Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-07-01 / 108. szám
2018 JÚLIUS | egység 5 REBBE | REBBE MEGBÁNTA-E ISTEN A SZÁMŰZETÉST? A LUBAVICSI REBBE TANÍTÁSA ALAPJÁN HA ISTEN MEGBÁNTA, MIÉRT LÉTEZIK TOVÁBBRA IS? Azt állítani, hogy Isten megbán valamit, nyilvánvalóan ellentétben áll a mindenhatóságába és végtelen bölcsességébe vetett hitünkkel. A megbánás azt jelenti, hogy már tudunk valamit, amit korábban még nem tudtunk. Azt is, hogy a korábbi döntéseink vagy cselekedeteink hibásak voltak vagy hamis információn alapultak. A megbánás feltételezi továbbá, hogy mostanra elég éretté váltunk ahhoz, hogy elutasítsuk vétkes múltunkat. A fentiek közül természetesen egyiket sem vonatkoztathatjuk Istenre. A Tóra2 így ír: „Nem ember az Isten, hogy hazudjék, sem emberfia, hogy meggondolja magát.” A megbánást Istenre vonatkoztatni egy további problémát is felvet: Ha Isten megbánja valaminek a megteremtését, hogyan létezhet az a dolog továbbra is? A haszid mesterek tanítása szerint a teremtés folyamatos isteni cselekedet. Amikor a Tóra azt írja: „Legyen világosság! És lett világosság.” , akkor nem egy egyszeri, a világ teremtésének első napján megtörtént eseményről szól, hanem azt közli velünk, hogy az a jelenség, amit mi fénynek ismerünk, az Isten azon vágyának folyamatos megtestesülése, hogy legyen világosság. Az idő minden egyes pillanatában Isten „kimondja”, hogy „Legyen világosság!” és ez az isteni kijelentés az, amely folyamatos létezésben tartja a fizikai világosságot. Nincs olyan dolog vagy jelenség, mely Isten állandó, teremtő működésétől függetlenül tudna létezni 3. Van egy történet, mely egy fiatalemberről szól, aki hosszú évekre elhagyta otthonát, hogy a híres haszid mesternél, a mezricsi Dov Ber rabbinál4 tanuljon. Amikor hazatért, egyik barátja ezt kérdezte tőle: „Miért hagytad el a családodat és a közösségedet, hogy egy távoli településre menj tanulni? Amit Mezricsben tanultál, azt nem sajátíthattad volna el a mi tanházunkban, a helyi rabbiktól?” „Mondd meg nekem” – szólt a fiatalember, „Hiszel te Istenben?” – „Persze, hogy hiszek”! „És ha Isten nem akarná, hogy ez az asztal létezzen, mi történne? „ „Micsoda kérdés ez? Isten bármit megtehet! Ha nem akarná, hogy ez az asztal továbbra is létezzen, egyszerűen megsemmisítené.” „Mégis, mire lenne képes?” „Mire lenne képes? Amire csak akar! Lecsaphatna egy tűzoszloppal, és egy pillanat alatt elégethetné.” „De ha Isten elégetné az asztalt, a hamu még továbbra is megmaradna...” „Isten képes lenne olyan hatalmas tüzet küldeni, hogy semmi sem maradna az asztalból.” „Ha így gondolkodsz Istenről, jobban tennéd, ha magad is a tűzbe ugranál az isteneddel együtt. Mi ez az asztal, ha nem Isten megtestesült akarata? Abban a pillanatban, hogy Isten már nem akarja a létezését, nyomban megszűnik létezni!” – felelte a mezricsi mágid tanítványa. Ha tehát Isten nap mint nap megbánja a száműzetés megteremtését, miért vagyunk még mindig a gálutban? Hogyan létezhet a száműzetés, akár csak fogalom szintjén is, Isten folyamatos teremtő akarata nélkül? A „MEGBÁNÁS” EGY METAFORA Amikor Istennek tulajdonítunk különböző dolgokat, az meglehetősen eltér attól, mint amikor emberekkel kapcsolatban említjük azokat. Amikor például azt mondjuk, hogy Isten „meghallja” az imáinkat, valóban arra gondolunk, hogy a hangszálaink kiváltotta rezgések eljutnak az isteni dobhártyáig, mely üzenetet közvetít az isteni agynak, és az Örökkévaló így hallja meg az imáinkat? Valóban azt hisszük, hogy Isten az imáinkból értesül attól, hogy miben szenvedünk hiányt? Isten, aki még azelőtt ismeri minden gondolatunkat és vágyunkat, hogy azokkal magunk is tisztában lennénk, sőt még az előtt, hogy megszülettünk volna? Természetesen nem. Amikor azt mondjuk, hogy Isten „meghallja” az imáinkat, akkor a „hallás” kifejezést csak átvitt értelemben használjuk, és azt értjük alatta, hogy „felfigyel rá”, „figyelembe veszi”, és, remélhetőleg, „megválaszolja”. Amikor Istenről beszélünk, elkerülhetetlen, hogy olyan kifejezéseket használjunk, melyek saját, térben és időben korlátozott, emberi tapasztalatunkban gyökereznek. Csak akkor kerülhetnénk el ezt, ha egyáltalán nem beszélnénk Istenről 5. Tehát, amikor ezeket a kifejezéseket használjuk, figyelnünk kell arra, hogy elválasszuk azokat a fizikai világ körülményeitől, és pusztán azok tiszta, szellemi értelmében világítsuk meg Isten szerepét a saját létezésünkben. Így tehát, amikor a Tóra azt mondja, hogy Isten megbán valamit, akkor elvárja, hogy a »megbán« kifejezés lényegi jelentésére összpontosítsunk, és megszabadítsuk azt minden olyan tulajdonságától, mely a hibákkal, a tudatlansággal és magával az idővel kapcsolatos. MEGBÁNNI ANNYIT TESZ, MINT ELUTASÍTANI A megbánás számunkra egyszerre kívánatos és elutasított dolgot jelent. Kívánatos a múltban és elutasított a jelenben. Az Négy dolog van, melynek megteremtését minden nap megbánja az Örökkévaló. Az első a száműzetés... (Babilóniai Talmud, Szukká 52/b. 1)
