Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-06-01 / 119. szám

2019 JÚNIUS | egység 23 KULTÚRA | KILE Olyan többletjelentésekkel, rárakó­dás-rétegekkel telítődtek, amelyek­től már nem épületek többé. A települések lakói 1944 után is ugyanúgy elsétáltak mellettük, ke­rülgették őket, mint ahogy koráb­ban a hétköznapi teendőik során. Csakhogy megváltoztak az embe­rek és az épületek. Mindenre és mindenkire rátapadt a történelem, azok a napok, amikor végérvénye­sen átalakult a városok közössége, hirtelen néhány száz vagy akár sok ezer ember nem volt többet jelen a településeken. Ez a „rátapadás”, felveti a felelősség mindenféle for­máját... A zsinagógákban pedig megmaradt a csend. Pár évvel ezelőtt elmentem a Páva utcai könyvtárba és átolvastam min­dent, ami a magyarországi zsinagó­gákról könyvekben fellelhető volt. A szövegek és fotók alapján a pápai zsinagóga volt az, amit először sze­rettem volna látni. Magyarország harmadik legnagyobb zsinagógája – ami történetesen neoreneszánsz stílusban épült – egy olyan kiüre­sített tér, amely befoglaló formává vált. Ez a gigantikus történelmi lenyomat, az utca apró házai közé befeszülve fizikailag nagyon van , de belül végül is nincs semmi . Ez a „semmi”, ebben az épületben mégis nagyon „van”. – Könyvek és albumok alapján vá­lasztotta a pápai zsinagógát? – Amikor először mentem el a pápai zsinagógába, akkor még azt gondol­tam, hogy utána számos másikat is megnézek, vagyis több épülethez is kötődni fog a megvalósítandó kép­sorozatom. Személyes kötődésem nincs a városhoz, életemben akkor voltam először Pápán, amikor meg­néztem a zsinagógát, de , miután megnéztem, és kezdtek bennem kialakulni a képek, rájöttem, hogy fontos, hogy egyetlen épülethez kapcsolódjanak majd. A festészet eszközeivel való gondolatok meg­fogalmazásához, kibontásához ez volt az egyértelmű, ha fotós lennék valószínűleg nem így döntök, akkor sokféle helyszínre ellátogattam vol­na. – Visszatérve a nem látható dolgok jelenlétéhez – milyen üzenetei le­hetnek ezeknek? – Ez egy majdnem 70 éve bezárt épület, amit mostanában már egy­egy csoportnak vagy eseménynek kinyitnak. Az épületbe belépve és ott tartózkodva úgy éreztem, hogy ezeken a falakon keresztül szeret­ném megfogalmazni, milyen, ami­kor jelen van a falakat létrehozó kö­zösség egy épített térben és milyen, amikor eltűnik. Tehát a jelenlét és nem jelenlét vagy hiány fogalmának ábrázolhatósága foglalkoztatott a képsorozatban. Ami egyben az üres­ség, egy adott tér üressége fajtáinak lehetőségeit is felveti (pozitív és negatív töltésű üres terek megjele­nítési lehetőségei). A zsinagóga terét a festményeken mindig üresen látjuk. Az 1944 előtt állapotot megidéző képeken, még nincs jelen az „építtető”, a mögötte álló közösség, de mindjárt megér­keznek. Ezek a képek egészen más­fajta csenddel telítettek, mint a nap­jainkban látható tér súlyos érzelmi rétegekkel terhelt csenddel átitatott állapota. A 67 (15 nagy és 52 kisebb vagy közepes méretű) kép között van négy csendélet. Ezeken keresztül – reményeim szerint – átszűrődik, hogy számomra az ünnepekben is a hétköznapi a fontos. Az ismétlődő, esetleges pillanatok. Tulajdonkép­pen az fontos az életben, ami nem tűnik annak. – Tehát 67 képet festett a témában – ennek van különösebb jelentősé­ge? A kiemelt részleteket mi alap­ján választotta? – A képek számában nem volt szán­dékosság részemről, ha bármiféle TÖREDÉKEK A PÁPAI ZSIDÓK TÖRTÉNETÉBŐL A pápai zsidó közösség az egyik legrégebbi múltra visszatekintő hit­község, mely formális megalapításához 1748-ban adott engedélyt az Esterházy-család. A közösség erejét mutatja, hogy 1752-ben a Hevra Kadisa már zsidó kórházat létesített, és egyhamar imaházat is épített. A ma is álló zsinagógát Horowitz Srága Feiwel háLévi (1796–1845) rabbi idejében kezdték építeni 1841-ben – egy évvel korábban, a né­pességi adatok szerint 2645 zsidó élt Pápán, mely a lakosság 19,4%-át jelentette. Az építkezésre a szájhagyomány szerint a gróf százezer ingyen tég­lával járult hozzá, míg más forrás szerint csak kedvező hitelt folyósított a zsidóknak. A hatalmas zsinagóga belső elrendezése sajnos konfliktusok forrása lett, miután a reform gondolkodásúak a hagyományosan középen álló bimát a frigyszekrény elé kívánták helyezni – az évtizedekig tartó vita végül 1918/19 telén köztes megoldással rendeződött: rendhagyó módon egy kör alakú bimát építettek, melyet ugyan a zsinagógai tér elején helyeztek el, de úgy, hogy az előtt még két padsor megmaradt. Az 1848-as szabadságharckor nyolcvan zsidó honvédet soroztak be, köztük az akkori rabbit, Lőw Lipót ot (1811–1875). Pápán egy sor jeles rabbi szolgált, mint dr. Breuer Salamon (1850–1926), a híres frankfurti Samson Raphael Hirsch (1808–1888) veje, aki apósa halálával örökölte a németországi rabbiszéket. Róth Móse Árje (1845–1905), korábban eperjesi főrabbi, Gottlieb Sámuel (1876–1928), aki tolcsvai működése alatt híresült el, vagy a haszid közösség vezetője, a „hunyadi rebbe” néven is ismert Grünwald Jáákov Jehezkijá (1881–1941), aki egyébként a híres huszti gáon, Grünwald Mózes (1853–1910) fia volt. 1944-ben mintegy kétezer-ötszáz pápait zsúfoltak össze a zsinagógá­ban és annak környékén, ahonnan Auschwitzba deportálták őket. A holo­kausztot körülbelül háromszázan élték túl, akik megpróbálták újjáéleszteni a hitéletet. A rabbi 1956-ban elhagyta a várost, a közösség létszáma és a hitélet folyamatosan csökkent. Az elszármazottakat egy hagyományőrző egyesület és a Pápai Zsidók Társasága próbálja egybetartani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom