Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-08-01 / 121. szám
JIDDISKÁJT | FILOZÓFIA egység | 2019 AUGUSZTUS 14 a zsidó értékvilágból erednek, és a kereszténységbe átkerülve váltak európai normákká. Nem szabad megfelejtkeznünk arról sem, hogy éppen ezek révén vált a nyugati világ – minden árnyoldalával együtt – a jogbiztonság és a gazdasági fejlődés példájává az egész világ számára. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezek, a világ szellemtörténetében egykor nóvumként megjelenő radikális elgondolások nem csupán a vallásos gondolkodást termékenyítették meg, hanem a nyugati civilizáció diadalmenetét is megalapozták. Lássuk, hogyan! EURÓPAI LÉTEZÉSÜNK ZSIDÓ ALAPJAI A Tóra, amit a keresztény civilizáció is sajátjának, egyfajta kiindulópontnak tekint, első mondata így szól: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (1Mózes 1:1.). A zsidó Bib liában az első mondat ezek szerint a teremtésről szól, nem Istenről, nem arról, hogy miként jutott Isten arra az „elhatározásra”, hogy létrehozza a világot és nem is arról, mi volt a teremtő aktus előtt. A tudatos teremtés ideájából ugyanakkor következik, hogy egy transzcendens erő tudatos döntésének következménye az, hogy a világunk létrejött. Ezzel szemben a pogány mitológiák mind arról beszélnek, hogy világ létezése esetleges, véletlenszerű, netán öröktől fogva fennáll és legfeljebb szintén véletlenszerűen kialakult szabályoknak megfelelően változik. Ezen elképzelés modern formája tulajdonképpen a természettudományos világkép is. Márpedig a két opció közötti választás implikációi a legkevésbé sem lényegtelenek. A választás a személyes életünkre is nehezen túlbecsülhető hatást gyako rol, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy véletlenül jöttünk-e létre. Ez utóbbi eshetőség ugyanis nem ad célt, értelmet az életünknek. Ebben az esetben híján vagyunk a számonkérhető küldetéseknek és céloknak, ezért az, hogy valaki eljusson A állapotból B állapotba, nem képezheti erkölcsi elvárás alapját. Ám ameny nyiben tudatos teremtés eredményeként jött létre a világ, az egész mindenségnek célja van, amelynek beteljesítésében mindenki felelősséggel bír. Jóllehet a görög filozófia is ismeri az Isten általi teremtés elvét, Arisztotelész például hosszasan foglalkozik azzal, hogy minden változás a világban visszavezethető a „mozdulatlan mozgatóra”, aki tökéletes és ezen okozati láncolat végén, vagy ha úgy tetszik, a kezdőpontján helyezkedik el, ám a kölcsönösségen alapuló kapcsolat bibliai gondolatával, ahol a teremtettnek kapcsolata, személyes viszonya lehet a Teremtőjével, már nem tud mit kezdeni. Amennyiben a „mozdulatlan moz gató” és a világot benépesítő em berek között nincs értelmezhető vi szony, akkor ez az áthidalhatatlan távolság nélkülözni kényszerül mind ennemű erkölcsi vonatkozást is. Ilyen módon a teremtmény végső soron senkinek sem tartozik elszámolással a tetteiért. A zsidó hagyomány – illetve ebből kiindulva a ke resztény teológia is – kölcsönösséget feltételez, viszonyt, aminek szerves része, hogy teremtmény felelősséggel tartozik a tetteiért; csináljon rosszat vagy jót, tette visszahat rá. FELADATUNK A VILÁG MEGJAVÍTÁSA A második elképzelés, mindezzel összefüggésben, a létezés, a világ megjavítására vonatkozik. Ezt héberül tikkun olamnak nevezzük. Ez abból indul ki, hogy nem szabad elfogadni a társas létezésünk tökéletlenségeit, épp ellenkezőleg: feladatunk a dolgokat megjavítani, mássá, jobbá tenni. Az ember tehát munkára született, ami azt is jelenti, hogy a létezésének célja van, és Isten vagy egy magas rendű erkölcsi norma elvárja tőle, hogy a létezésben aktívan részt vegyen, a teremtés művét mintegy kiteljesítse. Legyen társa az Örökkévalónak a teremtésben. Fontos megjegyezni, hogy ez nem pusztán istenhit kérdése. Ugyanis létezik olyan istenhit, amely eredendően fatalista, illetve determinista, és azt mondja, hogy mindent Isten, ez a magasabb rendű erő rendez el, az embereknek a dolgok alakításában nincs felelőssége. A Tórából következő, zsidó gondolat az az ebben a koncepcióban, hogy van szabad választásunk, és ezzel összefüggésben erkölcsi felelősségünk is. Salamon király a Prédikátor könyvében olvasható kijelentését: „Mi nyeresége van az embernek minden fáradságában mellyel fárad a nap alatt?” (Préd 1:3) a bölcseink úgy értelmezték, hogy a fizikai fáradtságban önmagában nincs nyereség, de a Tóra fáradságában igen, vagyis akkor van értelme a világon fáradozni, ha az a Tórával, a jó cselekedetekkel és a világ megjavításával van összefüggésben. Arisztotelész azt mondja, hogy a legmagasabb jó a boldogság. A zsidóság szerint azonban, legyen bármennyire is kívánatos dolog a boldogság, önmagában mégsem lehet cél. A zsidó-keresztény világ „lakói” szintén arra törekszenek, hogy boldogok legyenek, jóllehet, a küldetés fontosabb, mint a jóérzés. A küldetés pedig az, hogy a világot megjavítsuk. Jobban meggondolva talán ez a legalapvetőbb európai gondolat. Annak a meggyőződésnek az internalizálása nélkül, hogy a világot meg kell javítani és folyamatosan azon kell munkálkodni, hogy a holnap jobb legyen, mint a tegnap, Európa nem előzte volna meg a távol-keleti civilizációkat. VÁLASZD AZ ÉLETET! A következő megállapítás az az, hogy létezik jó és rossz. Ez csak első hallásra tűnik magától értetődőnek. A felvilágosodás egyes filozófusai II. János Pál pápa Izrael két főrabbijával, Meir Lau rabbival (balra) és Elihu Baksi-Doron rabbival (jobbra)
