Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)

2020-06-01 / 131. szám

egység | 2020 JÚNIUS 6 HOHMECOLÓ | TÖRTÉNELEM AKI ÚJ ÉLETET LEHELT A CHÁBÁD MOZGALOMBA Pont egy évszázada annak, hogy az újságok, Varsótól New Yorkig és Londonig beszámoltak Sá­lom Dovber Schneerson rabbi, a rebbe RáSáB (1860-1920) haláláról, mely Rosztov városában érte. Egyes újságok röviden, mások bővebben méltatták az ötödik lubavicsi rebbe életútját, azon­ban egy dologban majd mind egyetértettek: a Chábád mozgalomnak vége. MEGYERI ANDRÁS JONATÁN ÍRÁSA se, a chászid tanok széles körű meg­ismertetése volt. A rebbe halálával úgy tűnt, ennek mind vége szakad. Hillel Zeitlin, a neves varsói Der Moment című zsidó lap munkatár­sa röviden úgy foglalta össze Sálom Dovber rabbi munkásságát: „Olyan tűzzel, igazul és elhivatottan taní­totta a Chábád tanokat és a Chábád megközelítést a Tóra irányába, hogy vele a Chábád mozgalom utolsó nagyja távozott az élők sorából.” A New York-i Jiddisesz Tageblatt című, szintén zsidó újság szerzője, Jacob Mark a rebbe méltatását azzal fejezte be, hogy fia, Joszéf Jichák, minden bizonnyal nem fog tudni felnőni apja nagyságához: „Ötven éve a Cemách Cedek (a har ­madik lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson, 1789-1866) négy fia közt osztotta fel az oroszor­szági zsidóság vezetését, de azok kö­zül csak a Chábád udvart vezető járt sikerrel. A negyedik rebbe fiának, Sálom Dovber rabbinak sikerült az egész mozgalmat sikerre vinni, kétlem, hogy örököse, Joszéf Jichák képes lesz apja nagyságát elérni.” Marknak nem lett igaza, és ezt néhány évvel később nyilvánosan is beismerte. Ezt írja ugyanis Joszéf Jichákról: „Azonnal bebizonyítot­ta, hogy méltó örököse apjának. Mélyen beleásta magát a közösségi ügyekbe, nem érdekelték a nehéz­ségek. Nagyon meglepett ennek a „A CHÁBÁD MOZGALOM UTOLSÓ ÉLÕ NAGYJA” A Chábád a legelterjedtebb volt a hászid mozgalmak közt, főként Oroszországban, több mint egy év­századon keresztül. Sálom Dovber rabbi az ötödik generációt képvi­selte a Chábád rebbék sorában, az első rebbe, Sneur Zálmán, a Tánjá és más művek szerzője után. A hu­szadik század elejének politikai és társadalmi fennforgásai az ötödik lubavicsi rebbét ismert személyiség­gé tették nem csak a zsidó világban. Energikus vezetésének köszönhe­tően oktatási intézmények, vallási vezetők és számos, a zsidóság életét megkönnyítő lépés volt köthető a rebbe nevéhez, aki gondoskodott a zsidók az állam felé történő méltó érdekképviseletéről is. Az ötödik rebbe munkássága nem állt meg Oroszország határainál: a Szentföl­dön élő zsidók gondját ugyanúgy szívén viselte, mint az Európa szá­mos pontján élőkét is. Legfontosabb hozzájárulása a Chábád mozgalom növekedéséhez azonban mégiscsak a Chábád filozófia továbbfejleszté-Huszonhat éve hunyt el a Rebbe A lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi 1902 áprilisában szüle­tett a mai Ukrajnában és 1994. június 12-én adta vissza lelkét a Teremtőnek New Yorkban. Elhivatottságáról, segítőkészségéről, megértő szeretetéről történetek ezrei keringenek. Halálozási évfordulója alkalmából bemutatjuk: honnan indult mozgalma, mely ma már a világ minden pontján szolgálja a zsidó közösségeket, hogyan dolgozott ő maga a mozgalom működéséért és végül, hogy a korona-jár­vány idején hogyan dolgozott az emberek megsegítésén az a világméretű szer­vezet, melyet megálmodott és kiépített elődei nyomdokában járva. A Rebbe RáSáB KÉPEK FORRÁSA: CHABAD.ROG; JEM

Next

/
Oldalképek
Tartalom