Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-10-01 / 123. szám

KILE | KÖZÖSSÉG egység | 2019 OKTÓBER 20 ZSILIP A helyszín Újlipótváros, azaz Budapest XIII. kerületének a Dunapart, a Nagykörút, a Váci út és a Dráva utca által határolt része. Budapest­nek olyan különleges környékéről van szó, amely mind a mai napig megőrzött valamit kisvárosias jellegéből. A környék főutcáját, a ZSILIP háztömbjével is szomszédos Pozsonyi utcát barátságos vendéglők, családias boltok szegélyezik. Az utcán élénk az élet és a környékbeli közösségre erős lokálpatriotizmus jellemző. A városrész tradicionálisan erős és élő identitását számtalan folyóirat, internetes honlap és fesztivál reprezentálja. Lipótváros hagyományosan a zsidó kulturális élet egyik központja Budapesten. Már az 1900-as évek elején nagyszabású ter­vek születtek a „Lipótvárosi Zsinagóga” megépítésére. Végül az építke­zés elmaradt, de nem felejtődött el. Ebben az időszakban főleg zsidó családok települtek ebbe a kerületbe. Sőt, a házak jelentős részét zsidó építtetők húzták fel. A városrész történelméhez hozzátartozik, hogy 1944-ben itt volt a nemzetközi gettó. Az EMIH 2015-ben fogalmazta meg egy új újlipótvárosi zsinagóga építésének gondolatát. A választás egy patinás Duna-parti háztömb aljában régóta üresen álló, nagyszerű fekvésű földszinti ingatlanra esett. A 2500 m2 -es terület kiválóan alkalmas egy kortárs zsidó közösségi központ kialakítására. A hely neve: ZSILIP. Az új központ megállítja a járókelőt, egybegyűjti a zsidó kultúra iránt érdeklődőket és felduzzasztja a közösséget. A zsinagóga mellett több funkciót is magába foglaló intézmény mindenki számára nyitott. A ZSILIP nemcsak a lokális zsidó közösség számára épül, hanem egész Budapestnek új kedvenc helye lehet. A ZSILIP teljes programjának első állomásaként 2019. szeptemberé­ben, a Róth testvérek adományának köszönhetően az ingatlan elülső részében „mini-Zsilip” kerül kialakításra. Az itt megnyitott kb. 300 nm-n zsinagóga, közösségi központ, és mini játszóház fog működni, Glitzen­stein Sámuel és felesége, Sosi vezetésével. ZSINAGÓGAAVATÁS Szentendrén és Újlipótvárosban ZSINAGÓGAAVATÁS Szentendrén és Újlipótvárosban

Next

/
Oldalképek
Tartalom