Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-11-01 / 124. szám

KILE | KULTÚRA egység | 2019 NOVEMBER 22 TÖMEGGYILKOSOK VAGY EGYSZERŰ TISZTVISELŐK? Veszprémy László Bernát Gyilkos irodák című könyve a magyar közigazgatás, a német megszál ­lás és a holokauszt bonyolult viszonyáról szól, új hangon és új megközelítésben. PELLE JÁNOS RECENZIÓJA Veszprémy László Bernát Gyilkos irodák című könyve a magyar köz ­igazgatás, a német megszállás és a holokauszt bonyolult viszonyáról szól, új hangon és új megközelí­tésben. Ezzel már nagyon sokat mondtam el a munkáról, tekintettel arra, hogy történelmünk tragikus, 1944-es esztendejéről utóbb fel­mérhetetlenül sok forrás, reflexió és eszmefuttatás született, kisebb könyvtárat töltenek meg csak az ezekről a hónapokról szóló em­lékiratok is. Ugyanakkor olyan, ki fejezetten Magyarország német meg szállására és az ebből fakadó politikai (tehát törvényhozó és a végrehajtó hatalomban, valamint a közigazgatási apparátusban vég­bemenő) változásokra koncentráló munka utoljára 1978-ban jelent meg, Ránki György tollából. Ezt a feltűnő ellenmondást egy­részt a téma rendkívül erős át po­­­litizáltsága, másrészt a hazai ho lo­kauszt-tudomány lehetetlen hely ze­te, művelőinek egymás ellen fe szülő indulatai magyarázzák. Ideje volt, hogy egy fiatal, a bel­harcoktól a kora miatt is távol maradt történész, aki az Amszterdami Egye­tem holokauszt és népirtás sza kán szerzett mesterfokozatot és já ratos a téma nemzetközi szakirodal mában, állást foglaljon a magyar közigaz­gatás felelősségéről abban, hogy a második világháború utolsó évében náci haláltáborokban elpusztították a magyar zsidóság háromnegyedét, több mint félmillió embert. Veszprémy világosan elhatárolja, kikről ír: a magyar közigazgatás mintegy kétszázezer alkalmazott­járól, vagyis a teljes akkori magyar népesség valamivel több, mint egy százalékáról, akik „ténylegesen és bizonyíthatóan részt vettek a holo­kausztban”. Abból indul ki, hogy a gettósító magyar bürokraták „nem egyszerűen fogaskerekek voltak egy gépezetben, hanem képesek voltak társadalmi csoportok tagjaiként rea­gálni, mégpedig az adott társadalom jellegzetességeinek megfelelően”. A német megszállás előtti idő­szakról szólva leszögezi: „A korabeli Magyarországon nem volt mérvadó politikus, aki a zsidóság kiirtását tervezte volna, és a zsidóság fizikai eltávolításának vagy kitelepítésének felvetése is elsősorban a civil szférá­ból és a politikából, nem pedig az államigazgatásból érkezett”. Itt azért jeleznem kell a kétsége­imet. Joggal merül fel a kérdés: a közigazgatás vezetői, mint például Endre László, aki „antiszemita ön-

Next

/
Oldalképek
Tartalom