Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-05-01 / 118. szám

SMÚZ | HÍREK egység | 2019 MÁJUS 4 FORRÁS: ZSIDO.COM/HIREK ELHUNYT A KÁLEVER REBBE, MENÁCHEM MENDEL TAUB RABBI DEPORTÁLT ZSIDÓ CSALÁDOK MŰKINCSEIKET MUTATTÁK BE KESZTHELYEN A felbecsülhetetlen értékű gyűjteményről az április 17-én tartott bemutatón Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója azt mondta: a 2776 darab érme nagyobbrészt a római császárság korából származik, amelyek mellett 24 ékszer és emléktárgy is volt. A tárgyakat egykori tulajdonosai befőttesüve­gekben ásták el 1944-ben a házuk pincéjében, ahol idén februárban bukkantak rá véletlenül egy felújítás során. Egy törött és öt sértetlen, lezárt befőttesüveg került elő. A megtalálók értesítettek a város jegyzőjét, aki felvette a kapcsolatot a Balatoni Múzeummal. Az ékszereken talált vésetek alapján a keszthelyi Pollák és Rosenberg családhoz köthető a páratlan lelet. Rejtő Gábor, az EMIH keszthelyi hitközségének elnöke felidézte, hogy Keszthelyről 829 zsidót depor­táltak a második világháborúban, de csak 64-en élték túl a pusztítást. Egyelőre nem tudni, hogy Pollák Ferenc üvegkereskedőnek vagy vejének, Rosenberg Samu körorvosnak élnek-e valahol rokonai. DONALD TRUMP MEGÜNNEPELTE AZ OKTATÁS NAPJÁT A REBBE SZÜLETÉSNAPJÁN KITÜNTETTÉK A RABBIT, AKI AZ ELSŐ JESIVÁT ALAPÍTOTTA A SZOVJETUNIÓ TERÜLETÉN A híres nagykállói csodarabbi, Jichák Ájzik Taub egyenes ági le ­származottja április 28-án, 96 éves korában tért meg őseihez. Taub 1923-ban született Er­dély ben. Innen hurcolták el Auschwitzba, ahol Mengele vég zett rajta szadista kísérle­teket, melyek következménye­it a rebbe élete végéig viselte. A háború után feleségével, Cháne Szóre rebecennel az USA-ba költöztek, majd 1962-ben Izraelben telepedtek le. Életének egyik fő célkitűzése a holokausztban elpusztult mártírok em­lékének megőrzése volt. Sokat utazott, hogy minél több emberrel megoszthassa emlékeit. Többször el­látogatott Magyarországra is. Holokauszt-enciklopédiát jelentetett meg és szá­mos tanházat és zsidó intézményt alapított a soá áldo­zatainak emlékére. „Nem csak túlélő volt, hanem egy olyan túlélő, aki arra tette fel az életét, hogy újjáépítse a zsidóásgot” – nyilatkozta róla Köves Slomó rabbi, aki személyesen ismerte és példaképének tartotta Taub rabbit. a Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi szü­letésnapját az oktatás társadalomban betöltött szere­pének szentelik Amerikában. „[A Rebbe] példamutatása lehetőséget adott a körülötte élőknek arra, hogy mélyebben megértsék a tudás, a jellem és a szabadság közti belső kapcsola­tot” – áll a Trump által szignált szövegben. Ronald Reagan, 1984-es Oktatás napi bejelentésé­ben, megismételte a Rebbe tanítását, amikor megje­gyezte: „oktatási rendszerünk mindig sokkal többet tett annál, mint hogy egyszerűen csak felkészítse az embereket egy adott ... foglalkozásra. Nemzedékről nemzedékre felvértezte [a fitatalokat] a felelős polgári léthez szükséges tudással azáltal, hogy megtanította nekik azokat az ... alapvetéseket, melyek szabad em­berként az örökségünket képezik és melyek a civili­zált élet alapjait jelentik”. 1989-ben Adin Even- Israel Steinsaltz rabbi megalapította az el - ső jesivát az egyko­ri Szovjetunió te rü­­letén. 30 évvel ké­­sőbb csaknem két­ezer em ber gyűlt össze Moszkvában, hogy kitüntetésben részesítsék a ma 81 éves szellemi vezetőt. Az eseményen megjelent Izrael természetvédelmi ügyekért felelős minisztere, Ze’ev Elkin is. Az ukrán szü ­letésű politikus egykor maga is részt vett Steinsaltz rabbi óráin mielőtt 1990-ben alijázott. „Számomra ez az orosz intézmény egy igazi otthont jelentett” – idézte fel személyes élményeit miniszter. Steinsaltz rabbi a kommunista időkben elsőként alapított olyan zsidó oktatási intézményt, amit az akkori szovjet államhatalom is elismert. Kiemelkedő munkáját Berl Lazar orosz főrabbi is méltatta a moszk ­vai ünnepségen. „Ő volt az első, aki az utcáról érkező, egyszerű em­berek előtt is ajtót nyitott, hogy elérhetővé tegye szá­mukra a zsidó ismereteket” – hangsúlyozta a főrabbi. „A legmélyebb köszönetünk illeti őt” – tette hozzá az elismeréséhez. A Fehér Ház idén április 16-át ne­vezte ki az Ame­rikai Oktatás és a Tudás Megosztá­sának Napjává. Ez a 41. év, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom