Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-11-01 / 112. szám
egység | 2018 NOVEMBER 14 HOHMECOLÓ | KÖZÉLET A briliánsan felépített szervezetet 1949-ben, röviddel az állam meg alakulása után David Ben-Gurion ala pította, egységesítve az addig pár huzamosan működő katonai hír szerzést a belügyminisztérium hír szerzési csoportjával, megtartva azon ban azok befolyását. Az újonnan alapított szervezetnek később ter rorelhárító külön egységet is létrehoztak Kidon néven. HÍRSZERZÉS BIBLIAI ALAPOKON Fennállásának közel hetven éve alatt a Moszad nevéhez több rendkívüli fontosságú akció is fűződik, mely elősegítette, hogy az izraeli hírszerzés a nálánál jóval nagyobb múltra (és minden bizonnyal komolyabb pénzügyi forrásokra) támaszkodó amerikai, brit, francia, német vagy orosz hírszerzéssel egy rangon legyen említve, sokszor leelőzve azokat, hiszen a Moszad mindegyiküknél „áramvonalasabb”, hatékonyabb működése megenged olyan eszközöket és olyan gyorsaságot, amely sajnos sok esetben akár életbevágó is lehet. A bármennyire is szekuláris Izrael hírszerzői ügynöksége mottójának egy sokatmondó bibliai idézetet választott: „Mert az eszes tanácsokkal viselhetsz hadat hasznodra” (Példabeszédek 24:6.). MOSZAD ÜGYNÖK A SZÍR KORMÁNYBAN A Moszad néhány akciója kritikus kimenetelű konfliktusoktól mentette meg a zsidó államot, illetve háborúkban segítette hozzá a győzelemhez, így például a dicsőséges 1967-es hatnapos háborúban, amikor is Eli Cohen ügynök sok éves No persze nem csak kereskedelmi „márkákra” kell gondolni a zsidó állam kapcsán, elég csak talán az egyik legismertebbre, a Moszadra gondolni. A Moszad ugyanis nemcsak hogy a „gold standard”-dé vált a hírszerzési világban, de a kicsinyke állam kémügynöksége egyike a legrettegettebb szervezeteknek, amelynek nevéhez számos meghiúsított merénylet, polgárháború, pozíciójából elmozdított politikus és diktátor, megakadályozott súlyos nemzetközi konfliktus is társul. A Moszad ugyanis olyan szervezet, melynek ügynökei a világ legrejtettebb zugaiba és legmagasabb fokon védett politikai hivatalaiba is beépültek az idők során esszenciális védelmet nyújtva Izrael Államának, a diaszpórai zsidóságnak és a nyugati demokráciáknak úgy általában. AZ EGYIK LEGEREDETIBB IZRAELI MÁRKA: A MOSZAD Egy 70 éves ország rövid történelme ritkán ad elég időt ahhoz, hogy nevéhez valódi nemzetközi ismertséggel bíró márkák kötődjenek, Izrael Állama azonban erre a hiedelemre is rácáfol, ugyanis a „start-upnation”-nek több olyan védjegye van, amely nem csak ismertté, de elismertté is vált néhány évtized alatt. MEGYERI ANDRÁS JONATÁN ÍRÁSA