Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)

2015-05-01 / 85. szám

JIDDISKÁJT | HÁLÁCHÁ egység | 2016 MÁJUS 22 KÖSZÖNET NEGYVENKILENC NAPIG AZ OMER NYOLC MICVÁJA „Ma van az Omer 15. napja, ez egy hét és egy nap.” Peszách második napjától Sávuotig, vagyis a kivonulástól a Tóraadásig 49 nap telik el, melynek minden egyes napján egy áldás kíséretében a fenti mondattal megszámoljuk az eltelt időt. Ez a hét hét azonban sokkal többről szól... FUCHS JEHOSUA RABBI ÍRÁSA Az omerről legtöbben csak az omerszámlálásra asszociálnak, keve­sen tudják, hogy az csupán egy a nyolc micva közül, amik mind az omeráldozat bemutatásához kapcsolódnak. Az omer szó maga egy mértékegységet takar, ami az általánosan elfogadott vélemény szerint nagyjából háromliternyi árpalisztnek felel meg. Az omer megértéséhez ismernünk kell az izraeli gabonatermesztés éves ciklusát, melyben az ősszel elvetett gabonát tavasszal aratták le. Az árpa aratása Peszách körül történt, míg a búza betakarításának ide­je Sávuot idejére esett. AZ OMER ÁLDOZAT RENDJE Az omer micvái közül az első a korbán omer , az omeráldozat, amit Niszán hó 16-án, a Peszách utáni napon mutattak be. Ez volt hiva­talosan az első aratás az évben, és meghatározott rend szerint zajlott. Az ünnep előtt a rabbinikus bíróság küldöttei összekötötték a lábon álló ár­pát, majd ünnep után az emberek össze­gyülekeztek a gabonaföldeken. Három ember lépett ki közülük, sarlókkal és ko­sarakkal, a gyülekezethez fordulva há­romszor megkérdezték: „Felkelt a nap?” És az emberek mindháromszor ráfelel­tek: „Igen!” Majd újabb kérdések kö­vetkeztek, melyeket egyenként három­szor megismételtek: „Ezzel a sarlóval?” „Ebbe a kosárba?” „Most arassak?”, és újra meg újra felzúgott a válasz: „Igen!” Ekkor tették meg az első vágást, majd

Next

/
Oldalképek
Tartalom