Egység, 2017 (27-28. évfolyam, 92-101. szám)

2017-06-01 / 96. szám

2017 JÚNIUS | egység 17 TÖRTÉNELEM | HOHMECOLÓ Miképpen nyerte a „Szináj­he­gye” elnevezést? Az egyik történeti hagyomány szerint erről a mintegy 1700 esztendővel ezelőtt élt Heléna császárné tehet, Nagy Konstantin kelet­római császár édesanyja. A másik szerint zsidó bölcsek évszá­zadokkal Heléna előtt ezt a hegyet tartották a tényleges Szináj­hegy­nek. Van­e erre szöveges forrásunk? Josephus Flavius a következőkép­pen írja le a hegyet: „A legmagasabb minden hegyek közt”, és „a legma­gasabb az ország hegyei közt, de nemcsak azért nehéz felmászni rá, mert olyan nagyon magas, hanem azért is, mert a sziklái meredekek”. A hagyomány által Szináj­hegy­nek tartott hegy több csúcsból áll, de ezek a távolból egynek tűnnek, s így együtt valóban a régió legmaga­sabb hegyét alkotják. Ha Josephus nem téved, és Szináj a bibliai Midi­án legmagasabb hegye, illetve a Szi­náj­félsziget valóban részét képezte az ókori Midiánnak, akkor úgy dönthetünk, hogy a hegy megvan. Más tudósok azonban, például Edward Robinson úgy vélik, hogy nincs a régióban más olyan hely, amely képes lenne annyi ember szállásául szolgálni, őket és állatai­kat vízzel és élelemmel ellátni, mint a Dzseba Musza. Más szakértők szerint a szöveges források tanúsága az, hogy a zsidók Kádes­Barneáig mentek a Vörös­ten­gertől, azaz a Szináj­félsziget északi részére, ebből pedig az következne, hogy a megfelelő hegy a Sin Bisár, mely a félsziget közép­nyugati régi­ójában van, nem délen. SZAÚD-ARÁBIA Sok kérdés merült fel ezekkel az el­méletekkel kapcsolatban, és néme­lyek Szaúd­Arábiát javasolják mint a Szináj­hegy országát. A felmerült kérdések, többek közt: A 2Mózes 3:1 ­ben ezt olvassuk: „Mó zes pedig legeltette apósának, Jit rónak, Midján papjának juhait és te relte a nyájat a pusztaságon túl és el­érkezett Isten hegyéhez, Hórébhez.” Az Örökkévaló hegye a bibli­ai neve a helynek (lásd Rásit, aki szerint azért neveztetik így a hegy, mert itt adatott a Tóra). Hóréb a kö­zelebbi környék neve a hegy körül. Ebből az következik, hogy a Szináj hegye Midiánban van. Már­pedig a szakértők egy része sze­rint Midiánnak semmi köze a mai Szináj­félszigethez, hanem a mai Szaúd­Arábiában volt. Ráadásul a Szinájként ismert hegy nincs a „pusztaságon túl”, Szaúd­Arábiá­ban azonban tényleg vannak olyan hegyek, melyek a pusztaság szélén emelkednek. Mózes a fáraói udvarában nevel­kedett, és már ifjú felnőttként ment ki megtudakolni, milyen a sora a zsidóknak, testvéreinek, s ezenköz­ben ölte meg az egyiptomit, ahogy a Tóra mondja: „És midőn Fáraó is meghallotta ezt a dolgot, azon volt, hogy megölje Mózest. De Mózes elmenekült Fáraó elől és tanyázott Midján országában és leült egy kút­nál.” (2Mózes 2:15) Régészeti eredmények szerint Egyiptomnak többszörös bányásza­ti érdekeltségei voltak a Szináj­fél­szigeten, illetve katonai erődítmé­nyei, és nem lett volna biztonságos ott rejtőzködnie sokáig annak, akit a fáraó kerestet. Dzsebel al­Madba (Oltárhegy) Petrában (Jordánia) az egyik nép­szerű helyszín Mózes rejtőzködésé­nek azonosítására. A völgy, amely­ben Petra fekszik, a „Vádi Musza” nevet viseli, ez pedig azt jelenti: „Mózes völgye”. Ájn Musza: Mózes forrása is e völgyben található, és egy arab krónikás, Numari szerint itt ütötte meg Mózes a sziklát, hogy víz törjön elő a pusztában vándorló zsidók szomjának oltására. A hegy tetején talált régészeti leletek szerint egykor ragyogó kék kőzet borította a hegyet, ez megfe­lelne a bibliai zafír leírásának. VULKÁN A Szináj­hegy bibliai leírása, mi­szerint lángokban áll és füstöl: „És Szináj hegye füstölgött egészében, mivel leszállott reá az Örökkévaló tűzben...” (2Mózes 19:18.), arra in ­dított egyeseket, hogy vulkáni he­gyet föltételezzenek, ez pedig Sza­úd­Arábia északi hegyei közt lenne keresendő. Freudnak tetszett ez az elmélet. Személyesen ezt a változatot ne he­zen elfogadhatónak tartom, mi vel a leírás azt is mondja: „és vil lámlás volt és mennydörgés és a har sona hangja igen erősen hallatszott”, azonkívül a tüzet a szöveg az Örök kévalónak tu­lajdonítja, nem a hegy nek. Más helyeket is javasoltak, pél­dául a Negev egyes helyeit, de sok kérdés merülne fel velük kapcsolat­ban is, és egyik sem meggyőző. AKKOR HOVA UTAZZUNK? Összegzésül elmondhatjuk, hogy Szináj­hegynek több hegy is szóba jött már, a legnépszerűbbek közé tartozik a Dzseba Musza a Szi­náj­félszigeten és Dzseba al­Mahba Szaúd­Arábiában. Döntő érv egyik mellett sem szól. Amíg ez a dilem­ma meg nem oldódik, a magam ré széről nem zarándokolok se a Szi­náj­félszigetre, se Petrába, hanem meg elégszem a Teleki térrel és más zsi nagógákkal, ha szent helyre aka­rok menni. Szináj-hegy FORRÁS: ELISABETE MENDES

Next

/
Oldalképek
Tartalom