Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-03-01 / 116. szám
SMÚZ | A FŐSZERKESZTŐ LEVELE egység | 2019 MÁRCIUS 2 Előfizetés: www.fizetes.zsido.com Újságunk korábbi lapszámait a www. zsido.com/egység oldalon találja meg elektronikus formában. További információért hívja a 06 1 268 0183 -as telefonszámot. KEDVES OLVASÓ! Purim ünnepe az abszolút önfeledtség és a másokra való odafigyelés kettősségében telik. Hogy lehet ezt összeegyeztetni? Énekelünk és táncolunk (erről sokat olvashatnak ebben a purimi lapszámban), nagyokat eszünk és nagyok iszunk. Jelmezbe bújunk, ami elfedi valódi kilétünket, és hajnalig mulatunk. Meghallgatjuk a megila felolvasását és közben, ahányszor csak felbukkan a gonosz Hámán neve, borzasztó nagy zajt csapunk magunk körül: pörögnek a kereplők, hujjogás, dobogás nyomja el a perzsa zsidók életét megkeserítő főgonosz nevének említését. Mit csinálunk még? Mások felé fordulunk. Ajándékcsomagokat küldünk a barátainknak, amiben legalább kétféle, azonnal fogyasztható finomság rejtőzik. Bár Magyarországon sajnos kiveszett ez a szokás a háború után szinte teljesen, mára újra látni, hogy az emberek nagy gonddal készülődnek ennek a micvának a megtartására. Emellett adakozunk a szegényeknek: mindenki a lehetőségei szerint juttat a szükséget szenvedőknek pénzt: még a legszegényebb sorsú, maga is alamizsnára szoruló is ad adományt. Sok helyen a rászorulókat segítő szervezetek purimi akciókat szerveznek, mintegy összehozva a keresletet a kínálattal. Purim négy micvájából (ünnepi lakoma és mulatság, a me gi la meghallgatása, ajándékküldés és adakozás) kettő rólunk szól, kettő másokról. Kettő az önfeledtségről, kettő a társadalmi felelősségvállalásról. Kettő az egészséges önzésről, kettő a jótékony adakozásról. Így kell ezt az életünk egészében is kiegyensúlyozni: legyen időnk önmagunkra és másokra, legyünk képesek úgy tenni a saját boldogságunkért, hogy közben nem feledkezünk meg másokról – és úgy adakozni, hogy közben önmagunkra is tudunk figyelni. Találjuk meg a szentségben az örömöt és az örömben a szentséget. A napokban valaki azt kérdezte, mi a legértékesebb számomra a zsidóságban. Azt válaszoltam: az a szemlélet, hogy a hétköznapokat emeljük fel a szentség szintjére, ezzel mindig fölfelé tekintve és haladva. A zsidó vallásban a spiritualitás mellett van egy jó adag józan hétköznapiság: fogjuk az emberi élet legprofánabb pillanatait és megvizsgáljuk, hogyan lehetne ezt a szentté tenni (kinek jutna eszébe áldást mondani, ha szükségét végezte?!). Az életünk minden részét képesek vagyunk a szentség szolgálatába állítani, legyen szó a fizikai test szükségleteiről, az öröm megéléséről vagy olyan magasztos témákról, mint a tikun olám, a világ jobbá tétele. Boldog és kiegyensúlyozott purimot kívánok: önfeledt mulatsággal és szívből jövő adakozással! Steiner Zsófia főszerkesztő
