, minden rendben volt.” Rosztovba való visszatérése után a RáSáB imakönyv nyomtatásnak látott neki – érdekes módon két liturgia szerinti imakönyv nyom­tatását rendelte el, egy áskenáz (európai) és egy, a hászidok által használt, a kabbala nagy mestere, az Árizál-féle imakönyvet. Ez utóbbi a Tehilát Hásem címet kapta, a Chábád hászidok által használt imakönyvek ma is ezt a nevet viselik. Miután a bolsevik forradalom győ zedelmeskedett, egyre inkább vi lágossá vált, hogy Oroszország de mokratizálódása mindössze tisza­virág életű álom marad. 1920-ban elfoglalták Rostovot, és a városban hosszú ideig tartó kijárási és gyüle­kezési tilalmat vezettek be. Bár a RáSáB kezdetben igyeke­zett minden módon megfelelni a hatályos törvényeknek, az év Purim ünnepén fokozatosan egyre több hászid látogatta meg szeretett mes­terét. A később óriásira duzzadt gyülekezet elfeledve az összes ne­hézséget és kínt, önfeledten ünne­pelt a rebbéjével, bár azt még nem tudták, utoljára. A REBBE ÖRÖKSÉGE ÉS ÖRÖKÖSE Két nappal később Sálom Dovber rabbi bezárkózott szobájába, még megírta utolsó diskurzusát, melyet azonban már nem volt alkalma sze­mélyesen elmondani. Egy héttel ké­sőbb súlyosan megbetegedett, és az elkövetkező nyolc napban állapota egyre súlyosbodott. Niszán hónap újholdján, a szombat kimenetelével Sálom Dovber rabbi, a RáSáB, az ötödik lubavicsi rebbe visszaadta lelkét Teremtőjének. Halálos ágyán fiára, Joszéf Jichák rabbira és a Chábád mozgalomra hagyta műveit és kéziratait, azt kér­ve tőle, hogy azokat szállítsa majd az imaházba, így, ha nem is fizika­ilag, de jelen lehet ő is a tanulás alkalmával. A chabad.org-on megjelent írás alapján A Rebbe RáSáB útlevelének egy oldala, forrás: Me-beit Ha-genazim, 22. A Rebbe RáSáB nyughelye

Next

/
Oldalképek
Tartalom