Egység, 2017 (27-28. évfolyam, 92-101. szám)
2017-07-01 / 97. szám
KILE | JUDAPEST ANNO egység | 2017 JÚLIUS 26 udvarnál „egy jól ismert” kolozsvári származású nővel, Heldin Annával (?–1544) – aki valószínűsíthetően korábban a szeretője volt. Házat vásárolt, mely a korabeli térképek alapján a mai Dísz tér 6-7. szám alatti teleknek azonosítható be. A ház a kor legillusztrisabb környékén állt: a 14-15. századfordulótól itt lakott a budai nemesség nagy része – ugyanis miután I. Lajos 1360-ban kiűzte a zsidókat, a házaikat a nemesek között osztotta szét. Buda első zsidónegyedéből – a (régi) Zsidó utca a mai Szent György utca helyén futott – 1364-től, amikor újra visszatérhettek a zsidók, akkor fokozatosan Buda északi részére telepedtek át és ott alakították ki az új negyedüket, ahol 1461-ben újabb nagyzsinagógát is emeltek (Táncsics Mihály utca 27. telek alatt betemetve). A régi negyed az 1420-as években, Zsigmond király idejében szűnt meg véglegesen és ekkor temették el a 13. századi nagyzsinagógát is (Palota út Dísz tér előtti torkolatnál az úttest alatt). A GYORSAN ÍVELÕ KARRIER, MAJD VERESÉG Mivel Szerencsés jól értett a pénzhez és már a „vallási kérdések” sem álltak útjában, hamarosan II. Lajos király és Mária királyné kegyeltje lett és idejét az ország pénzügyei kezdték lekötni. Szalkai László, ek kor már kancellár és kalocsai – majd esztergomi – érsek tartott igényt Szerencsés tudására. 1520-ban Szerencsést al-kincstárnoknak nevezték ki, de személye csak 1521-ben került igazán a középpontba, de akkor sem pozitív tónustól színezve: a köznemesség ugyanis őt vádolta meg Nándorfehérvár elestével, mivel ő hanyagságból nem küldött időben pénzt és fegyvereket a végvár felszabadításához. Valószínűleg küldött volna, ha ugyan lett volna miből. Csakhogy a magas pozíciót rossz időben kapta, tudniillik az államkassza szinte teljesen üres volt, ezzel szemben a délvidék meg tele volt törökökkel. A két körülmény szerencsétlen kom binációja egyenesen vezetett a nándorfehérvári vereséghez. PÉNZCSINÁLÁS A SEMMIBÕL A vereséget követően II. Lajos any nyira megrémült, hogy utasította Szalkai Lászlót és Szerencsés Imrét, hogy szervezzék meg a „pénzrontást”. A király parancsba adta a kamaragrófoknak, hogy az addigi külalak és névleges érték megtartásával új, de valójában fele olyan értékű érméket veressenek. A pénzrontást az 1521-es novemberi budai országgyűlés is megszavazta. 1523-ban Szerencsés pedig a királyi pár pénzügyi tanácsadója lett. Természetesen a pénzrontás sem töltötte meg a kincstárt és a közne messég, élükön Werbőczy István nal (1465-1541) mindenért az al-kincstárnokot tette felelőssé. A királytól azt követelték, hogy a dénár-rontásért máglyán égessék el Szerencsést. Werbőczy komoly alapok nélkül vádolta az általa „körül metélt, fél-zsidó kegyetlen ra ga - dozónak” nevezett Szerencsést. Sze rencsés ekkor leplezte le a német Fugger-házat (akik hitelezések útján számos felügyeleti jogot – például rézbányákat – szereztek maguknak), hogy ők azok, akik valójában folyamatosan meglopják az országot – viszont ekkor már az igazság csak keveseket érdekelt. A kedélyek nem csillapodtak, a köznemesek Szerencsés vérét kívánták, így végül a király kénytelen volt lépni és 1525. május 20-án Szerencsést a budai Csonka-toronyba záratta, mely fogság – vagy talán inkább védelem – nem tartott sokáig, csupán két hétig. LAKOMÁBÓL BUDAI POGROM Szerencsést a rövid elzárását követően királyi tisztek és udvaroncok kísérték közeli otthonába, ahol szabadulására fényes ünnepséget rendeztek. A lakoma viszont olaj volt a tűzre: 1525. június 5-én az ünnepség napján a felbőszült tömegek – a még Budán tartózkodó köznemesek, Buda látképének legkorábbi ismert ábrázolása Nürnbergi Krónikában (Hartmann Schedel, 1493) KILE | JUDAPEST ANNO
