Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)

2018-06-01 / 107. szám

2018 JÚNIUS | egység 23 OKTATÁS | KILE vizsgára, de néhány akadály felme­rült, mint például az, hogy eddig csak szombatokra hirdettek írásbeli időpontokat – tudtuk meg Topor Katalintól: „A többség biztosan nyelvvizsgázni fog, ki írásbelizik, ki csak szóbelizik, többen pedig a C tí­pusú, komplex vizsgára készülnek. Nagy utat tettek meg a gyerekek, és úgy érzem, jó az irány, ezek az ered­mények magukért beszélnek.” MODERN MÓDSZEREK, HAGYOMÁNYOS TUDNIVALÓK Kéttannyelvű zsidó iskola lévén nagy hangsúly van a héber nyelv és a vallási alapok oktatásán is. Herrman Judit judaisztika és héber tanár, az iskola vallásügyi referense szerint „nagyon sokat tanultunk egymástól, rengeteget fejlődtünk, a siker főként annak köszönhető, hogy a diákok kifejezetten nyitot­tak, a tanárok odaadóak, lelkiisme­retesek, és kiváló háttérrel, remek kollégákkal rendelkezünk – így minden oldalról támogatva érezzük magunkat. Nekem elsősorban az volt a célom, hogy minél közelebb hozzam a zsidó vallás alapjait, is­mereteit a fiatalokhoz, hogy megis­merjék a gyökereiket. Kifejezetten örültek annak, hogy én kreatív, mo­dern módszerekkel tanítom a zsidó vallási tantárgyakat is.” Saját tanítási módszereiről ezt vallja: „Szeretek interaktívan taní ­tani több metodikát összevonva. A legnagyobb büszkeség ezen a te­rületen az omerszámlálás kapcsán létrehozott projektünk volt, ahol a tanulók az érzelmi fejlődésüket, tapasztalataikat különböző művé­szi formában tudták megmutatni. Szép munkák születtek abból, hogy ezt a filozófiai, spirituális, vallási té­mát esszékben, képekben, versben, zenében meg tudták valósítani, és a saját érzelmi világukat ilyen for­mában is felszínre tudták hozni.” A további tervek kapcsán Herr­man Judit tanárnő elmondta, hogy egy interaktív héber nyelvtanulási szobát szeretnének létrehozni a diákoknak, akik most ismerkednek a héber nyelvvel. Itt interaktív, játé­kos és kihívással teli, erősen stimu­latív környezet várja majd őket, ami elősegíti a nyelvtanulást és megsze­retteti velük a nyelvet. MEG KELL ÉRTENI A GYEREK LELKÉT Az épületben körbejárva érezhető egyfajta kellemes aura, jó hangulat, igazán diákbarát a környezet. Bár minden új volt tavaly szeptember­gyermeknek a kulcsát. Ez a gimná­zium mottója is: »Neveld az ifjút a maga útja szerint, ha megöregszik, sem fog letérni róla« – amiben erős a gyermek, abban erősíteni kell. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ki jelöljük a határokat, a korlátokat, hiszen ha ezeket ismeri, akkor ezt az élet minden területén jól tudja majd használni: az egyetemi évek alatt, a párkapcsolatában, egy mun kahe­­lyen, bárhol. Ha sikeres akar lenni, ismernie kell és el kell fogadnia eze­ket a határokat. Nagyon fontosnak tar tom, hogy a magas színvonalú ok tatás mellett olyan szabadidős prog ramokat is kínáljunk a gyere­keknek, ami az ilyenkor, kamaszkor­ban felgyülemlett energiájukat jó irányban köti le. Kirándulások, já té­­kok, projektek, amiktől sokat kap­hatnak a tanuláson kívül is. Mivel zsidó iskola vagyunk, jó kapcsola­tot ápolunk a zsinagógával, hogy a zsi dósággal, a zsidó identitással is megismerkedjenek a diákjaink. Egy új intézménynél a legfontosabb az erős alapok építése. Úgy látom, hogy nagyon szépen haladtunk, re­mek háttércsapatunk van, kiváló ta­nári kar, akik lelkileg és szakmailag is »odateszik magukat«, hogy min­den gyerek a legjobbat kapja és a legtöbbet tudja kihozni magából.” VÁR A GÓLYATÁBOR Most azonban a nyárra bezárja ka­puit a gimnázium, hogy ősszel újult erővel kezdjék meg a tanulást és a közösségi életet. Viszont nyáron sem szakadnak el egymástól, mert erről is gondoskodik az intézmény. „A mostani diákokkal egy há­romnapos osztálykirándulásra me - gyünk Badacsonytomajba, a MA­ZSÖK üdülőbe az osztályfőnö kük­kel és Topor Katalin angol cso port ve­zetővel” – számol be a nyári ter vekről Szilánk Zsuzsa. „Az új ta nulóknak augusztus utolsó hétfő-kedd-szer­dáján lesz Mádon a gó lyatábor. Kis zsidóság-alapképzés sel, kajakozással, szőlészettel és egyéb remek progra­mokkal. Aztán szeptembertől újra teljes gőzzel előre az új tanévben!” További információ az iskoláról: www.zsidogimnazium.hu FOTÓK: ZSIDOGIMNAZIUM.HU, JUHÁSZ VALI ben, a tanulók szépen belakták a gimnáziumot. Gyönyörű az ebédlő, szuper jó a babzsákokkal berende­zett társalgó. Ezzel együtt nagy ki­hívás, izgalmas feladat egy ilyen in­tézmény vezetőjének lenni, mondja Köves Dvora fenntartó főigazgató: „Még nem volt Magyarországon ilyen típusú gimnázium, a férjem – Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija – álma volt ez. Először nem is gondoltam, hogy én lehetnék ennek az intézménynek az igazga­tója, de aztán megértettem, hogy azok a didaktikai ismeretek, azok a módszerek, amiket én jól isme­rek, nem veszhetnek kárba. Ha ezt a tehetséget megkaptam Istentől, akkor használnom kell, és a követ­kező generációknak át kell adnom a tudásomat. Hiszek abban, hogy minden gyermek különleges, és erősítenünk kell őket. Mi kilencen vagyunk testvérek, az édesanyám sok éven át gimnáziumban tanított, osztályfőnök is volt. Így aztán ott­hon sok ismeretet szereztem a gyer­meknevelésről. Két fontos dolgot tanultam meg ezzel kapcsolatban: elsősorban meg kell érteni a gyer­mekek lelkét, megtalálni minden

Next

/
Oldalképek
Tartalom