Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-06-01 / 119. szám
egység | 2019 JÚNIUS 34 MISPÓHE | MESE ILLUSZTRÁCIÓ: TAUSZ GÁBOR EZRA Elisa védelmet nyújtó tfilinje DÉNES ANNA MESÉJE MISPÓHE | MESE A Tórában azt parancsolta Isten a zsidóknak, hogy kössék a homlokuk fölé és a karjukra Isten szavait, hogy emlékezzenek azokra. Ez a tfilin: két bőrből készült kis doboz, amit a férfiak a karjukra és a fejükre kötnek a reggeli imádkozáshoz. A kis dobozokban tekercsek vannak, rajtuk a Tóra néhány mondata. A tfilint azóta is nagy becsben tartják a zsidók és a történelem során sok-sok csodás esemény történt vele kapcsolatban. Ezek közül olvashattok most egyet. Valamikor, réges-régen élt egy ember Izrael földjén, úgy hívták, hogy Elisa. Különösen szerény és tiszta ember hírében állt, és a környezete tisztelte-szerette őt. Elisa olyan korban élt, amikor a rómaiak uralkodtak Izraelben, és megtiltották a zsidóknak, hogy a Tóra micváit betartsák. Sőt, nemcsak megtiltották, de szigorúan meg is büntették azokat, akik szombatot tartottak, Tórát tanultak vagy tfilint hordtak. Elisa azonban bízott az Örökkévalóban, és különös figyelmet fordított arra, hogy a tfilinjét a lehető legpontosabban helyezze el a homloka felett és a teste a lehető legtisztább legyen, amikor a tfilin rajta van. Egy szép napon Elisa, szokása szerint, karján és fején a tfilinjével, városa utcáin sétált. A tanházba igyekezett éppen vagy beteget akart meglátogatni, azt már nem tudjuk, a lényeg az, hogy Elisa akárhová ment, rajta volt a tfilinje. Ehhez igen nagy bátorság kellett, mert a római katonák bármikor megláthatták őt, és akit tfilinnel a homlokán rajtakaptak, annak nem kegyelmeztek. Egyszer csak azonban valaki érdes, rekedt hangon rákiáltott a szentéletű Elisára: „Mi van rajtad? Fordulj csak meg! Ide gyere, de rögtön!” Elisa erre rögtön az ellenkező irányba kezdett szaladni, ám a római katona – mert ki más lehetett volna, akinek feltűnt, hogy ez a zsidó ember esetleg ellenszegült a rómaiak parancsának – szélsebesen futott utána. Villogó szeme semmi jót nem jósolt az ártatlan zsidó ember számára. Elisa befutott a piacra, és az árusok asztalai, a piac zegzugai között próbált elmenekülni üldözője elől. Ám semmi nem segített, és Elisa belátta, hogy nincs mit tenni, a római katona hamarosan utoléri őt. Ekkor hirtelen lekapta a fejéről a tfilint – a rómaiak csak a homlokra kötözött szíjak viselését tiltották meg, a karra kötöttet nem büntették – és egy gyors mozdulattal a kezébe rejtette. Épp időben, mert haragos üldözője már a sarkában járt, hogy lecsapjon rá. Ám ekkor meglátta, hogy a zsidó férfi homlokán semmi sincsen. Így hát dühösen rákiáltott: „Azt látom, hogy a fejeden nincs semmi! De vajon mit rejtegetsz a kezedben? Csak nem egy fejre való bőrdobozkát, amiről megparancsoltuk nektek, hogy ne használjátok?” Elisa szemrebbenés nélkül az válaszolta: „Galambszárnyak vannak a kezem között.” – „Mutasd!” – ordított rá a római katona. Elisa szétnyitotta a két tenyerét, és csoda történt! A fejre való tfilin helyett egy pár hófehér galambszárny feküdt a tenyerén. A római katona eltátotta a száját is, úgy bámulta a szárnyakat. Meg mert volna esküdni rá, hogy a zsidó ember fején korábban azt a dobozkát látta, amiről ugyan ő maga még csak nem is sejtette, hogy micsoda, de ha maga a Cézár tiltotta meg nekik a viselését, akkor ő igazán nem tehetett mást, mint hogy megbünteti azt, aki ennek ellenszegül. Ettől kezdve úgy nevezték Elisát, hogy Elisa báál knáfáim – a szárnyas Elisa. Még jobban odafigyelt a tfilin micvájára és arra, hogy a lehető legtisztább legyen. Hiszen azért tett vele csodát az Örökkévaló, mert olyan pontosan betartotta a tfilin parancsolatát. Ahogyan a galamb védelmezi a kicsinyeit, úgy védelmezik a Tóra parancsolatai Izrael népét. Másként: ahogyan a galamb szárnyai védelmezik a galambot, úgy védelmezik az Istentől kapott micvák a zsidókat.
