Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-09-01 / 122. szám
2019 SZEPTEMBER | egység 39 2019 5 7 7 9 A Nagyfuvaros utcai Talmud-Tórába járó gyerekek szülei körében felmerült a gondolat 1987 telén, hogy jó lenne egy olyan világi zsidó egyesületet szervezni, amit jogilag is bejegyeztetünk. Elkezdődtek a megbeszélések, szétosztottuk a feladatokat. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület hivatalosan 1988 őszén alakult meg, még jócskán a pártállami időkben. A mai közszereplők közül sokan ott voltak az első közgyűlésen. Hirtelenjében Heisler András és Kelemen Kata jut az eszembe. A kezdet és a megalakulás közti idő amiatt húzódott el, mert azon a tavaszon a belügy nyomás alá helyezte a szerveződést, és a célszemélyeknek inukba szállt a bátorsága. Az utolsó pillanatban aláírásgyűjtésbe kezdtem és a hangadó értelmiség erős védősáncáról már lepattantak az ügynökök. Pedig még Aczél György is a támadók mellé zárkózott. Velük szemben Pozsgay Imre védelmet adott, a Belgrád rakparti Népfront-házban folytathattuk a megbeszéléseinket. Nemzetközi színtéren már korán felfigyeltek az om ladozó vasfüggöny mögötti zsidó mozgolódásra. Jews are news. Ebben valószínűleg része volt ismeretségem a frankofón Emanuel Halperin nel, aki az izraeli tévé egyik vezető újságírója ma is, és nem mellesleg Begin unokaöccse. 1988 tavaszán Varsóba hívtak, és magammal vittem egyik mihaszna társamat, akiről később derült ki, hogy kígyót melengettem a keblemen. A lengyel belügy felfigyelt az ismeretlen személyre, de Zelei látatlanban elküldte az utólagos akkreditációt. (Évekkel később Zelei volt az is, aki egy fiktív Teller-levéllel megbuktatta a Népszabadság főszerkesztőjét.) Elvileg a gettófelkelés 45. évfordulójára rendezték a nagy megemlékezést, de valójában egy tapogatózó nemzetközi megbeszélésbe keveredtem. A Világkongresszus, a Szochnut vezetői és a szovjet delegáció mellett magas szintű volt a lengyel részvétel. Két kérdés körül forgott minden: a Varsói Paktum országai hogyan vegyék fel újra a diplomáciai kapcsolatot Izraellel, illetve hogyan nyíljon meg az út a szovjet alija előtt. Ha viszont a Szovjetunió mégsem egyezik bele a direkt alija-útvonalba, akkor próbálkozni kell a B-tervvel: vagy Varsón vagy Budapesten keresztül vezethet a kerülő. A varsói arab diákok nagy ellentüntetést rendeztek, de óvatosan. Csak a szemük látszott, az arcukat kefijával takarták el. A budapesti útvonal jött be végül, és a Mazsike né hány tagjából humanitárius segítséget adó kis csoport szerveződött. Óvatosan, titkolózva és nem ok nélkül. 1991. december 24-én három német terrorista (Vörös Hadsereg Frakció) merényletet követett el a Ferihegyi reptérre menő alija-busz ellen. Azokban az években Magyarország ügyesen lavírozott. Jichak Samir 1988 szeptemberében „magánlátogatásra”, fél év múlva „villámlátogatásra” jött Budapestre. Nagy volt a jövés-menés mindkét irányba, a magyar külügy levéltára fontos dokumentumokat őriz. Németh Miklós igen karakán módon irányított, minden ellenkezésnek ellenállt és az 1990-es nemzetiségi törvénybe bevetette a zsidó opciót. (A MIOK hosszú árnyéka c. cikkemben részletesebben írtam erről 2011-ben az ÉS-ben.) 1989 májusában a Cionista Világszövetség meghívta Izraelbe a Mazsike intézőbizottságát, akkor ismerkedhettünk meg Tommy Lapiddal, Benjamin Netanjahu val, David Gur ral, Szimcha Di nitz-cel, Uzi Narkis -szal és másokkal. A kezdeti sikereket apály követte, súlyos kárt okozott, hogy a Mazsike belekeveredett az aktuálpolitikába. Az elnökségből hárman is parlamenti képviselők lettek és mindhárman az SZDSZ színeiben. Ez a féloldalasság már önmagában sem jelentett sok jót, de az végképp betette a kaput, hogy pedzegetni kezdték: közülük ketten a pártállam idején minden valószínűség szerint jelentéseket írogattak a belügynek. A kilencvenes évek elején úgy döntöttem, visszavonulok a kis magyar zsidó közélettől. A Mazsike ma már nem a „laikus” zsidóságot képviseli, összement a mosásban, beleszürkült a háttérbe. Egy újdonság azonban emlékeztet a kezdeti idők friss lendületére, a korszerű zsidó identitás felmutatására. Olti Ferenc és mások kezdeményezésére Balatonfü reden megnyílt az interaktív Zsidó Kiválóságok Háza. Oberlander Báruch Budapestre érkezése vadonatúj színt tett fel a palettára. Erős és nemzetközi színt. Az internetre felkerült egy tömör eligazítás. Menachem Mendel Schneerson rabbi mondja el Oberlandernek, milyen ország az, ahol majd meg kell küzdeni a feladatával. Az elemzés lényeglátó és hajszálpontos. Ennek éppen 30 éve. A Chabad Lubavics és az EMIH új struktúrák légióit építette ki a bölcsődétől az egyetemig, a szeretetszolgálattól az öregotthonig, régi zsinagógákat újított meg és Elie Wieselnek alkalmat teremtett, hogy azok előtt a padsorok előtt beszéljen, ahol a magyar képviselők a zsidótörvényeket szavazták meg. Különösen közel áll a szívemhez a Budavári Zsinagóga újranyitása, ahol sok évszázadnyi csend után szólalt meg újra a sófár. Korszerű és méltó bemutatási lehetőségre vár az odatartozó zsidó lapidárium, leginkább az épület alatt. Mint Bécsben, ahol földalatti út visz a Judenplatz közepén feltárt zsinagógához. A budai Várban egy ilyen alépítményből ráadásul átjárást lehet nyitni a száz méterre lévő visszatemetett középkori zsinagógához. Végezetül még idetartozik, hogy a 2004-ben újjáalakult EMIH alapító tagjai közé tartozom és több más zsidó szervezetben is részt veszek, beleértve a Mazsihiszt. Üdvösnek gondolnám a nagy zsidó szervezetek közös csúcs-vezetőségét rotációs elnökséggel válasszák meg. Mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban szokás. Ahogyan Herzl Tivadar/Theodor Herzl mondaná: Ha akarjátok, nem álom. 2019 SZEPTEMBER | egység 39
