Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-07-01 / 108. szám
KILE | JUDAPEST ANNO egység | 2018 JÚLIUS 18 kozmetikát nyitottak, heti kétszer már mozielőadásokat is vetítettek – kivéve szombaton, mert akkor minden zsidó bezárt; a nap szentségét még a negyvenes években is mindenki megtartotta, Füreden ugyanis orthodox hitközség volt. (1759–1831), Magyarország első zsidó származású orvosának, aki 1782-ben kapta meg doktorátusát, pár évvel később pedig már Füred vezető főorvosa volt. Elvégezte a helyi savanyúvíz összetételének kémiai elemzését, majd kezdeményezte a helyi gyógyfürdő megalapítását, mely az 1792-es német nyelvű tanulmánya után egyhamar európai ismeretségű lett. A szívkórházban található az 1885-ben elhelyezett márvány emléktáblája (Gyógy tér 2.). KÓSER BALATON A gyógyfürdő látogatása hamar népszerűvé vált a zsidók körében is, így a fürdőházban már 1836-tól kóser vendéglő működött, ez 1878-tól új helyre költözött, a századforduló környékén pedig az akkori bérlője után, Lőbl-féle étteremként emlegették, de a kávéház és vendéglő valódi neve „Balaton” volt. FÜREDBÕL ÜDÜLÕPARADICSOM Balatonfüredre nagyobb számban a 19. század környékén kezdtek zsidók letelepedni, de az első „füredy sidót” már egy 1758-as vármegyei összeírás említi. A régió adottságainak megfelelően kezdetben a zsidók is a borászatban helyezkedtek el, többen szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Mikor az 1880-as filoxérajárvány elpusztította a környék legtöbb szőlőskertjét, az elkeseredett gazdáknak Baradlai Jenő (Steiner Aurél; 1866–1936) adott újra reményt, aki a járványnak ellenálló amerikai oltványokat telepített a domboldalakra, ráadásul a legszegényebb gazdáknak ingyen biztosította a szőlővesszőket. A 19. század végétől aztán egyre többen inkább a szolgáltató szektort választották megélhetésük forrásának: hogy kielégítsék az évről évre gyarapodó számú nyaralók igényeit. Szuvenírboltot, női JUDAPEST FÜREDEN NYARAL BALATONFÜRED ZSIDÓ MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVÕJE Minden évben nyaranta, mikor a hőség egyre nagyobb, Budapest egyre üresebbé válik. Aki csak teheti, vízpart felé veszi az irányt, a legtöbben egy másik B-betűs város felé. Az egyik legkedveltebb úticél Balatonfüred – minek népszerűsége 150 év alatt sem változott. Judapest lakossága a tópartra költözik; Balatonfüredet Zsidófürednek, Siófokot pedig Zsidófoknak csúfolják. Egy cikk erejéig rovatunk is Füredre költözött, hogy bemutassuk a város egykori és mostani zsidó árnyalatait, így a pár hónapja megnyitott Zsidó Kiválóságok Házát, ahol a kiállítás koncepciójának megálmodója dr. Olti Ferenc kalauzolt minket. CSEH VIKTOR ÍRÁSA A FÜRDÕVÁROS ATYJA, AZ ORSZÁG ELSÕ ZSIDÓ SZÁRMAZÁSÚ ORVOSA A Balaton körül számos település van, de igazi fürdőváros kevés. Balatonfüred fürdővárossá fejlesztésében kiemelkedő szerepe volt Oesterreicher Manes Józsefnek