Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-03-01 / 116. szám
2019 MÁRCIUS | egység 15 TÖRTÉNELEM | JIDDISKÁJT 1 „A kállói papról”, Egyenlőség (1929), 49. évf. 21. szám, 12. o.; 2 Kinstlicher , Mose Alexander Zusa , (szerk.), Chó des Bechodso Luách 5759 – Jomá dehilulá sel geon é Erec H ágár (Bne Brak: Zikaron Mifal Lehancahat Jehadut Hungaria, 1998), 91. o. A továbbiakban, mint: Kinstlicher, C. B. L. ; 3 Biale, David, Hasidim – A new History (New Jersay: Princeton University, 2018), 391-393. o.; 4 Buber, Martin, Haszid történetek , vol. II. (Budapest: Atlantisz Könyvkiadó, 1995), 81-82. o.; 5 Orbán Ferenc, Magyar zsid ó zarándokk ö nyv (Budapest: Chábád Lubavics Zsid ó Nevel é si é s Oktatási Egyesület, 2004), 56. o.; 6 Szilá gyi-Windt L ászló , A káll ó i c ádik, a nagykálló i zsid ó ság t ö rt é nete (Jeruzsálem: szerzői kiadás, 1959), 16. o. A továbbiakban, mint: Szilágyi-Windt, A K. C.; 7 Knopfler Sándor, „Szól a kakas már...”, Egyenlőség (1928), 48. évf. 28. szám, 8. o.; 8 Dési Géza dr., „Szól a kakas már...”, Egyenlőség (1931), 51. évf. 15. szám, 1-2. o.; 9 Pásztor Mihály, „Az Egyenlőség regényei – Szól a kakas már...”, Egyenlőség (1925), 44. évf. 33. szám, 14. o.; 10 Szabolcsi Lajos dr., „A chaszidizmus II. előadás. A káll ó i pap ”, Egyenlős é g (1921), 40. é vf. 52. szám, 7-8. o.; 11 Szabolcsi Lajos dr., „A chaszidizmus II. előadás. A kállói pap”, Egyenlőség (1922), 40. évf. 2. szám, 9. o.; 12 Szilágyi-Windt, A K. C. , 39. o.; 13 Kinstlicher, C. B. L. , 79. o.; 14 Szilágyi-Windt, A K. C. , 40-43. o.; 15 Kinstlicher, H. B. L. , 119. o.; 16 Róna Sámuel, „Meghalt a kállói szent pap”, Egyenlőség (1938), 58. évf. 34. szám, 10. o.; 17 „Zarándoklás a kállói szent pap sirjához”, Egyenlőség (1929), 49. évf. 30. szám, 6. o.; 18 Mandel József, „A csodarabbi, mint versíró”, Nyirvidék (1893), 14. évf. 9. szám, 4. o. tekkel teletűzdelt hangzatos megemlékezés helyett – a szentéletű kívánságának megfelelően csak egyszerű szöveget véstek fel, egyetlen dicséretét, hogy „becsületes zsidó” volt jiddisül írták: „erlicher jid”. 12 A rebbe halálával akkora űrt hagyott a nagykállói hitközségben, hogy új főrabbit egészen 1840-ig nem találtak, amikor végre Benet Jesájá rabbi (Benedek József; 1792– 1864 / 5625. kiszlév 19.),13 a híres morvaországi főrabbi, Mordecháj Benet (1753–1829) fiát választották meg, aki haláláig viselte nagy elődje örökségét. 14 Érdemes megemlíteni, hogy a kállói rebbe híres nótáját nemcsak az egyszerű zsidók és keresztények tartották életben, hanem Kálló utolsó főrabbija, Bródy Emánuel (Mená chem Bródy; 1862–1938 / 5698. áv 8.)15 is, ahogy ezt egy nekrológ jában megfogalmazták: „Mint a magyar föld szülötte (kisvárdai születésű volt), izzón szerette a Nyírség minden kis rögét és ha egy-egy örömünnepélyen megjelent hívei közt, mindig Ő volt az első, aki rázendített a kállói nagy Cádik által szerzett »Szól a kakas már« dalra. Cádik volt Ő is, méltó utóda a Nagynak” 16 A kállói rebbe nótáját ma is ezrek éneklik szerte a világban, méghozzá igazi ízes szabolcsi tájszólásban, még azok is, akik már magyarul sem tudnak. Nagykálló neve a jiddisben háromféle alakra torzult, így létezik „Káliv”, „Kálov” és „Kálev” formában is. Két utóbbi a második világháború után kettészakadt haszid közösség megkülönböztetésére is szolgál, így a „Kálov”-iak az Egyesült Államokban élő, míg a „Kálev”-iek az Izraelben élő haszid közösséget jelölik. Az öreg temetőtől nem messze áll az egykori zsidó elemi épülete, melyet – a homlokzat héber szövege alapján az amerikai, azaz kálovi közösség – felújított és ma zarándokházként használ. A „KÁLLÓI ZSIDÓ BÚCSÚ” 1893-BAN A rebbe járcájtjakor máig ezrek zarándokolnak el a régi temetőben lévő sírjához, mely szokás igen hamar meghonosodott, sőt jelentős hatással bírt a tél végi nap alakulásában. A köznyelvbe, mint „zsidó búcsú” vonult be, miután a sok zarándok érkezését kihasználva tömegesen jöttek a legkülönbözőbb árusok is, akik mézeskalácstól kezdve mindenféle héber klasszikust kínáltak megvételre. A századfordulótól az állami vasutak 50%-os menetjegyet biztosított a jorcájtra utazóknak, a két világháború között pedig negyedóránként indítottak buszokat a közeli nagyobb városokból.17 És hogy miképp is festett egy kállói zarándoklat 1893-ban, azt megtudhatjuk egy korabeli cikkből: „Lehet már vagy hatvan, hetven éve, hogy a Nagykálló városban lévő zsidó temetőbe nem temetnek. Csak a sűrű egymás mellé ültetett akácok, a földből alig kiemelkedő megfejthetetlen hieroglifákkal teleírott sírkövek jelzik, hogy itt temető volt, hogy minden kő egy-egy romba dőlt életet rejt. Egész éven át kihalt a tájéka. Csak néha-néha reppen fel egy-egy kósza madár víz dalt csevegve, míg csendesen a dal is elhal. Az évszázados fák mozdulatlanul állnak, mintha megihlette volna őket a temető komor csendje. Nincs senki, ki könnyezve járjon a temetőben, hisz sokszor megsiratták már azokat is, kiknek itt sírniuk kellene. Nem is gondozza senki a sírokat, csak egy kis épület van, amelyben nyugovóról nem feledkeztek meg. E helyen nyugszik a nagykállói híres, világra szóló csodarabbi. Mikor aztán a csodarabbi halálának évfordulója van, megnépesül a táj, mintha valamennyi halott kiszállna sírjából. Az ország legtávolabbi részéből, sőt Lengyelországból is elzarándokolnak a hófehér szakállú, kaftános öregek, hogy a szent papnak porát csókolhassák, hogy támogatást kérjenek. De milyen kinézése van ilyenkor a tősgyökeres magyaroktól lakott városnak!... Éppen a napokban (febr. 23.) volt a hírneves évforduló. Egy ősz, összegörnyedt alaktól csupa kíváncsiságból megkérdeztem, honnan jött, miért jött? Biggyedt szeme megvillant, barázdáktól szántott arcát az öröm, a remény pírja borítá el, midőn mondá, hogy Nyitra megye egy kis falujából jött, felesége nagyon beteg, segítséget jött kérni a szent pap poraitól...” 18
