Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)

2020-05-01 / 130. szám

2020 MÁJUS | egység 25 IZRAEL | KILE is mutatja, hogy az izraeli főrabbi­nátus már 1950-ben, mindössze két évvel a függetlenség kikiáltása után úgy döntött, hogy Jom háácmáut­kor, akárcsak számos más ünnep­napon, el kell mondani a hálél t, a zsoltárokból álló, hálaadó imafü­zért. Ez a szokás a vallásos-cionista közösségekben bevett gyakorlattá vált, ám a cháredi közösségek nem gyakorolják. Előbbiek a vidám ün­neplés mel lett mély spirituá lis tarta­lommal töl tik meg ezt a napot, mert az új jászületett zsidó államban és a diaszpórában élő zsidók tömegei­nek hazatérésében az ősi próféciák beteljesülését látják. E közösségek­ben Jom háácmáutkor ünnepi ruhát öltenek. Ebben az évben természetesen minden másként volt. Másként zajlottak az ünnepségek és másként ünnepeltek a polgárok is, hiszen a teljes kijárási tilalom miatt senki nem hagyhatta el a települést, ahol lakik, illetve – nagyobb városokban – a kijelölt körzetet. Online meg­emlékezésekkel, a virtuális térben folytatott beszélgetésekkel és szá­mítógépes üzenetekkel tűzdelve zajlott le Izrael 72. függetlenségi napja. Voltak, akik saját házuk előtt terített asztallal ünnepeltek „együtt” tisztes távolságból a szom­szédokkal, máshol a teraszokra vo­nultak egy közös éneklés erejéig, és egy telefonos fejlesztésnek köszön­hetően Reuvén Rivlin államelnök is megjelenhetett bárkinek a nap­palijában. „Köszönöm, hogy meg­hívtak, hogy biztonságos módon meglátogassam önöket. Hogyan ünneplik Jom háácmáutot?” – tet­te fel a kérdést a háromdimenziós kép, amivel természetesen fényké­pezkedni is lehetett. Az izraeli légierő gépei Tel Aviv fölött városok, települések is megtartják a maguk ünnepségét, bemutatókkal, beszédekkel, fáklyagyújtással és az elmaradhatatlan tűzijátékkal. Míg az este a központi ünnepsé­geké, a rá következő nap a családé és a barátoké. A magánházak kertjei és a közparkok egyaránt megtelnek kisebb-nagyobb csoportokkal, akik Jom háácmáut hagyományos me­nüjét fogyasztják: kis kerti grillen, vagyis mángál on készítenek ál háés t: tűzön sült húst és zöldségeket. Ezt aztán pitával, sok salátával, csicseri­borsóból készült humusszal, illetve szezámmagból készült tchinával fogyasztják. A függetlenség napján a televízió és a rádió az ünneppel kapcsolatos műsorokat sugároz, izraeli filme­ket vetítenek és élőben közvetítik az ünnepségeket. Ezen a napon tartják a nemzetközi bibliaismereti verseny – chidon Tánách – döntőjét, amit milliók kísérnek figyelemmel. A versenyen résztvevő diákoknak szinte fejből kell ismerniük a zsidó Bibliát ahhoz, hogy sikeresen sze­repelhessenek. Ezen a napon adják át a rangos Izrael-díjat is. Számos katonai intézmény látogatható és sok helyre díjmenetesen léphetnek be a látogatók – ha beférnek. Hiszen ilyenkor a fél ország úton van. A nap jelentőségét egyébként az Reuvén Rivlin és Deutsch Elisa

Next

/
Oldalképek
Tartalom