Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-09-01 / 110. szám
2018 SZEPTEMBER | egység 33 ÉCESZGÉBER éppen azt dolgozzák ki közösen. Érthetetlen számomra tehát a zsigeri elutasítás, hiszen azt sem tudja még senki, mi és hogyan lesz bemutatva. Szintén érthetetlen számomra, hogy még a legnagyobb „kövesslomózás” és „chábád-világuralmi törekvésekre” való riogatás mellett is hogy gondolhatja épeszű ember, hogy Köves rabbi és az általa vezetett szervezet (akinek szinte minden tagja szintén holokauszttúlélő leszármazottja, köztük jómagam is) olyasvalamire fogja adni „kósersági pecsétjét” ami nem méltó vagy felelősség-relativizáló volna. Ez nyilván bődületes ostobaság. Aztán, remélhetőleg, mindenki elment Ros hásánát ünnepelni és nyilván sok töprengés után ismét beindultak a Síp utcai píár rozsdás fogaskerekei, és megszületett az újabb sajtóközlemény. Ezúttal, ahogy angolul mondják „gloves off”, azaz nincs könyörület, most aztán megmondjuk, mi is a véleményünk az EMIH-ről, és megindult a nyílt háború. Persze csak egy irányból, mert az EMIH képviselői látványosan nem álltak bele a harcba, sőt. A Mazsihisz „hadüzenete” tulajdonképpen „lehazaárulózta” az EMIH-et (ahogy ez mostanában amúgy is mindenfelé szokás), és megvádolta a zsidóság elárulásával, kapzsisággal, harácsolással és még ki tudja, mi mindennel, már-már „kurucinfós” stílusban, így a bűnbánó napok idusán. Szép. Ez a nyilatkozat is azt sejtette, hogy dehogyis van baj Schmidt Máriával, dehogyis van baj a koncepcióval. Azzal van a baj, hogy miért ők, és miért nem mi. Eddigre meguntam, hogy a különböző közösségi médiumokban frusztrációjukat kiélők fröcsögő, általában személyeskedő, ön- és közutálattól bűzlő kommentjeit kommentáljam (bocs a szóismétlésért) és pusztába kiáltott szóként kérdezném a Mazsihisz vezetését: Ugyan miért gondolják azt, hogy ők és csak ők a hazai zsidóság legitim képviselői, pláne, hogy a nemrégiben közzétett Kovács András szociológus által jegyzett kutatásból kiderül, hogy a hazai zsidóság nagy részét senki sem képviseli (részben persze azért, mert nemigen akarják, hogy képviseljék őket)? Ugyan miért gondolják a Síp utcában, hogy Köves rabbi, aki amúgy történelemből doktorált, olyasmihez adná a nevét, ami nem méltó sem az áldozatok emlékéhez, sem a soá tragédiájának magnitúdójához? Ugyan mi alapján választják ki azokat a támogatásokat arrafelé, melyeket elfogadhat valaki a kormánytól és amelyeket nem? Miért nem tettek le alternatív koncepciót a Sorsok Háza projektre az elmúlt négy évben? Milyen jogon nevezi árulónak az EMIH-et, azért mert a duzzogó elutasítás helyett megpróbál konstruktív lenni egy, az egész társadalom számára fontos ügyben? Ugyan miért gondolja, hogy az EMIH nem fog hiteles szakértőket bevonni egy ilyen horderejű ügybe? Ugyan milyen jogon vádolja az EMIH-et azzal, hogy számára csak a közpénzek és az ingatlanok megszerzése a fontos, mikor a Mazsihisz több közpénz és több ingatlan felett diszponál, mint az EMIH? Vajon a transzparencia jegyében mikor fogja ismertetni a Rumbach utcai központ koncepcióját (már ha van ilyen), amiért vagy három milliárd forintra ácsingózik az általa folyamatosan becsmérelt kormánytól? A pontot az i-re nálam mégis a hitelesség számonkérése tette fel. Ha van szó a magyar szótárban, melyet a legnagyobb jóindulattal sem tudnék a Mazsihisz vezetésére alkalmazni, az pont a hitelesség, kis túlzással semmilyen téren. Mégis ezt kérik számon az EMIH-en? Hücpe. Félreértés ne essék, nagy felelősséget vett a vállára Köves rabbi, nemcsak a téma érzékenysége, de a Sorsok Háza központot övező hazai és nemzetközi figyelem miatt is. Szinte kizártnak tartom, hogy ne keressen és találjon együttműködő partnert a Jád Vásem vagy a washingtoni holokauszt-emlékközponttal és akkor talán megnyugszanak majd a kedélyek, ha nem is a szélsőségesek, de a józan ésszel bírók körében. Ami pedig az EMIH és általában a Chábád mozgalom mindenkori hatalommal való együttműködésének a vádját illeti, eszembe jut egy elgondolkodtató tény: a purimkor nyilvánosan is felolvasott Eszter könyvének utolsó mondata tartalmaz egy érdekességet: „... Mor decháj második volt Ahasvéros király után, nagy a zsidók között, kedvelte őt atyafianak legtöbbje...” (Eszter 10:3.). A Talmud felteszi a kérdést, hogy a purimi csoda után, miután Mordecháj, Eszter segítségével, megmentette a zsidó népet, hogyhogy a zsidóknak csak a legtöbbje kedvelte őt? Hiszen hős volt! Rabbijaink azt válaszolják, hogy bizony a zsidók közül sokaknak nem tetszett, hogy Mordecháj a veszély elhárultával is hivatalos, politikai pozíciót töltött be. Szerintük egy ilyen kaliberű próféta, mint Mordecháj, inkább menjen vissza a tanházba. Ugyanakkor, hívják fel a figyelmünket Bölcseink, pont azért, mert Mordecháj nem rövid távon gondolkodott, hanem a zsidó nép hosszú távú érdekeit tartotta szem előtt, akár népszerűségének rovására, úgy látta jónak, hogy a hatalom közelében marad, és onnan gondoskodik népe javáról. Elgondolkodtató. „Köves rabbi több alkalommal is azt nyilatkozta, hogy örömmel vitatja meg és dolgozik együtt bármelyik vallási vagy civil szervezettel, ha az konstruktív és előremutató javaslatokkal áll elő.”
