Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-11-01 / 112. szám
2018 NOVEMBER | egység 11 PORTRÉ | HOHMECOLÓ nevében hamis leveleket küldtek az ENSZ-nek, illetve több arab állam képviseletének, amelyben bosszúval fenyegetőztek a palesztin terrorakciók miatt. A Pandora kódnevű akcióban pedig szovjet ügynökök a hetvenes évek elején több pokolgépet robbantottak fel feketék lakta negyedekben, majd a JDL nevében magukra vállalták az akciókat. Ezzel párhuzamosan a sértett felet röpcédulákon a JDL és a zsidók elleni erőszakra buzdították. A titkos hadművelet nagy valószínűséggel Káháne távozásához is hozzájárult. AZ IZRAELI ÉVEK Méir Káháne 1971-ben megalapította a Kach nevű politikai pártját Izraelben. Két évvel később, majd 1977-ben is megpróbált bekerülni a Knesszetbe, vajmi kevés sikerrel. Mindeközben az ‘ 72-es müncheni olimpia tragikus eseményei nyomán egy nemzetközi földalatti összefogást kezdett szorgalmazni, amely arab célpontok elleni támadásokkal állt volna bosszút az izraeli sportolók brutális megkínzásáért és meggyilkolásáért. Ellenfelei, nagyjából a teljes izraeli politikai elit rasszizmussal vádolták. Ezt Káháne újra és újra visz szautasította. Hangsúlyozta, hogy tiszteli az arabokat, akiknek a ragaszkodását a szülőföldjükhöz a saját szempontjukból teljességgel megérti, csak éppen összeegyeztethetetlennek tartja a zsidók céljaival. Amellett érvelt, hogy mihelyst az arab lakosság demográfiai többségbe kerülne, azonnal megváltoztatná az ország zsidó jellegét, ami viszont a cionizmus célkitűzéseinek és a zsidók alapvető érdekeinek mondana ellent. Káháne ezért a demokratikus berendezkedést összeegyeztethetetlennek tartotta a zsidósággal, hiszen egy demokráciában nem feltétlenül az igazságra való törekvés, sokkal inkább a mindenkori többség akarata dönt az ország jövőjét illetően. Márpedig – hangsúlyozta a rabbi – a zsidóság és Izrael létezésének egyedül az Örökkévaló akarata és a Tóra ad értelmet. E kettő határozott ugyanis a zsidó nép életre hívásáról, ahogy a felsőbb szándék gondoskodott a megmaradásukról is. Éppen a Biblia autoritásának elismerésére irányuló hajlandóság hiánya tehet egy zsidót rasszistává, hiszen – érvelt Káháne – a zsidókat pusztán a szellemi kiválasztottságuk különbözteti meg a többi embertől, nem valamely kedvező tulajdonság, amely a többi nemzet tagjait is éppúgy jellemezheti. Ez előbbihez azonban ragaszkodni kell, amint a zsidóság spirituális küldetését meghatározó hagyományos források kötelmeihez is. Ezért az araboknak nem adott volna a zsidók állampolgárokéval egyenértékű jogokat, kivándorlásukat pénzbeli juttatásokkal kívánta ösztönözni, végső esetben erőszakkal űzte volna el őket az országból. A VÉGJÁTÉK Nem meglepő ezért, hogy a teljes politikai vezetés ellene fordult. Ebben a fennkölt és könnyen alátámasztható humanista elvek mellett minden bizonnyal egyszerű pártpolitikai szempontok is szerepet játszottak. Káháne rabbi talán joggal nehezményezte, hogy a vele szemben rendszeresített támadások legnagyobb része valójában a zsidóság lényege ellen irányul, illetve azért érik őt, mert ezeket, a nemzeti identitást alapjaiban érintő kérdéseket egyáltalán fel merte tenni. Az is igaz ugyanakkor, hogy Káháne meglehetősen nagyvonalúan, a céljai nak alárendelve értelmezte az ideális politikai berendezkedésre és a bosszúra vonatkozó, az állításaival ellentétben korántsem egyöntetű hagyományos zsidó nézeteket. És bár némiképp joggal állította, hogy a zsidó nép és a rosszakarói között még a békésebbnek tűnő időszakokban is alacsony intenzitású háború folyik, az ellenségesnek kikiáltott csoportok válogatás nélküli támadásával valójában abszolutizálta az erőszakot. Noha az 1981-es választásokon ismét sikertelenül próbált bejutni az izraeli parlamentbe, a három évvel későbbi megmérettetésen már 25.907 szavazatot begyűjtve egy helyhez jutott a Knesszetben. A Központi Választási Bizottság már ekkor megpróbálta megakadályozni képviselői mandátuma betöltésében, mondván, hogy a Kach rasszista párt és mint ilyen, összeegyeztethetetlen Izrael demokratikus jellegével. A Legfelsőbb Bíróság azonban elutasította a döntést, egyúttal szorgalmazta, hogy Knesszet hozzon törvényt a rasszistának tekinthető pártok betiltása érdekében. Az antirasszista törvényt a parlament 1988-ban elfogadta. A Kach az azévi választáson már nem indulhatott. Két évvel később Méir Káhánét a New York Marriott East Side hotelben 1990-ben tartott nyilvános beszéde közben egy El Szajd Noszair nevű, Egyiptomban született és Pakisztánban kiképzett amerikai állampolgárságú terrorista meggyilkolta. Ez volt az Al-Káida első, az Egyesült Államokban végrehajtott merénylete. UTÓHANG Méir Káháne halálával az általa lefektetett alapelvek nem szűntek meg. Az erőszakos és a terrorcselekményekre válaszul gyakran válogatás nél kül lecsapó, így akár ártatlan emberek szenvedését, esetenként halálát is okozó híveinek csoportjait az izraeli belbiztonsági szolgálat állandó megfigyelés alatt tartja. Különösen igaz ez a káhánista dr. Báruch Goldstein 1994-es ámokfutása óta, amikor a katonaruhába öltözött izraeli orvos(!) az Al-Khalil mecsetben imádkozó arabok közé besétálva fegyverével 30 embert agyonlőtt és további százat megsebesített. A Ká háne családot ért merényletek soro zata sem ért véget: 2001 első napjának reggelén palesztin terroristák meggyilkolták az autóval Jeruzsálemből ciszjordániai otthonukba tartó Binjamin Kahanét, az egykori politikus fiát és feleségét, illetve meg sebesítették a család szintén a jár műben utazó öt gyermekét. 2018 NOVEMBER | egység 11