Egység, 2017 (27-28. évfolyam, 92-101. szám)
2017-02-01 / 93. szám
KILE | KULTÚRA egység | 2017 FEBRUÁR 26 TEKINTSÜNK MAGUNKRA TÜRELEMMEL ÉS SZERETETTEL INTERJÚ MARGIT PATRÍCIA ESZTERREL MARGIT PATRÍCIA ESZTER • SZÜLETETT: 1975 • FOGLALKOZÁSA: író, művészeti menedzser • CSALÁD: házas, 1 gyermek édesanyja NÉVJEGY Margit Patrícia Eszter író, újságíró, az Art Kibbutz nevű zsidó „művésztelep” megálmodója. Élt Magyarországon, Hollandiában, Franciaországban és Izraelben is. Regénye, a Zsidó menyasszony immár a Libri kiadó gondozásában, negyedik kiadását élte meg. A szerelmi szállal átszőtt regény főhősében, az önmagát kereső Saciban sok zsidó fiatal ismerhetett magára. „A regényben a fikció dominál – mégis igyekeztem szociológiai igényességű korrajzot is adni. Próbáltam olyan könyvet írni, ami nem hasonlít más szerzők műveire, de vállaltan női regény, női szempontból, a női lélek titkairól.” – írja honlapján a szerző. A könyv újbóli megjelenése alkalmából kérdeztük a New Yorkban élő Margit Patrícia Esztert. WALLENSTEIN RÓBERT ÍRÁSA Miért is nem Budapesten beszélgetünk? Évekkel ezelőtt elköltöztem New Yorkba, mert itt találtam meg a zsidóságomnak azt a keretrendszerét, infrastruktúráját, amiben szeretek élni. Úgy érted, Amerikában tudsz kényelmesen zsidó életet élni? Hogyhogy nem Izrael? Magyarország után természetesen ott próbálkoztam először. Csakhogy hiába, az alijázást három alkalommal is elutasították, a papírjaim nem voltak elegendőek a hatóságoknak. Az amerikai ortodox rabbinátus szerint viszont minden kóser volt ahhoz, hogy elkezdjem a vallásos életet. Ez minden embernél nagyon személyes történet, de mivel Téged sokan azonosíthatnak könyved szabadelvű, rebellis Sacijával, így talán meg szabad kérdezni: miképp is lettél vallásos? Mindez mennyiben formálta át a személyiségedet? Én egyfajta spirituális útkereső vagyok, ám Saci máskülönben a képzeletem terméke. Nem azért írtam a regényt egyes szám első személyben, hogy velem azonosítsák Sacit az olvasók, hanem azért, hogy ők azonosuljanak vele jobban. Az én utam úgy indult, hogy Magyarországon nem találtam a helyem: gyerekkoromban mindig az volt az érzésem, hogy valahol máshol kellene lennem és valami teljesen mást kellene csinálnom. Nem tudtam megmagyarázni mi volt ez a hiány, sok évi terápia sem segített ezt az érthetetlen sóvárgást kielégíteni. Életemben először éreztem, hogy a megfelelő emberekkel, a megfelelő helyen vagyok, amikor egyetemistaként Cfáton a haszid közösségben töltöttem egy sábátot az ottani Chábád Ascent nevű csodálatos youth hostelében. Megmagyarázhatatlan és döbbenetes volt, hogy mennyire boldognak és szabadnak éreztem ott magam, hiszen Budapesten egyáltalán nem voltak vallásos emberek körülöttem. Ez az életforma, gondolkodásmód, értékvilág teljesen különbözött az otthonitól. Évekbe tellett és soksok Chábádos és Teleki téri próbálkozásba, mire elég magabiztosságot éreztem ahhoz, hogy egy ilyen, sokak számára érthetetlen és akkoriban járatlan nagy útra rászánjam magam teljesen egyedül. Négyféle – modern ortodox, haszid, és konzervatív – jesivába jártam Izraelben az évek során, és ezek óriási élményt biztosítottak a számomra. Itt nem gondolták az emberek, hogy valami baj van velem, ha filozófiai, egzisztenciális kérdések iránt
