Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-07-01 / 120. szám
KILE | FILOZÓFIA egység | 2019 JÚLIUS 26 ókori Izraelben négy hatalmi ág létezett egymással párhuzamosan. A bíró vagy a király mellett a próféták, a papság és a jogalkotás, illetve a törvénykezés intézménye is jelen volt. E hatalmi ágak élesen elkülönültek egymástól. Természetesen az itt leírt modell egy ideális államról kíván képet adni, ami a Biblia tanúsága szerint nagyon rövid ideig működött így a gyakorlatban. A királyok, úgy tűnik, könnyen hajlottak arra, hogy gyorsan túl nagy hatalmat szerezzenek maguknak, és emiatt a rendszer egyensúlya is érthető módon hamar borult. Kezdjük a mindig kritikus prófétával, aki Isten küldötte, az Ő szavának a tolmácsolója, ilyen módon a nagybetűs Igazság bajnoka. Függetlenül cselekszik, tehát a papsággal ellentétben nem állnak mögötte intézmények. A próféta státusza nem öröklődik, a működéséhez személyes elhivatottságra van szükség, ám nem ő alkotja a törvényt. Egy olyan ember, aki mindig az Igazságot képviseli, szükségképp nehezen tud teljesen alkalmazkodni a hideg-rideg földi valósághoz. Az egyik oldalról az isteni Igazság, a másik oldalról pedig a mindennapok realitása feszül egymásnak, és ebből, ha nincs egy olyan elem a rendszerben, amely valahogy egyensúlyozni tudná e kettő feszültségét, előbb-utóbb rob banás keletkezik. Az igazság sú lya gyakran olyan nagy, hogy azt egy szerűen nem lehet átültetni a va lóságba, a törvényalkotás során ezért valamelyest alkalmazkodni kell, mégpedig a végrehajthatóság irá nyába. A papság képviselői nem próféták, ők a Templomban szolgálnak, eképpen szintén Isten földi hatalmát képviselték a mindennapok gyakorlatában. A papság egyúttal kiválasztottságot is jelentett, státuszt, ami öröklődik. Áron és leszármazottai, illetve Lévi és az ő leszármazottai alkották a papság két szintjét, a kohanitákat és a lévitákat. Nem a vagyonfelhalmozással voltak elfoglalva, hanem az Örökkévaló által adott parancsolatok teljesítésével. Fontos, hogy nekik sem lehetett túl sok hatalmuk, papokból tehát nem lehetett király. A középpontban maga a király állt, akinek a tiszte ugyan öröklődött, de, amint láttuk, betöltése a nép jóváhagyását igényelte. A Teremtő és a nép felé egyaránt elszámolással tartozott, és folyamatosan ki volt téve a próféta kritikájának. Valószínűleg a vagyonfelhalmozás kísértése volt a működését fenyegető legnagyobb kihívás. Nagyon fontos, hogy nem vett részt a törvénykezésben, a király nem lehetett tagja a Nagy Szanhedrinnek, a legfelsőbb bíróságnak. El kellett fogadnia, hogy kivételes esetekben ugyan hozhatott rendeleteket – amint erről már volt korábban szó –, de nem volt résztvevője a törvénykezés folyamatának. Végezetül röviden nézzük meg a törvénykezést, a bíróság rendszerét, ami a felsoroltak közül a leg demokratikusabb intézmény. Bárki be kerülhetett a törvénykezésbe, de mokratikus választás útján. Az ügyek tárgyalásában valamennyi tagnak részt kellett vennie, indo kolnia az álláspontját, majd a több ség véleménye döntött. Az ered ményekre tehát logikai érvelés, és nem isteni kinyilatkoztatás alap ján jutottak. A bekerülésnek szá mos előfeltétele volt, egyrészt in tellektuális elvárások, például a jelentkezőknek számos nyelven szük ségeltetett beszélniük, másrészt a bíráknak olyan személyiségeknek kellett lenniük, akik nem tartják sokra a vagyont. A bíróságok mindenféle vitás kérdéseket tárgyaltak, a különböző súlyú ügyekkel eltérő szintű, teljes autonómiával rendelkező bíróságok foglalkoztak. Halálbüntetést például csak a legfelsőbb bíróság hozhatott, és valamennyi nemzeti ügyben a jóváhagyására volt szükség. Az elmondottak fényében látnunk kell, hogy a Tóra és a zsidó hagyomány mindig is tisztában volt a hatalom összpontosításával összefüggő veszélyekkel, és ezek kiküszöbölése, vagy legalább mérséklése érdekében számos morális, illetve intézményes féket és ellensúlyt épített a hatalomgyakorlás rendszerébe. Ugyanakkor azt is észre kell vegyük, hogy az emberi jellem törékenysége miatt a kívánt ideák gyakorlati megvalósításába a történelem során rendszerint – nem egyszer végzetes – hiba csúszott. Bár a fent leírt modell az ismertetett szereplőkkel az idők változása miatt többé nem ültethető át a valóságba, a mögötte meghúzódó megfontolások, alapelvek továbbra is érvénnyel bírnak számunkra. Sámuel próféta sírja kívülről
