Egység, 2017 (27-28. évfolyam, 92-101. szám)
2017-01-01 / 92. szám
2017 JANUÁR | egység 29 MESE | MISPÓHE A titkok hordozható kamrája DÉNES ANNA MESÉJE ILLUSZTRÁCIÓ: TAUSZ GÁBOR A jeruzsálemi Szentély fallal körülkerített udvará ban sokféle szoba volt, köztük egy különleges helyiség: szűk, sötét folyosó az épület háta mögött. Úgy hívták: a titkok kamrája. Az emberek titokban jártak be ide. Akinek volt mit adnia, ott hagyott néhány pénzdarabot, akinek pedig nem volt semmije, elvett annyit, hogy élelmet tudjon vásárolni. Így teljesítették a zsidók a cedáká, az adományozás parancsolatát a lehető legcsodálatosabb módon: aki adott, nem tudta, kinek, aki pedig kapott, nem tudta, kitől. A Szentély már nem áll, a zsidók szétszórva élnek a világban, de mindenhova magukkal viszik a Tórát, és vele együtt az egyik legfontosabbat: az adományozás parancsolatát. Így volt ez ebben a kelet-európai zsidó falucs kában is: követték a parancsolatokat, segítettek egymásnak, ahogy tudtak. Egyszer a rabbi a titkok kamrájáról beszélt a körülötte összegyűlt zsidóknak. „Hogy lehetett látni azon a szűk, sötét helyen?” – kérdezte Mendel. – „A kezükkel tapogatták ki az utat” – felelte a rabbi. – „És ha valaki beteg, vagy gyenge volt, és nem tudott felmenni a hegyre, a titkok kamrájához?” – „Róla a rokonainak és a szomszédainak kellett gondoskodni.” – „Vajon a harmadik Szentély udvarán is lesz titkok kamrája? ”– gondolkozott el Mendel. – „Úgy vélem, igen” – mondta a rabbi. „De addig is, amíg a népek közt szétszórva élünk, folytatnunk kell a hagyományainkat, ahogyan őseink vitték negyven éven át a szövetség ládáját, mielőtt bevonultak Izrael Földjére. Akárhová sodor az életünk, magunk-kal kell vinnünk a hagyományainkat.” Mendel nem tudott aludni aznap éjjel. A zsinagógai perselybe csak bedobni szoktak, és a rabbi osztotta szét az adományokat. Elhatározta: ő folytatja a névtelen adományozás hagyomány á t. Másnap levágta egy há tizsák felső részét, néhány vekni kenyeret, némi sajtot és egy üveg bort tett a zsákba, és a rabbihoz ment vele: „Nézz bele, rabbi! Mi is, akár őseink, magunkkal vihetjük a Szentély egy darabját. Ha rajtam van a zsák, nem látom, ki mit tesz bele, vagy vesz ki belőle. Ez a titkok kamrája!” A rabbi arca felragyogott. Mendel ettől fogva minden pénteken a zsákkal a hátán sétált fel-alá az utcákon. Az emberek beletettek valamit a zsákba azok számára, akiknek szükségük volt valamire, vagy kivettek belőle, ha valami hiányzott a szombatjukhoz. Mendel hallotta a lépteiket, érezte a zsák súlyának változását , de sosem tudta, ki áll a háta mögött. Amikor megöregedett, lánya, majd az unokája vette át az egyre több helyen megfoltozott zsákot. Néhány év múlva a család Amerikába költözött. Velük ment a zsák is, a falra akasztották, úgy emlékeztetett a cedáká micvájára. Amikor teljesen elöregedett a tásk a, a még hasz nálható részekből a családi cedákápersely számára készül t takaró. A persely a csa láddal bejárta Amerikát, majd velük együtt költözött Izraelbe. A titkok hordozható kamrája hazatért forrásához, a szent városba, Jeruzsálembe. Forrás: http://scheinerman.net/judaism/Stories/
