Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)

2018-07-01 / 108. szám

2018 JÚLIUS | egység 29 KÖZÖSSÉG | KILE ókat, azon mosolygunk, hogy akik nincsenek tisztában a zsidósággal, milyen válaszokat adnak a kérdések­re. De mivel minden videó végén van egy edukatív rész, amiben megvála­szoljuk a videóban feltett kérdéseket, úgy gondoltam, hogy pont kiegyen­lítik egymást a számunkra szórakoz­tató laikus válaszok, utána meg a lehetőség, hogyha az ember szeretne tanulni a zsidóságról, megteheti. Ez mentesítette az aggályaimat. Amíg meg nem lesz újra Bibsinfó, ott van a „Kérdezd a rabbit”. – Milyen Köves rabbival együtt dol­gozni? – Slomó számomra egy inspiráló ember, és nincs meg az a misztikus fölény, amit ismeretlenül az ember hisz róla, ezért beszélgetés közben nem kell feszengeni. Egyáltalán nem olyan a diskurzus, mintha az ember egy vallási elöljáróval társalogna, et­től lesz mindig nagyon érdekfeszítő és könnyen emészthető a téma. Nekem például soha sem sike­rült semmit megtanítani. Mindazt, amit tudok, magam derítettem fel: autodidakta módon tanultam. Így van ez a zsidóságommal is, éppen most – vagyis folyamatosan – tanu­lom könyvekből meg a Slomóéktól kapott feladatokból. Ezért szeretem a „Kérdezd a rabbit”. Van még egy állandó munkám, a Karinthy színház belső videósa vagyok. Nagyon sok időt töltök Karinthy Mártonnal, aki­nek az anekdotáiból kedvenc témám ismeretét bővítem: a polgárosodott zsidóság. Szóval nagyon sok minden az életemben az identitásom feltérké­pezését segíti; és azt hiszem, Bőhm Aranka az én nő ideálom. – Hogy készülnek a Kérdezd a rab­bit videók? – Azt vettem észre magamon – ennek nem biztos, hogy Slomó örülni fog –, hogy azok a legjobb adások, amikor nem készülök. Például, mi előtt Izrael Állam megalakulása volt a téma, egy napot készültem az adásra. Nagyon sok minden volt a fe jemben, és emiatt sokkal halkabbá és lassúbbá váltam, mert ugye, mindig katalogizálni kel­lett a tudá so mat a fejemben. Amikor nem ké szülsz, akkor csak olyan do­logra kér dezel rá, ami tényleg érdekel, és csak olyat mondasz, ami alapból megvan, akkor sokkal lazább vagy. Ezt úgy fogalmaznám meg, hogy ta­nulni megyek oda, és nem oktatni. Az egésznek szerintem az a bája, hogy olyan, mintha egy rabbi be­menne egy tetováló szalonba, és ott egy hátracsapott baseball sapkás, kicsit alulművelt, de mégis a témá­hoz valamit konyító és az analitikus gondolkodásának köszönhetően jó­kat kérdező tetoválóval beszélgetne. Ezáltal nem lesz stúdióbeszélgetés, sem interjú, hanem inkább egy bár­pultnál ücsörgős, közvetlen, könnyed beszélgetés. – Melyik volt eddig a legjobb adás szerinted? – Az az érdekes, hogy volt a mester­séges intelligencia, amire Slomónak azért kellett mélyrehatóbban fel­készülnie, mert meg volt hívva egy rendezvényre, aminek ez volt a fő témája. Csináltunk egy ilyen adást, amiben elkezdtünk a házaséletről és az ezzel kapcsolatos dolgokról beszélni. Ez nagyon népszerű lett, rengeteg kérdés érkezett, és akkor el­döntöttük, hogy készítünk magáról a házasságról is egy külön adást. – A magánéletedben hogy állsz a házassággal? A párválasztásnál elő -térbe helyezed a zsidóságot? – Soha nem is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, mivel tőlem a vallásos em­ber és a vallásos életmód egyelőre olyan távol áll, mintha olimpiai baj­noknak készülnék: ugyanolyan fizikai melónak tartom, hogyha valaki több ezer éves törvények szerint él, mint­ha 120 fekvőtámaszt le nyom. Mind a kettőre képtelen va gyok. De egyre fontosabb számomra a hovatartozá­som. A mostani barátnőm az első olyan komoly kapcsolatom, akivel azonos az identitásunk. Az anyukája zongo­ratanárnő, és abban a zsidó iskolában tanít, ahova én is jártam, és nagyon izgultam az „első találkozás” előtt... – Normális, ha az egyik fél izgul a nagy családi bemutatás előtt... – Valóban az, viszont itt egyáltalán nem erről volt szó. Annak idején jártam hoz­zá zongoraórákat venni, csakhogy egy idő után kipenderített, és felhívta az anyukámat, hogy nem szeretne tovább tanítani. Soha nem készültem az órák­ra, és nyilván rosszul is viselkedtem. Úgyhogy na gyon aggódtam, hogy mi lesz, és amikor a barátnőm bejelenti, hogy „Anyu, ugye emlékszel a Katz Dávidra?” A válasz mindenki számára egyértelmű volt... Hála Istennek most nagyon jó a kapcsolatunk. – Van már egy lányod, Léna. Szeret­nél még gyereket? – Igen, szeretnék. Nagyon jól érzem ma gam akkor is, amikor Lénával va­gyok. Ha megadatik, valószínűleg az egész életritmusom meg kell változ­zon, mert most – ahogy látha tod is – az ütemezés hiányzik az éle temből. Ez az interjú is hogy jött össze? Többszöri lemondás, áttervezés után egyszer csak felhívtalak, hogy itt va­gyok a környéken, és ha ráérsz, most tudnánk beszélni. Ebben is komo­lyodnom kell. Az életem szépen ren­deződik afelé, hogy alkalmas legyen előre tervezésre is, így az sem kizárt, hogy egyszer majd sábeszkor a zsina­gógában fogom találni magam a csa­ládommal, ahova időben érkezünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom